2024. április 19., péntek

Visszaéltek az állami pénzzel

A tényfeltáró bizottság szerint naponta 53 millió dinárt költünk el Koszovóra

A Szerbiai Képviselőház tényfeltáró bizottságának jelentése szerint 2000 és 2012 között az állami költségvetés által Koszovóra szánt pénzt számtalan esetben rendeltetésének nem megfelelően költötték el. A jelentés szerint a szerződésekben felvállalt épületek nagy része meg sem épült, az utak jelentősen rövidebbek és keskenyebbek, mint ahogy a tervekben szerepelnek. Kiemelik, ezek a példák csupán egy kis része annak, hogy a Koszovó támogatására szánt összeget egyesek hogyan herdálták el. A bizottság szerint hasonlóképpen éltek vissza a mitrovicai menekülttábor megépítésére átutalt pénzzel is, csupán az alapokat öntötték ki 3 millió dinárért.

A tényfeltáró bizottság szerint Koszovóra az elmúlt 12 évben napi 53 102 503 dinár költöttek el az állami költségvetésből. A jelentés szerint nem a rendeltetésnek megfelelően került elköltésre a 2002-es koszovói földrengés kártalanítására elkülönített pénz, a mitrovicai körzetben kitelepített személyek lakhatásának megoldására és lakásvásárlásra szánt pénz, a visszatelepülő szerbek fenntartható életkörülményeit biztosító infrastruktúra kiépítésére, a koszovói szerbek egészségügyének, oktatásának fejlesztésére és az önkormányzatok, valamint közvállalatok fenntartására átutalt összegek is. A jelentés nem tartalmazza, hogy pontosan mekkora a nem rendeltetésszerűen elköltött pénz összege, hanem tételszerűen mutatja be azt. A jelentés szerint 12 év alatt az állam 2,8 milliárd eurót fordított Koszovóra, ebből pedig a legtöbb pénzt az oktatásügyi minisztériumon keresztül (25,6 százaléknyit) költöttek el nem rendetetésszerűen, ezt követően az egészségügyi minisztériumon (21,1 százalék) és a Koszovó-ügyi minisztériumon keresztül (18,42 százalék). A tényfeltáró bizottság 7500 eurót költött el a jelentés elkészítésére. A jelentést a bizottságból 8 képviselő támogatta, egy ellenezte (Marko Jakšić, Szerbiai Demokrata Párt), a Demokrata Párt és az Együtt Szerbiáért négy képviselője, valamint Zoran Ostojić független képviselő pedig tartózkodott. A jelentéssel kapcsolatban csupán egy megjegyzés hangzott el, amelyben azt kérték számon, hogy miért késett a jelentés hét hónapot. Momir Stojanović, a bizottság elnöke erre azt felelte, hogy a koszovói választások miatt, mert nem szerették volna, hogy a jelentés tartalmát politikai célokra használják fel egyesek. Hozzátette, hogy a jelentés senkit sem gyanúsít, vagy vádol, csupán rámutat arra a tényre, hogy a költségvetési összegeket többször nem rendeltetésszerűen használták fel.

– A jelentés nem a koszovói szerbek ellen irányul, hanem azok ellen a csalók és „patrióták” ellen, akik az állam költségvetésén jutottak hatalomhoz és gazdagodtak meg szemtelenül – mondta Stojanović.

A sajtó beszámolója szerint Novo Brdo község útépítésre 500 ezer euróval többet fizetett, mint amennyit a költségvetés jóváhagyott. A 30 kilométer hosszúra tervezett út ennek ellenére másfél kilométerrel lett rövidebb, és egy méterrel keskenyebb, mint ahogyan a tervekben szerepelt. A tényfeltáró bizottság szerint a kivitelezéssel megbízott Felix-trade vállalat az útépítésre a tervezettnél egyharmaddal kevesebb alapanyagot használt fel. Eközben a Novo Brdo-i község számláját egymillió eurós tartozás miatt lezárták. A pénz további útjáról külön vizsgálattal foglalkoznak majd.

A jelentésben azt javasolják, hogy a Szerbiai Képviselőház követelje a szerb kormánytól, hogy vizsgálja ki a 2002-es földrengés kártalanítására szánt pénzekkel történt visszaélést. A tényfeltáró bizottság ülésén szóba került a koszovói szerbek bére is, a jelentés szerint ugyanis a koszovói óvodák, iskolák dolgozói a szerb állami költségvetésből 150 százalékos bért kapnak, miközben a koszovói intézményektől ugyanezért a munkáért akár havi 280 eurós fizetést is kapnak.