Egyik újságírói sikerem volt, hogy a TASZSZ – átmesélve – átvette az Amílcar Cabrallal, Bissao-Guinea függetlenségi harcának vezetőjével készített interjúmat. Ennek történetét – előre elnézést kérve – el kell mesélnem most, amikor az ország elnökének választásáról írok. A történet úgy kezdődik, hogy a ’60-as években még hetente kötelezően „brifingre” jártunk a külügyi titkárságra. A Magyar Szó a Dnevnikkel és a rádióval állt össze: minden harmadik alkalommal mi adtuk a kocsit. Két állandó útitársamnak, a Dnevnikes Milinnek (aki Kairóba útitársam, amikor külföldi kormányok vendégei voltunk, szobatársam volt) és a rádiós Karagicsnak rengeteg belgrádi ismerőse volt, akiket minden alkalommal meglátogattak, és így kín volt kivárni a hazaindulást. Mivel nekem nem voltak belgrádi ismerőseim, azt találtam ki, hogy sorra járom a nagykövetségeket. Látogattam is őket rendszeresen, igaz, a nyugatiak közül csak a franciákat. Majd’ minden héten ott voltam a magyar nagykövetségen. Ennek köszönhetem, hogy pertuban voltam Magyarország egykori miniszterelnökével, Horn Gyulával, aki karrierjét Belgrádban kezdte, hogy utána eljusson a vasfüggöny ledöntésében fontos szerepet játszó külügyminiszteri, majd miniszterelnöki posztig. De abból a korból más – egy életre szóló – barátságokra is szert tettem.
Mivel utazásaim során láttam, hogy a repülőgépeken mindig van üres hely, és tudtam, hogy Budapestről van egy keletnémet légi járat Conakryba, Guinea fővárosába, egy ilyen látogatás alkalmával a keletnémet nagykövetségen felkínáltam, hogy egy negyedoldalas Magyar Szós hirdetés fejében adjanak nekem egy jegyet Conakryba. Így jutottam el Guineába. Ottani nagykövetségünk ügyvivője (a nagykövetnek négy országa volt, és akkor éppen másutt tartózkodott) vitt el engem a bissao-guineai gerillák Conakry melletti táborába. (Ennek fejében csak prefiznem kellett vele – a számomra kínszenvedéssel egyenlő – francia kártyával.) Ott kaptam az említett interjút. Amílcar Cabral egy rendkívül művelt és okos politikus volt, egyike a függetlenségi harcok által „kitermelt”, rátermett és tehetséges vezetőnek. (Akkor az afrikai politikusok még nem az őrmesterből lett tábornokok puccsistái vagy a nemzeti bódulatnál is rosszabb törzsi szédítés hordószónokai közül kerültek ki.)
|
A végzet éjszakája Egy januári éjszaka Amílcar Cabral és második felesége, Ana Maria egy protokolláris eseményről tért haza. Hajnali három óra tájban Conakry központjában levő egyszintes házuk elé parkoltak, amikor a merénylők megrohamozták a Volkswagent. Számukról és személyükről eltérőek az információk, de annyi biztos, hogy Inocêncio Cani a PAIGC korábbi benfentese állt a csapat élén, amelyben hozzá hasonlósan lefokozott, elégedetlen PAIGC katonák is voltak. Cani felszólította Cabralt a megadásra, de a vezér ellenállt, és menekülni próbált, ekkor elérte az első lövés Cani pisztolyából. A golyót az oldalát sebezte meg, Cabral a földre rogyott, és támadóit megértésre, tárgyalásra biztatta...volna, ám Caniból előtörtek a régi sérelmek, és válasz nélkül fejbe lőtte. |
Az interjút vagy a gerillák sajtószolgálata vagy a mi nagykövetségünk juttatta el a szovjet hírügynökségnek. (A címe Cabral egy gondolata volt: Minden nép olyan külföldi beavatkozást kap, amilyet megérdemel.) Mivel én voltam az első európai újságíró, aki felkereste, Cabral – az agrármérnök, író, függetlenségi harcos – megígérte, hogy ha hatalomra kerül, vendégül lát országában. Ebből sajnos semmi sem lett, mert Cabral nem sokkal később, a 12 éves harc után, a portugál forradalommal megadott függetlenség előtt egy évvel merénylet áldozata lett.
Ez a szerencsétlen fordulat biztosan szerepet játszott abban, hogy országának története viharossá vált a függetlenség elnyerése után. Az ország iránt pedig ezekben a napokban azért támadt érdeklődés, mert vasárnap végre megtartják az eredetileg 2013 májusára kitűzött, azóta háromszor (tervezték már 2013. november 24-ére, majd 2014. március 16-ára is) elhalasztott elnökválasztást. Ez alkalommal az európai közvélemény figyelme azért fordult az ország felé, mert az Afrika iránt általában jelentősen megnőtt érdeklődés napjaiban Bissao-Guinea tipikus forrása a nagy afrikai dilemmának: a szegénység szüli-e a nagy politikai bizonytalanságot, vagy ez a zűrzavaros politika az oka, hogy az ország nem tud kilábalni a szegénységből. Mert ez az ország a dilemma mindkét ágának végletes példáját adja.
A szegénység: a vizsgált 187 ország között a 177-ik; a mezőgazdaság adja nemzeti jövedelmének 63 és kivitelének 80 százalékát; államadóssága 2006-ban a nemzeti jövedelem 327 százaléka volt, (a rekordot nem ő tartotta: Libériáé a nemzeti jövedelem 679 százaléka volt); a 1,6 millió lakos átlagéletkora 49,8 év, az írástudatlanság 42,4 százalékos; az éhínség állandó, (az EU-nak tavaly decemberben 10 millió dolláros élelmiszersegélyt kellett küldenie a legrosszabb elkerülésére). Külön szerencsétlensége, hogy rajta keresztül jut el a kolumbiai kokain Európába. (Egy kiló Kolumbiában vagy Peruban 4000 dollár, Európában pedig ennek tizenkétszerese; Antonio Indjait, a legutóbbi államcsíny végrehajtóját a Zöldfoki-szigeteken letartoztatták, három munkatársát pedig kiadták, hogy az USA-ban ítélkezzenek felettük.) És a bizonytalanság: Luis Cabral, Amílcar féltestvére csak 1980-ig volt uralmon, hogy katonai államcsíny megdöntse hatalmát; a következő elnök, Kumba Yala csak három évig tartotta magát; utána egyetlen elnök sem tudta kitölteni mandátumát, mert államcsínyt követtek el 2009-ben, majd 2012 áprilisában, az elnökválasztás első fordulója után. Az olyan viharos eseményeket pedig már alig jegyezte fel a világsajtó, mint azt, hogy tavaly decemberben öt napig tartó általános sztrájk volt, mert a tisztviselők már 3 hónapja nem kaptak fizetést.
A mostani elnökválasztásra 15 párt 13 jelöltet állított. A választások sorsa általában a két hagyományos párt jelöljei között szokott eldőlni. Amílcar Cabral pártja, a PAIGC, (Bissao-Guinea és a Zöld-foki szigetek Függetlenségének Afrikai Pártja) José Mario Vaz eddigi pénzügyminisztert jelölte. A másik párt, a PRS (a Társadalmi Megújhódás Pártjának) jelöltje pedig Abel Incada. (Ez a párt adta a már említett Kumba Yalát, aki visszalépett, majd meg is halt.) Harcukba beleszólhat Paulo Gomes, a Világbank eddigi afrikai megbízottja, akinek a fiatalság és a diaszpóra szurkol.
