2024. április 20., szombat

Toprongyos építészeti kincs

Zomborban a városmag építészeti együttese állami védelem alatt áll, hiszen jószerével sikerült megőrizni a XIX. század végén, a XX. század elején emelt épületek zömét. A többivel vagy a szocialista városrendezési elképzelések lendülete végzett, vagy, miként a ma is álló romokból láthatjuk, az idő és az elhagyatottság közös hatásának estek áldozatul. Szerencsére az egykori főúri családok által emelt épületek megmenekültek, de mára azok is elveszítették egykori pompájukat, baj van a tetőszerkezetekkel, a homlokzatokkal, amelyek némelyike baleset- és életveszélyes, hullnak a vakolatdarabok, a stukkók, olykor egész téglák.

A kommunális felügyelőség lakossági bejelentésre vagy szolgálati kötelességből ilyenkor meghagyja a tulajdonosnak, hogy az épület előtt biztosítsa a terepet, kerítse körül, vagy emeljen a járdára oszlopokon álló fatetőt a biztonságos gyalogosközlekedés érdekében. Egyre gyakrabban tűnnek föl ilyen faalagutak a főutcán, illetve az azt övező körutakon.

A városépítési igazgatóság több esetben, ahol erre módja volt, tatarozást végzett, így a Városi Múzeum és a Testvériség-Egység Általános Iskola tetőszerkezetén, homlokzatán. Azoknak az épületeknek az esetében, amelyekben magánszemélyek vették meg a lakásokat, a tulajdonosok lennének kötelesek a tatarozásról gondoskodni, ha a zömmel nyugdíjas lakóknak lenne rá pénzük. Az önkormányzat pedig a fölmerülő jogi akadályok miatt tehetetlen. Éppen ezért a kommunális ügyosztály nekilátott egy, az épületek homlokzatának karbantartásáról szóló új rendelet kidolgozásának, ami várhatóan áthidaló megoldást nyújt majd.

A minap egy újabb faalagút jelent meg a körúton, a hírhedt Kronits-palota bejárata előtt. Az 1806-ban emelt urbánus kastélyban székel a Kereskedelmi Bíróság, az épület pedig az Igazságügyi Minisztérium tulajdonában áll, és tatarozásért kiált.