2024. április 19., péntek

A haladók és a szocialisták a statútumról

A két párt tartományi frakciójának egyelőre nem voltak lényegbeli módosítási javaslatai

A Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt tartományi frakciói kedden megkezdték a párton belüli egyeztetéseket az új statútumról. Vladimir Galić, a Vajdaság alkotmányos helyzetével foglalkozó bizottság, a statútum szövegének kidolgozásával megbízott munkacsoport, az SZHP tagja elmondta: egyelőre úgy tűnik, hogy a haladóknak nem lesz egyetlen súlyosabb kifogása az új statútum tervezetének munkaváltozatával kapcsolatban. Van néhány szakmai jellegű alternatíva, ezekkel kapcsolatban a közeljövőben derül ki, hogy az SZHP melyik alternatívához ragaszkodik, magyarázta Galić, mondva: pártja számára az a legfontosabb, hogy a statútum összhangban álljon Szerbia alkotmányával.

Hasonló hangnemben nyilatkozott Pavle Budakov, az SZSZP frakcióvezetője, aki elmondta, hogy a szocialisták javarészt elégedettek a javasolt tervezettel. Az SZSZP képviselői azt javasolják, hogy a Vajdaság kormánya kifejezés helyett a jövőben a Tartományi Végrehajtó Tanács megfogalmazás legyen a hivatalos, címerként pedig a történelmi, 1848-as kerüljön használatba, nyilatkozta Budakov.

A Szerbiai Demokrata Párt tartományi képviselői egyelőre nem vitatták meg a statútum tervezetét, közölte Milenko Jovanov, a párt frakcióvezetője, majd hozzátette: az SZDP álláspontja ismeretes, a legfontosabb, hogy a statútum összhangban álljon az alkotmánnyal.

Vajdaság új statútuma tervezetének munkaváltozata múlt hét óta elérhető a Tartományi Képviselőház honlapján. Az előzetes bejelentések értelmében a Vajdaság alkotmányos helyzetével foglalkozó bizottság és a statútum szövegének kidolgozásával megbízott munkacsoport tagjai április 8-a és 18-a között részletes egyeztetéseket folytatnak a statútummal kapcsolatban a tartományi parlament frakcióival, majd ezután megtartják a Vajdaság alkotmányos helyzetével foglalkozó bizottság ülését és itt véglegesítenék a statútumtervezet szövegét. A tartományi parlament ezután, feltehetőleg valamikor április végén, vagy május elején, vitatná meg a statútumot.