2024. április 20., szombat

Verskommandó Zentán

Tegnap április 11-e, József Attila születésének 109. évfordulója és a magyar költészet napja alkalmából Zenta központjának több stratégiailag jelentős pontján is sikeres bevetést hajtott végre a Zentai Magyar Kamaraszínház diák színjátszóinak Verskommandója.

A 13 főből álló különleges alakulat a híres magyar költő verseivel felfegyverkezve ejtette a költemények rabjává a csapat útját keresztező, gyanútlan sétálókat, akik nem tanúsítottak különösebb ellenállást. László Judit, az idei verskommandó parancsnoka, a Zentai Magyar Kamaraszínház állandó társulatának színművésznője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy mivel nemrég óta van Zentán, nem is tudta sokáig, hogy létezik a Verskommandó, s amikor felkérték, hogy idén ő vezesse ezt, egy kicsit meg is ijedt.

– Nagyon kevés idő volt a felkészülésre, s az is szokatlan volt, hogy nem egy zárt terű klasszikus színházi előadásról van szó, hanem az utcán mozgó nézőink lesznek, akiket meg kell lepnünk, s fel kell magunkra hívnunk a figyelmet. Ezért is választottam József Attila verseit, mert ezeket mindenki ismeri és szereti, s úgy igyekeztem szétosztani a költeményeket a gyerekek között, hogy ne legyen nehéz megtanulni őket, és egy kicsit mozgalmasabb koreográfiát ötlöttem ki – mondta.