2024. április 19., péntek

Maradnak a lehallgatott telefonbeszélgetések

A bíróság elutasította Darko Šarić védelmének javaslatát, hogy vegyék ki az eljárásból a hangfelvételeket

A belgrádi Különleges Bíróságon kedden Darko Šarić védelmének javaslatát vitatták meg, amelyben azt követelte a védelem, hogy a bíróság vegye ki a bizonyítékok közül azokat a 2009 januárjában készült hangfelvételeket, amelyeken Darko Šarić és Nebojša Joksović, Šarić és Goran Soković, valamint Dragan Gaćeša és Borislav Tunjić közötti telefonbeszélgetések hallhatóak. A védelem szerint az ügyészség a lehallgatási anyagokhoz törvénytelenül jutott hozzá, és a hangfelvételeken szereplő személyek beszélgetését szabadon értelmezi. A védelem és a bírói tanács mintegy kétórás vitája után Siniša Petrović, a bírói tanács elnöke elvetette a védelem javaslatát, és kijelentette, hogy nem lát indokot arra, hogy a lehallgatási anyagokat kivegye a bizonyítékok közül, kiemelve, hogy nem lehetnek egyenértékűek a bizonyítékok elemzései a konkrét bizonyítékokkal.

A tárgyalás során bemutatták a szóban forgó hangfelvételeket. Saša Ivanović, a vádat képviselő ügyész helyettese a hangfelvételek kapcsán elmondta, Dragan Gaćeša és Borislav Tunjić telefonon keresztül beszélték meg, hogy 2009 januárjában Olaszországban hol találkoznak, valamint azt, milyen gépjárművel kerül majd szállításra 40 kilogrammnyi kokain.

Radoslav Baćević, az elsőrendű gyanúsított Šarić védőügyvédje korábban azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy védence addig nem mutatja be védelmét, amíg a bíróság nem dönt arról, hogy a bizonyítékok közül melyek számítanak törvényesen megszerzett bizonyítékoknak.

A drogbárót és 17 tettestárát 5,7 tonna kokain Dél-Amerikából Európába való becsempészésével, valamint 22 millió euró kokaincsempészetből származó pénz Szerbiában történő tisztára mosásával vádolják. A kokaincsempészettel kapcsolatos tárgyalást április 28-án folytatják, a pénzmosással kapcsolatos tárgyalást pedig május 14-én kerül folytatásra.