2021. augusztus 4., szerda

A VMSZ-szel alakítana kormányt az SZHP

Támogatta az erre vonatkozó javaslatot a haladók elnöksége, a párt főbizottsága kedden ülésezik

A köztársasági kormány megalakításáról folytatott újabb egyeztetéseket Belgrádban hétfőn Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke, a kormányfői poszt várományosa és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Lapunknak adott nyilatkozatában a VMSZ vezetője megerősítette, hogy a korábbi megbeszélések szerint valóban sor került a találkozóra, s közölte, hogy annak részleteiről a párt kedd délelőtti sajtótájékoztatóján számol majd be, miután mindkét szervezet megtartja vezetőségének ülését. Az SZHP elnöksége hétfő délután kezdte meg esti órákba nyúló értekezletét, a kormányalakítással kapcsolatos eddigi megbeszélések jelentették a fő témát. A párt vezetősége egyetértett azzal a javaslattal, hogy a VMSZ-szel koalíciós megállapodást kössenek az új köztársasági kormány létrehozása érdekében. Az elnökség ugyanakkor szabad kezet adott Aleksandar Vučić pártelnöknek a további koalíciós tárgyalások folytatásához. Vučić az ülést követően megtartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Szerbia április 27-én egy kis, de hatékony kormányt kap majd. Korábbi hír, hogy a kabinetnek legfeljebb 17 minisztere lesz, ebből mindössze 6 haladó párti, a többi helyet pártfüggetlen szakértőknek vagy koalíciós partnereiknek kínálják majd fel. Az elnökség által megvitatottakat kedden a párt főbizottságán is megtárgyalják.

Vučić kijelentette, hogy Szerbia április 27-én egy kis, de hatékony kormányt kap majd (Fotó: Tanjug)
Vučić kijelentette, hogy Szerbia április 27-én egy kis, de hatékony kormányt kap majd (Fotó: Tanjug)

Pásztor István a Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva a hétfői megbeszélés kapcsán azt mondta, hogy a hatalmi többségbe való bekapcsolódás egyedül az SZHP azon programdokumentummal kapcsolatos állásfoglalásától függ, melyet a VMSZ az egyeztetések során e pártnak átadott, s mely főbb céljait tartalmazza.

– Nincs ebben a dokumentumban semmi újdonság sem ahhoz viszonyítva, amit mi a mögöttünk álló években képviseltünk. Vannak olyan kérdések, amelyek részletesebb fejtegetésre szorulnak, de ezek mind olyanok, amelyekkel mi az elmúlt időszakban is foglalkoztunk a parlamenti tevékenységünk során – magyarázta Pásztor.

Hozzátette, hogy amennyiben e prioritások kapcsán sikerül közös nevezőre jutni a haladókkal, úgy biztosra vehető a VMSZ részvétele a parlamenti többség munkájában.

Mint ismeretes, egy héttel korábban éppen a VMSZ-szel folytatott egyeztetéssel indította a kormányalakítási tárgyalássorozatát a Szerb Haladó Párt. A találkozón Aleksandar Vučić nyílt felhívást intézett a párthoz a kormány munkájában történő részvételre. Pásztor megerősítette, hogy készek vállalni a felelősség rájuk eső részét a nehéz gazdasági reformok véghez vitelében és a társadalom mély átalakításában. Kiemelte, hogy a VMSZ továbbra sem tart igényt miniszteri pozíciókra, csupán államtitkári helyeket kérnek. Vučić pedig arról beszélt szerb lapoknak adott nyilatkozatában, hogy nem lenne kifogása az ellen sem, ha a magyar párt tárcát is vezetne a leendő kabinetben.

BEROZSDÁSODOTT RENDSZER

Vladimir Gligorov, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézetének munkatársa szerint a leendő kormányfő tervei szociáldemokrata beállítottságra utalnak. Úgy ítélte meg, hogy a beígért szigorú reformoknak, a politikusok bércsökkentésére, közszféra átalakítására vonatkozó esetleges változásoknak nincs semmi közük sem egy thatcherinek nevezhető politikához. Vučić egyfelől arra tett ígéretet, hogy nem kell tartani a nyugdíjak csökkentésétől, másfelől pedig a magánszektor erősítésének szándékáról is közölt részleteket – mindez sokkal közelebb áll egyfajta szociáldemokrata beállítottságú gondolkodáshoz – jelentette ki a szakértő a kis- és középvállalkozások kamarájának belgrádi közgyűlésén. Az aktuális politikai körülményekről szólva közölte, hogy a parlamenti küszöböt átlépett pártok azért kívánnak a leendő kormány tagjai lenni, hogy szavatolják maguk számára a fennmaradás lehetőségét a politikai színtéren. Mint megjegyezte, ez nem csupán a kevéssel a parlamenti küszöb felett végzett Új Demokrata Pártra, hanem még a dupla annyi szavazatot szerzett Szerbiai Szocialista Pártra is vonatkozik. Ezeknek a pártoknak, ha kormányközelbe jutnak, ha nem, nem lesz beleszólásuk a reformfolyamatokba Gligorov szerint. Úgy vélekedett, hogy a különös nagykoalíció ugyanakkor Vučićnak is kedvez, hisz szinte ellenzék nélkül politizálhat ekképp a következő négy évben. Egyetértett azzal, hogy a szerbiai gazdasági és társadalmi berendezkedés annyira „megrozsdásodott”, hogy alapjaitól kezdve kell újjáépíteni mindent, a felgyülemlett problémák nem várhatnak tovább a megoldásra.

A szerb parlament április 16-án, szerdán tartja meg alakuló ülését. Egyelőre nem lehet tudni, hogy már ezen az ülésen megválasztják-e a képviselőház új elnökét és alelnökeit, vagy az ezzel kapcsolatos szavazást másnapra, esetleg a húsvéti ünnepek utánra halasztják.