2024. április 24., szerda

Kéznyújtás

Nagyon jó érzés volt a minap a Versünnep Fesztivál szabadkai válogatóján azzal a tudattal ülni a Népkör nagytermének nézőterén, hogy a nagyszabású rendezvény három egyenrangú elődöntőjének egyike zajlik épp. Békéscsaba és Veszprém mellett Szabadka volt az elődöntők egyike. A Versünnep fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, és ez, hogy az elődöntők egyik helyszíneként Szabadkát jelölték ki, azt bizonyítja, a magyar kulturális élet irányítói nagyon komolyan veszik azt, hogy a közös anyanyelv és az egységes kultúra összeköti az anyaországi és a határon túli magyarságot. Tehát, abból a szempontból, hogy a határ egyik vagy a másik oldalán született valaki, nincsenek első- és másodrangú szereplők, csak – jelen esetben – tehetséges, kiemelkedően jó vagy kevésbé jó vers- és prózamondók. És a mi versmondóink eddig is bizonyították az anyaországi versenyeken is, hogy mennyi közöttük a kiváló! Biztos vagyok benne, hogy Császár Angela színművésznő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja a minapi szabadkai válogatón zsűrielnökként nem csak gesztusból idézte Kosztolányi szülővárosában a kiemelkedő magyar írónak az anyanyelvről írott örök érvényű gondolatait, hanem ha alkalma mutatkozik rá, ezt megteszi az anyaország határain belül is. És abban is biztos vagyok, hogy az anyaországi elődöntőkön is ugyanazokat a megjegyzéseket, jó tanácsokat mondta el, mint a vajdasági versenyzőknek. Nem tudom, hogy a Versünnep szabadkai elődöntője előtt vagy után a zsűri anyaországi tagjainak – Császár Angelán kívül Mezey Katalin írónak, Hűvösvölgyi Ildikó kiváló színművésznőnek, akik mellett Kovács Frigyes vajdasági színművész is értékelte a produkciókat – volt-e alkalma felkeresni a Kosztolányi-emlékparkot, amelyben néhány nappal korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök leplezte le a gimnazista Kosztolányit ábrázoló egész alakos szobrot. Esetleg a magyarországi zsűritagoknak volt-e idejük ellátogatni a Szabadkai Városi Múzeumba, amelyben szintén a minap, Orbán Viktor jelenlétében nyílt meg a Vajdasági Magyar Képtár, amelyben olyan 1830 és 1930 között született alkotások kaptak helyet, amelyek az egységes magyar kulturális örökség, kultúrkincs részét képezik.

Bevallom, nekem a szobor- és képtáravatón, valamint a Versünnep szabadkai elődöntőjén is néhányszor eszembe jutott 2004. december 5-e, a népszavazást megelőző gusztustalan kampány a baloldaliak részéről, amikor az anyaországot féltették tőlünk, határon túli magyaroktól, és nehezen feledhető az a bénultság, sok vajdasági embernek az elkeseredettsége, amikor eredménytelenül ért véget a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. És eszembe jutott 2010-ben a remény is, amikor a FIDESZ és a KDNP képviselői benyújtották a választási törvény módosítását, amely lehetővé tette, hogy egyszerűsített eljárásban állampolgársághoz juthassanak a külhoni magyarok. A nemzetpolitika következő lépéseként 2012 novemberében megszületett a döntés a külhoni magyarok választójogáról. A külhoniak szavazati joga a nemzeti együvé tartozás megvalósulásának nagyon fontos eleme. Az anyaország nagyon sok esetben bizonyította gondoskodását. Ez is, hogy szavazati jogot kaptunk, egy kéznyújtása felénk. És mint tudjuk, a kinyújtott kezet illik elfogadni. A választói névjegyzékbe vétel ugyan lezárult, de aki megteheti, az adja le szavazatát. Fogadja el ezt a szimbolikus kéznyújtást.