2024. március 28., csütörtök

Egy páratlan lehetőség

Deli Andor: Ha lehetőséget kapok rá, akkor összekötő szerepet is betölthetek az Európai Parlamentben

A napokban derült ki, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség Deli Andor jelenlegi tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárt, a párt tisztségviselőjét javasolta a Fidesz-KDNP Európai Parlamenti választási listájára. Deli Andor a lista tizedik jelöltje. A magyarországi kormányzó pártszövetség pénteken Budapesten mutatta be külhoni jelöltjeit a sajtónak. Nyilatkozatában Deli Andor kiemelte: az EP-listás hely lehetőséget ad az össznemzeti érdekek brüsszeli képviseletére, valamint emellett „kiugrási lehetőség” a VMSZ számára. A vajdasági képviselőjelölt szerint a VMSZ-nek a híd szerepét kell betöltenie Szerbia európai integrációs folyamatában.

Pelczné Gáll Ildikó listavezető a sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz-KDNP nemzeti listája lehetőséget ad arra, hogy a határon túli magyar közösségek is képviseltessék magukat.

Ismét hangsúlyozta, a pártszövetség minden jelöltje azért küzd majd, hogy a magyar érdekek maradéktalanul érvényesüljenek az Európai Unióban és az Európai Parlamentben. Küzdeni fognak azok ellen, akik Magyarország lejáratására használják fel az EP-t, valamint azok ellen is, akik az EU-ból való kilépés mellett érvelnek, mondta.

„Egy olyan EU a célunk, ahol önálló, szuverén nemzetközösségek és nemzetek tudják képviseltetni magukat és érdekeiket” – fogalmazott a Fidesz alelnöke, listavezetője.

A Budapesten tartózkodó Deli Andor elektronikus levél formájában válaszolt lapunknak a jelölés és jövőbeni tervei kapcsán felmerülő kérdésekre.

Hogyan került a politikába?

– Úgy fogalmaznék, hogy fokozatosan. 2000 novemberében diplomáztam az Újvidéki Jogi Karon. Mondanom sem kell, hogy az október 5-ei változások hatására abban az időben minden fiatalban megjelent a vágy, hogy valami újat, jót szeretne csinálni. Különösen igaz volt ez a kisebbségi jogok érvényesítése terén, mert abban az időben a szerbiai jogrend komoly lemaradással találta magát szemben. Sok nemzetközi aktus született ebben a témában a kilencvenes évek derekán például az Európa Tanács, az EBESZ és még sok más nemzetközi szervezet berkeiben, amelyek nálunk ismeretlenek voltak. Sokféle képzés és szeminárium volt ezekre a témákra. Így kerültem kapcsolatba a VMSZ-szel.

A tartomány működése, az autonómia szempontjából melyek azok a fontos, támpontnak számító törvények, egyéb aktusok, amelyek meghozatalánál jelen volt?

– Számos jogszabály előkészítésében részt vettem, ilyen volt például nemzeti tanácsokról szóló törvény vagy Vajdaság Statútuma és az ehhez tartozó tartományi aktusok előkészítése is. Abban az időben a tartományi titkárságon jogalkotási segédtitkár voltam és valahol a mindennapi munkámhoz tartoztak ezek a feladatok. Mindez persze csapatmunka volt. Az elmúlt egy évben sajnálattal és szomorúan néztem, hogy mindezek a dolgok, amelyek létrehívásával oly sokan, annyit fáradoztunk, a Szerbiai Alkotmánybíróság határozatai mentén részben érvényüket veszítik, vagy pedig meg kell változtatni ezeket. Remélhetőleg ezek az állapotok csak átmenetiek és egy új szerbiai alkotmány mihamarabbi megalkotása pozitív irányba mozdítja el a dolgokat, gondolok itt elsősorban Vajdaság státuszára.

Hogyan fogadta a felkérést az EP képviselői tisztségre?

– Nagy megtiszteltetésnek és egyúttal hatalmas felelősségnek is tartom, ha az embert ilyen magas nemzetközi pozícióra jelölik. Maga az érzés leírhatatlan. Ezúton is szeretném megköszönni Pásztor István elnök úrnak a jelölést és a belém vetett bizalmát.

Voltak-e egyáltalán ilyen ambíciói, hogy külföldről képviselje a vajdasági magyarság érdekeit, illetve a nemzetpolitikát?

– Egyetemi tanulmányaim során kedvenc tantárgyaim voltak a „nemzetközi” előjelűek, a nemzetközi magánjog, közjog és még sorolhatnám. Valószínűleg az is nagyban hozzásegített ehhez, hogy az egyetemi éveim alatt Szerbia egy nagyon bezárt, lebombázott, lemaradt ország volt. Minden bezárt lény szívesen álmodik a szabadságról. Nekem abban az időben a nemzetközi jogi tantárgyak jelentették ezt a kiutat. A rendes egyetemi tanulmányok elvégzése után beírtam egy EU-jogos specializációs és magiszteri képzést is, amelyet németországi vendégtanárok tanítottak az Újvidéki Jogi Karon. Kutatói ösztöndíjjal volt szerencsém eljutni Németországba és szakmai gyakorlaton is voltam a Baden-Württemberg tartomány parlamentjében. Végül az Európai Bíróság egyik eljárásából írtam meg magiszteri munkámat 2008-ban. Mondanom sem kell, hogy megfelelő angol és német nyelvtudás nélkül mindez nehezen ment volna. De, hogy visszatérjek a kérdésre: szerintem nincs olyan jogász, aki tanulmányai és pályafutása valamelyik szakaszán ne kacérkodna azzal a gondolattal, hogy milyen jó volna valamelyik nemzetközi szervezetben dolgozni. A külföldi közösségi és nemzeti érdekképviselet azonban egy teljesen más téma. Ebben az ember nem lehet csak elméleti szakértője a dolgoknak, hanem politikai tapasztalatra is szüksége van, maga a neve is elárulja: itt érdeket, érdekeket kell védeni, kiállni értük.

Mi lesz a feladata, amennyiben bekerül az EP-be?

– Most még ott tartok, hogy egyik vagyok a FIDESZ-KDNP Európai Parlamenti listáján szereplő képviselőjelölteknek. A május 25-ei Európai Parlamenti választások után bizonyára többet és konkrétabbat tudok mondani feladataimról. De mint a vajdasági magyarság jelöltje elmondhatom, hogy két fő szerepkört látok megfogalmazódni. Az első, hogy az anyaországi és a többi határon túli jelölttel együtt felvállaljuk azt a feladatot, hogy a nemzeti érdekek egészét képviseljük az Európai Parlamentben. A második pedig egy összekötő, híd szerep. Egyrészt nyomon kell követnem Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a menetét, segítenem azt, mivel a teljes jogú tagság elnyerése mind Magyarország, mind pedig Szerbia kölcsönös érdeke, másrészt pedig ebben a folyamatban nem szabad szem elől tévesztenünk a vajdasági magyar közösség érdekeinek megvalósulását sem.

A családja követné Brüsszelbe, vagy Szerbiában maradna?

– Nős vagyok és van egy hét- és egy ötéves lányom. Feleségemmel együtt azon a véleményen vagyok, hogy a család csak akkor lehet igazi család, ha együtt van. Tehát, abban az esetben, ha európai parlamenti képviselő leszek, valószínűleg mindannyian kiköltözünk.

Tudja-e esetleg, hogy ki lesz az örököse a vajdasági kormányban, illetve a titkárságban?

– Nem. Egy ilyen kérdés eldöntése a VMSZ elnökére és elnökségére háruló feladat lesz, amennyiben sikerül megszereznem a képviselői mandátumot.