2024. március 29., péntek
A BELVÁROSI POLGÁROKNAK KOMOLY GOND A SAJÁT LAKÁSUK ELŐTTI PARKOLÁS

A bürokrácia arcátlansága

A belvárosi Mišić vajda utca lakói nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdtek, a Parking servis közvállalat – szerintük – aljas és jogtalan akciója ellen tiltakoznak. Követelik, hogy továbbra is olyan módon parkolhassanak épületeik előtt, mint az elmúlt évtizedekben.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Az újvidéki parkolódíjak megfizettetésében illetékes közvállalat nemrégiben gondolt egyet, és úgy döntött, hogy betiltja az utcával merőlegesen való parkolást, az úttest mellett, a betonozott részen új parkolóhelyeket jelöltek ki, nagyjából felére csökkentve ezáltal a lakók – és az utcában dolgozók – rendelkezésére álló parkolóterületet. Az érvényes szabály szerint a járművontatók, „pókok” parkolóból nem emelhet el gépkocsit, még akkor sem, ha tulajdonosa nem fizeti ki a parkolódíjat, ellenben zöldövezetnek minősített telekről bármikor elvihetik a járműveket. A fák alatti részeket most zöld területté nyilvánították. A lakók szerint ez hallatlan, hiszen itt évtizedek óta, amióta a vasúti síneket felszedték, nem nőtt fű, a gyökerek között csak sárban taposhattak azok, akik ide parkoltak. Meggyőződésük, hogy a bürokrácia visszaéléseinek legelemibb formájáról van szó, ezt bizonyítja az is, hogy a pók március 25-e óta hajnalban jön az autókért, olyankor, amikor a lakók még alszanak, és nem léphetnek közbe.

A polgármesterhez címzett petíciót mostanáig nagyjából 100-an írták alá. Megmagyarázták, hogy a józan ész által vezérelve parkolnak „keresztben”, hiszen így sokkal több gépkocsi elfér a parkolás tekintetében amúgy is többszörösen túlterhelt utcában. Rendszeresen fizetik lakói parkolókártyájukat, ennek ellenére a Parking servis semmit sem tett annak érdekében, hogy megoldja gondjaikat. Azokat, akik lakói parkolókártya nélkül álltak meg saját épületük előtt, napi 1000 dináros bírsággal sújtották. A lakók emlékeztetnek arra, hogy még a közeli Városépítési Intézet dolgozói is itt állnak meg autójukkal. Az itt élők felháborodottsága határtalan. – Az itt álló járművek nem veszélyeztetik a közlekedést, nem is akadályozzák, a gyalogosok sincsenek veszélyben, és a nem létező fű sem. Az illetékes városi szolgálatok lépéseit törvényteleneknek tartjuk, legfeljebb büntethetnének, de a gépkocsik elvitelére éppen semmi sem szolgáltat számukra jogalapot. Egy 2009-es városrendezési tervből kiderül, hogy a kérdéses „zöld területeket” soha nem szánták pázsitnak, mindig parkolóhelyként határozták meg rendeltetésüket – olvasható egyebek mellett a petíció szövegében. Emlékeztetnek arra is, hogy ha időközben valaki az önkormányzatban úgy döntött, hogy a fák alatti részeket zöld területnek nyilvánítja, arról értesítenie kellett volna a lakókat. A figyelmeztetés nélküli, aljas módon végzett autóelvontatás a bürokrácia arcátlan megnyilvánulása.