2024. április 18., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

A magyar futball fura urai

Újpesten és Pécsen se lehetnek teljesen nyugodtak a játékosok

Amikor egyre izgalmasabbá válna a magyar bajnokság élvonala, és hat fordulóval a befejezés előtt öt pontra csökkent a Debrecen előnye az élen, illetve hét pontra nőtt a sereghajtó Kaposvár hátránya a bennmaradást jelentő helytől, akkor néhány klubtulajdonos erőfitogtatása eltereli a figyelmet a valódi labdarúgásról.

Az újpesti zűrzavarról már többször írtunk, az viszont már a Hivatásos Labdarúgók Szervezeténél (HLSZ) is kiverte a biztosítékot, hogy a klub – miközben átvitte az induláshoz szükséges licencjogot az Újpest FC Kft.-ből az Újpest 1885 Futball Kft.-hez – néhány játékos új szerződését nem írta alá. A legnagyobb vesztes a 27-szeres válogatott Szélesi Zoltán lett, akit állítólag magas fizetése miatt így penderítettek ki a keretből. Ráadásul ezt ő úgy tudta meg, hogy március 30-án már nem szállhatott fel a Szombathelyre induló csapatbuszra.

A klubtulajdonos kihasználta az adódó szituációt, és a régi szerződésem megszüntetése után nem írta alá az újat. Az ügynek folytatása lesz, már megtettem a jogi lépéseket a klub méltánytalan eljárása miattnyilatkozta a jelenleg szabadon igazolható játékos, akiért a hírek szerint már bejelentkezett a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia is.

Pécsen majdnem hasonló dolog történt: először a játékosok kaptak 150 ezer forintos büntetést, mert szóvá tették, hogy mikor kapják meg a fizetésüket, majd a kiváló formában lévő házi gólkirályt, Koller Krisztiánt kizárták az első keretből. „A nyáron lejár a szerződésem, és Matyi Dezső elnök úrtól kaptam egy ajánlatot a hosszabbításra, azzal a kikötéssel, hogy hetvenkét órám van a döntésre. Én végül nem fogadtam el. Ezek után kijelentették, hogy amíg nem épülök fel százszázalékosan a részleges bokaszalag-szakadásból, addig felmentenek a munkavégzés alól, nem látogathatom a pécsi öltözőt, nem utazhatok a csapattal idegenbe, nem vehetek részt a PMFC edzésein, rendezvényeinmondta Koller.

A HLSZ közleményben reagált a történésekre, és azt írta, a rendelkezésre álló eszközök teljes tárházával mindent elkövet a labdarúgók jogait semmibe vevő visszásságok felszámolása érdekében, mert ezek a túlkapások minősíthetetlenek. Kérdés, hogy van-e a szervezet kezében bármilyen eszköz.

Visszatérve a bajnokság finisére, lesznek itt még izgalmak. A Debrecen emberemlékezet óta nem kapott hazai bajnokin öt gólt, az MTK azonban 5:2-re legyőzte. Miután a Győr a hosszabbításban 2:1-re verte a Kecskemétet, ezzel öt pontra faragta a hátrányát. De nagy a harc a harmadik helyért is, nemcsak a bronzérem, de az Európa-liga-szereplés miatt is. Jelenleg a Haladás áll a dobogó legalsó fokán, de csupán két ponttal előzi meg a Videotont, a Ferencvárost és a Diósgyőrt. Utóbbi a Kaposvár 1:0-s legyőzésével szinte kilátástalan helyzetbe sodorta a Somogy megyei csapatot, a Fradi kiszenvedett egy szerencsés győzelmet a Puskás Akadémia ellen, a Videoton vesszőfutása viszont érthetetlen.

A fehérváriak ezúttal a Pápával játszottak 2:2-es döntetlent, José Gomes pedig úgy vélte, ezúttal is bele kell rúgnia valakibe, ha már csapatát képtelen hetek óta tisztességesen felkészíteni. „A játékvezetőknek, a szövetségnek és valamennyi döntéshozónak tisztelnie kell a Videotont, mert rengeteget dolgozunkmondta feldúltan a sajtótájékoztatón.

Csak tudnánk, mire gondol azok után, hogy a 11. fordulóban még négypontos előnnyel vezető csapata a legutóbbi tizenhárom bajnokiból csupán kettőt nyert meg…

A 25. forduló programja

Április 18., péntek: Puskás Akadémia–Pécs (19 óra)

Április 19., szombat: Pápa–Győr (14 óra), Kecskemét–MTK (16 óra), Paks–Debrecen (16 óra), Újpest–Videoton (18 óra), Kaposvár–Haladás (20 óra)

Április 20., vasárnap: Honvéd–Ferencváros (16.30), Mezőkövesd–Diósgyőr (18.30)

1. Debrecen

24

14

7

3

52:29

49

2. Győr

24

12

8

4

40:29

44

3. Haladás

24

11

8

5

34:25

41

4. Videoton

24

11

6

7

42:27

39

5. Ferencváros

24

11

6

7

38:32

39

6. Diósgyőr

24

10

9

5

38:30

39

7. Pécs

24

9

7

8

34:32

34

8. Honvéd

24

9

6

9

33:29

33

9. Pápa

24

8

6

10

28:35

30

10. Kecskemét

24

7

9

8

30:36

30

11. Újpest

24

7

8

9

37:38

29

12. Puskás

24

7

6

11

31:42

27

13. MTK

24

6

7

11

30:32

25

14. Mezőkövesd

24

6

5

13

25:41

23

15. Paks

24

4

9

11

28:40

21

16. Kaposvár

24

3

7

14

19:42

16