Ciprus történelmének néhány fejezete csak jó fél évtizede került be a szigetország oktatási tanrendjébe. A görög ciprióták addig csak Görögország, a török ciprióták viszont csak Törökország történelmét tanulták. A saját múlt megismerése továbbra is fő hangsúlyt élvez, és a saját nemzet dicsőítését szolgálja. A görög ciprióta oktatás az oszmán török korszakot negatív fényben tünteti fel, ráadásul a török cipriótákat az iszlám hitre áttért görögök leszármazottjainak minősíti.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Az oktatással félrevezetett ciprusi görögökben rengeteg előítélet és tévhit fogalmazódott meg a törökökkel kapcsolatban, akik a XVI. század végétől évszázadokig uralkodtak a földközi-tengeri szigeten. A cipruson élő törökök szintén saját, elfogult világukat igyekeztek megismertetni a gyerekeikkel.
A tankönyveket azonban fokozatosan átírják az egyik és a másik ciprusi közösségben is, amelyek között négy évtizede kiéleződött és elmérgesedett a viszony. A tananyag összeállítói folyamatosan szórják ki a feszültség, és a konfliktus gerjesztésére, az előítéletek képzésére, táplálására, valamint az ellenségeskedés elmélyítésére alkalmas elemeket.
A görög és török történelemtankönyvek szellemisége is változik. Az együttélés és együttműködés terjesztése, illetve tanítása már nem tabu.
A török ciprióták gyerekei már olyan új könyvekből is tanulhatnak, amelyek borítólapján a választóvonal nélküli Ciprus térképe látható. A tananyag szerzői pedig a 830 ezer helybeli görögre is kiterjesztik a ciprióta fogalmát. Sőt, a Ciprus megosztottságához vezető okok között több könyv már megemlíti a török ciprióták felelősségét is.
A szemléletváltás nem csak az oktatásra jellemző, bár az kétségtelenül fontos eleme a korábbi előítéletek és ellenségeskedés felszámolásának. A politikában is más szelek fújdogálnak. Ismét. A politikába benyomuló új légáramok szintén a békülékenység irányába sodornák a szemben álló két közösség képviselőit.
Az ógörög mitológiában is kiemelt fontosságú sziget négy évtizede megosztott a helybeli görögök és törökök között. Egyik részében a 2004 óta EU- és 2008-tól euróövezeti tag Ciprusi Köztársaság működik, a másikban pedig az Észak-ciprusi Török Köztársaság (TCKK). A szigeten a két nép közötti viszony – főként a Görögországgal való egyesülést szorgalmazó helyi nacionalisták tevékenysége miatt – az 1960-as években olyannyira elmérgesedett, hogy Törökország 1974-ben megszállta az északi országrészt. Az alkalmat a katonai beavatkozásra a Görögországgal történő egyesülést sürgető görög ciprióták puccsa szolgáltatta Ankara számára. Az általa elfoglalt területen (Ciprus egyharmadán) főként török ajkú lakosság él, amely 1983-ban kiáltotta ki az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, de ezt az „államot” eddig csak Törökország ismerte el hivatalosan. A TCKK-ban a mai helyzet az Ankara irányításával végrehajtott etnikai tisztogatás és a „lakosságcsere” következtében alakult ki.
A térségben régóta egymás vetélytársának és haragos szomszédjának tartott Görögország és Törökország viszonya emiatt rendkívüli módon elmérgesedett, amit az égei-tengeri szigetek feletti fennhatóság kérdése csak tovább rontott. A két NATO-tag az utóbbi évtizedben azonban többször is megpróbálta javítani kapcsolatát, amely Ciprus megosztottságán is változtathatna.
Bár az utóbbi időben Görögország és Törökország is saját belső problémáival van elfoglalva, Cipruson tovább próbálkoznak a két közösség megbékítésével. A szándékkal Ankara és Athén is egyetért, jóllehet nem sokat beszélnek róla nyilvánosan.
Ankara azért nem bánná, ha sikerülne előrelépni Cipruson, mert akkor abban reménykedhetne, hogy Athén nem akadályozná közeledését az EU-hoz, amellyel a török kormány 2005-ben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. Mindazonáltal az integrációs folyamat rendkívül nehézkesen, vontatottan halad. (Igaz, nemcsak Athén és az uniós tag görög Ciprus akadékoskodása, hanem elsősorban Párizs és Berlin ellenállása miatt.).
Ciprus újraegyesítésének jelenleg inkább gazdasági okai kerültek előtérbe, ez a legerősebb mozgatórugó. Az egyesült szigetnek ugyanis sokkal könnyebben menne a Ciprus körüli tengerfenéken rejlő energiahordozók, mindenekelőtt a néhány éve felfedezett hatalmas földgáz- és kőolajtartalékok kiaknázása. Erről már helyi tervek is készültek. A török ciprióták a kontinentális talapzatban talált földgázt Törökországba szállítanák egy – hárommilliárd dollárba kerülő – tenger alatti csővezetéken, a helyi görögök viszont (tízmilliárd dollárért) cseppfolyósító terminált építenének a szigeten, s onnan exportálnák az energiahordozót.
A tárgyalások mellett szól a ciprusi (bank)válság is, amely tavaly letaglózta a görög országrész gazdaságát, az államot pedig a csőd peremére sodorta. Emiatt a Ciprusi Köztársaság tengernyi gonddal találta magát szembe, gazdasága pedig jelentősen visszaesett. A recesszió végét leghamarabb 2015-re jósolják Brüsszelben. Reményt a Ciprus partjainál felfedezett gázmezők jelentenek csupán. Az 1974 óta kettéosztott sziget emiatt akár a vezető geostratégiai szerepét is visszanyerheti a térségben.
A ciprusi görög–török viszály megoldása ebben a helyzetben tehát csakis előnyére válhat az egész szigetnek, amely így közös erővel léphetne fel a különböző problémák ellen. A kapcsolatok rendezése esetén a földgáz és a kőolaj együttes kiaknázása szintén sokat lendíthetne az ország gazdaságán. Még akkor is, ha a gáz- és olajmező nagyobbik része izraeli felségvizek alatt húzódik.
Stratégiai helyzeténél fogva Ciprus kiemelt szerepet játszhatna a szállításban, amit az EU is erőteljesen támogat. Brüsszel már korábban javasolta, hogy a gázt Törökországba exportálják, de ehhez fontos a ciprusi helyzet rendezése, ahogyan az izraeli–török ellentét feloldása is, ami jelenleg sokkal könnyebbnek tűnik.
Brüsszel nem titkolt szándéka a ciprusi görög és török közösség közötti dialógus elősegítése, illetve a „megbékéléshez vezető út kikövezése”. Abban szintén érdekelt, hogy a sziget – törökök lakta – északi részén minél jobban érvényesüljenek az uniós normák. Štefan Füle, bővítési biztos szerint Brüsszelnek az a célja, hogy „a ciprusi törökök is minél közelebb kerüljenek az unióhoz.”
Az EU eddig összesen 380 millió euróval támogatta a ciprusi török közösséget. A pénzből jut(ott) a civil szervezeteknek, a kulturális örökség megőrzésével megbízott és az eltűnt személyek felkutatásán dolgozó bizottságnak, valamint más egyesületeknek is.
A sziget megosztottsága tehát több okból is hátrányos a helyi görögök és törökök számára. Nikosz Anasztasziadesz, a „görög” Ciprus elnöke tavaly szeptemberben az ENSZ-ben már jelezte a megbékélési szándékát és azt, hogy országa készen áll a problémákat napirendjére tűző megbeszélésekre. Beszédére csak kevesen figyeltek fel, még otthon, a Ciprusi Köztársaságban sem volt nagy visszhangja.
A címzettek szerencsére meghallották mondanivalója lényegét. Ezért februárban – a világszervezet égisze alatt – ismét újrakezdődtek a tárgyalások a sziget megosztottságának felszámolását szolgáló közös megoldás kidolgozására. A korábbi egyezkedés 2012-ben szakadt meg, de ezúttal egy új terv alapján igyekszik a két közösség rendezni a több évtizedes problémát. Eszerint a jövőben Ciprus – két közösséget tömörítő – föderatív államként működne, amelyet egy központi kormány irányítana.
