2024. április 20., szombat

Tisztább lesz a bánáti földgáz

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) a Nagybecskerek közelében levő Elemérnél építi az egyik legnagyobb vajdasági létesítményét, amelyben majd úgynevezett aminos kezeléssel tisztítják az észak- és közép-bánáti gázlelőhelyekről (Mokrin, Nagykikinda, Szerbcsernye, Rusanda és Elemér) begyűjtött földgázt. Az új létesítmény építése harmincmillió euróba kerül, és a tervek szerint még ez év szeptemberének végén megkezdi munkáját.

A létesítmény az eleméri kőolaj- és földgázfinomító keretében épül. A munkálatokat tavaly kezdték meg, és a világhírű japán HIPACT technológia szerint építkeznek, amely környezetvédelmi szempontból a legbiztonságosabbnak számít a világon. Ez lesz Európában az első létesítmény, amely ennek a technológiának az alkalmazásával épül. Legnagyobb erénye, hogy környezetkímélő, ráadásul 25 százalékos hőenergia-megtakarítást is eredményez. Emellett az átdolgozás folyamatában jelentősen csökken a földgáz vesztesége.

A beruházás fő kivitelezője az izraeli Ludan Engineering LTD kompánia. Jelenleg a környékbeli alvállalkozók mintegy kétszáz alkalmazottja dolgozik a létesítményen.

Mint Predrag Grujić, az új üzem igazgatója elmondta, 1978 óta ez a legjelentősebb beruházás a NIS eleméri létesítményében. Az ide begyűjtött földgázt feldolgozzák („szárítják”). Legnagyobb felhasználójuk a pancsovai műtrágyagyár. A bánáti földgáz egy része a Srbijagas közvetítésével más fogyasztókhoz, a háztartásokba is eljut. A bánáti földgázt elsősorban a széndioxidtól (és más fölösleges gázoktól) kell megtisztítani, amelynek mennyisége a földgázban nem haladhatja meg a három százalékot. A 2014. június 1-jétől érvényes (európai mércékkel is összehangolt) törvényszabályok szerint ugyanis csak így kerülhet a vezetékbe.

A japán technológia alkalmazása fontos környezetvédelmi szempontból is. Mint Milan Vukoje főmérnök állítja, elsősorban azért, mert a kiválasztott széndioxid visszakerül oda, ahonnan kivették: a földbe. Így nem jut(hat) az atmoszférába. Ennek köszönhetően meggátolják az úgynevezett üvegház-effektust. A kiválasztott széndioxid az előre elkészített furatokon keresztül kerül majd vissza a földbe.

A NIS-ben azt mondják, hogy eddig is kellő minőségű gázt szállítottak a fogyasztóknak, ezentúl, pedig még jobb lesz a minőség. Növekszik a hazai gáz energetikai értéke, de a fogyasztóknak leszállított mennyisége is.