2024. április 18., csütörtök

Felmentették Cecát

A bíró szerint az énekesnő és sógora ellen nem nyert bizonyítást a garázdasággal elkövetett fenyegetés vádja

A belgrádi első számú alapfokú bíróság szerdán felmentette a vádak alól Svetlana Ceca Ražnatovićot és sógorát, Predrag Ocokoljićot, akiket sértegetés és garázdaság vádjával terheltek. A vád szerint Aleksandar Olarevićet, a Mali Proleter labdarúgóklub tulajdonosát sértegették. Danijela Koš bíró azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy nem nyert bizonyítást a garázdasággal elkövetett fenyegetés vádja. A bűnvádi feljelentést a sértett Olarević nyújtotta be, azonban magában az eljárásban már nem vett részt. Az üggyel kapcsolatban 2011-ben indult eljárás.

Az ítéletmeghozatal előtt az ügyész Ceca ellen a legszigorúbb ítéletet, míg Ocokoljić ellen feltételes ítéletet kért. Az elsőfokú vádlott, Svetlana Ražnatović felmentő ítéletet kért.

– Fárasztó, majd négyéves bírósági eljárás volt. Végig hatalmas stressz alatt álltam, de hála a csodálatos rajongóimnak, akik az ügy kezdete óta mellettem álltak, könnyebben sikerült túltennem magamat az egészen – mondta Ceca a rajongóinak, miután kilépett az igazságügyi palotából.

Mint ismeretes, Ražnatović és Ocokoljić négy 2007-ben heves vitába keveredett Aleksandar Olarevićtyel, a Mladi Proleter labdarúgóklub igazgatójával. Olarević bűnvádi feljelentést tett a szóban forgó két személy ellen. A vita a Mladi Proleter és az Inge sportközpont miatt alakult ki.

A korábban Ražnatović tulajdonában lévő Obilić labdarúgóklub évekig az Inge sportközpontban edzette fiatalabb labdarúgóit, illetve itt tartották meg számukra a mérkőzéseket is. Olarević a történtek után azt mesélte, hogy Ražnatović és Ocokoljić 2007 júniusa végén berontottak a sportközpontba és megkísérelték erőszakkal megszerezni a tulajdonjogokat, hogy ezután eladhassák a sportközpontot, illetve az ahhoz tartozó földterületet. Olarević elmondta, hogy Ražnatović szitkozódott és sértegette, Ocokoljić pedig megütötte őt.

Néhány hónappal ezután Olarevićet és testvérét ismeretlen személyek brutálisan összeverték a sportközpontban, és lőfegyverből rájuk is lőttek. Olarević arról is beszámolt, hogy Ražnatović négymillió dinárral tartozik a sportközpont használata miatt.

Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy az Obilić labdarúgóklubban történt visszaélések miatta már elítélték az énekesnőt. Svetlana Ražnatović és nővére, Lidija Ocokoljić ellen hivatali visszaélés megalapozott gyanújával 2011-ben emeltek vádat. Svetlana Ražnatović és nővére 2011. április 12-én kötött vádalkut a belgrádi Felső Ügyészséggel. A megegyezés értelmében Ražnatović beismerte, hogy jogtalanul szerzett vagyont magának az Obilić tíz labdarúgójának eladásakor, illetve engedély nélkül tartott 11 lőfegyvert, ezért tizenkét hónapos házi őrizetet és 1,5 millió eurós pénzbüntetést kapott. A tizenkét hónapból azonban levonták azt a négy hónapot, amit az énekesnő a Szablya fedőnevű akció után 2003-ban töltött vizsgálati fogságban. Az 1,5 millió eurós pénzbüntetést három részletben fizethette vissza az énekesnő. Az első 500 ezer eurós részletet 2011 júliusában, míg a második 500 ezer eurós részletet 2011 decemberében, az utolsó félmilliós részletet pedig 2013 júniusában fizette be.

Az énekesnő ellen márciustól még egy, megismételt eljárás folyik a bijeljinai Vojislav Đurković vádja alapján, aki azt állítja, hogy Ceca 116 ezer euróval és annak a kamatával tartozik neki. A perben egyszer már ítéletet hoztak, azonban azt a Fellebbviteli Bíróság javaslatára felfüggesztették és újratárgyalásra javasolták az ügyet.