2024. április 20., szombat

A kormányépület előtt tiltakoztak a PIO alkalmazottjai

A nyugdíj- és rokkantbiztosítási alap (PIO) szakszervezeteinek képviselői tüntetést szerveztek tegnap a szerb kormány épülete előtt amiatt a javaslat miatt, amely 30 százalékos fizetéscsökkentést irányoz elő számukra. Ljiljana Kremić szakszervezeti elnök elvárását fejezte ki, hogy megegyezésre jutnak a kormánnyal. A tiltakozások addig tartanak, amíg folynak a tárgyalások a kormány képviselőivel – mondta.

– A tüntetést már korábban elterveztük, és kitartunk a követeléseink mellett. Most kevés ember gyűlt össze, de ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor hamarosan az összes képviselőnk Szerbia-szerte, Belgrádba vonul. Nem tudom, hogy a rendelkezések vagy valami másnak a megváltoztatását tervezik, de nekünk mindenre van tervünk, csak meg kell bennünket hallgatniuk. Már másfél éve követeljük, hogy hallgassanak meg, de eddig senki nem állt velünk szóba – mondta Kremić.

A PIO alkalmazottjai április 8-a óta sztrájkolnak, és tegnap kivonultak a kormány épülete elé. „Ma 30, holnap 15 százalékkal kevesebb, holnapután mennyivel?”, „Mennyibe kerül a levegő, és meg lehet-e enni?”– olvasható a tüntetők transzparensein.