2024. április 19., péntek

Sikerült az összefogás Péterrévén

A péterrévei Újházi gyerekeknek nagy meglepetést okoztak a váratlan vendégek (Fotó: Fehér Rózsa)

A péterrévei Újházi gyerekeknek nagy meglepetést okoztak a váratlan vendégek (Fotó: Fehér Rózsa)

Minden várakozást felülmúlt a Vajdasági Magyar Szövetség péterrévei szervezete ifjúsági csoportjának húsvéti adománygyűjtő akciója, a falu lakói ugyanis nagylelkűeknek bizonyultak, és sok csomagot sikerült összeállítani a község szegény sorsú gyerekeinek.

Decsov Emese, a VMSZ ifjúsági szervezetének a képviseletében érdeklődésünkre elmondta, hogy az ajándékokat elsősorban a rászoruló péterrévei nagycsaládoknak szánták, de a dreai Lurkóház kis védenceinek és az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola rászoruló tanulóinak is jut a meglepetésből. A csomagokba elsősorban ruhanemű került, ezenkívül lábbeliket és tanszereket is kaptak a gyerekek.

Emese azt is kiemelte: a kereszténység legszentebb ünnepén sikerült mindenkinek félretennie a „pártoskodást”, és az adománygyűjtés példaértékű pártfüggetlen akció lett, amelyhez a Magyar Remény Mozgalom helyi szervezete is hozzájárult.