2024. április 16., kedd

A Marica grófnő kapta a Pataki-díjat

Harminchat díjat és különdíjat adtak át a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozóján

Vasárnap este zárult Szajánban a vajdasági magyar színjátszók legnagyobb ünnepe. A szajáni színpadon fergeteges sikert aratott kupuszinai operett, a Marica grófnő érdemelte ki a Pataki-díjat. A Zentai Magyar Kamaraszínház Zsebtársulata nyerte el a Bambach-díjat. Az ünnepségen 36 díjat és különdíjat adtak át. A Találkozó a Kosztolányi Dezső Színház Voyager című vendégelőadásával ért véget.

A Találkozó legjobb, hagyományos keretek között megvalósított előadásáért 2014-ben Pataki László-díjat vehetett át a kupuszinai Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport Kálmán Imre Marica grófnő című előadásáért, melyet Molnár József rendezett.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozójának Bambach Róbert-díját a legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért a Zentai Magyar Kamaraszínház Zsebtársulata kapta a Föld nélkül című előadásáért, amelyet Lőrinc Tímea rendezett.

Közösségteremtő tevékenységéért Garay Béla-díjat vett át a nagykikindai József Attila színjátszó csoport.

A Magyar Nemzeti Tanács tájolási különdíját a nagykikindai József Attila színjátszó csoport vihette haza.

A közönségdíjat a kupuszinai Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport nyerte el a Marica grófnő című előadásáért.

A zsűri a legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat Budai Józsefnek (József Attila színjátszó csoport, Nagykikinda) ítélte oda az Amese marad című előadásban Vendel megformálásáért.

A legjobb női főszereplőnek járó Ferenczy Ibolya-díjat Pozsgai Zsófia kapta az Adai Színtársulat Ovibrader című előadásában játszott szerepéért.

A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Nagy István-díjat Ferkovity József érdemelte ki a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Naftalin című előadásában, Laboda Péter szerepében nyújtott alakításáért.

A legjobb női mellékszereplőnek járó Magyari Piri-díjat Lőrinc Tiannának ítélte oda a zsűri, a kisoroszi Testvériség-egység Művelődési Egyesület Világtalanok című előadásában, Józsika szerepében nyújtott alakításáért.

A legszebb színpadi beszédért járó Szántó Róbert-díjat Csíkos Dániel érdemelte ki a nagybecskereki Madách Amatőr Színház Ifjúsági Pódiuma Éjféltájt című előadásában (Úriember) nyújtott teljesítményéért.

A zsűri különdíját a rendezői, drámapedagógiai és díszlettervezői munkájukért Kucsov Borisz és Nešić Máté együttesen kapták a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínpadának Adrian Mole című előadásáért.

A szajáni diákzsűri különdíját a kupuszinai Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport vihette haza Kálmán Imre Marica grófnő című előadásáért.

A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíjával, vendégszerepléssel a szabadkai Népszínház színpadán a kupuszinai Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoportot jutalmazták a Marica grófnő című előadásáért.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, vendégszereplést a Desiré villamosa programsorozatban a Zentai Magyar Kamaraszínház diákszínpadának Adrian Mole című előadása érdemelte ki.

A Zentai Magyar Kamaraszínház egyéves bérletét a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület drámai csoportja, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának bérletét a Adai Színtársulat, a Kosztolányi Dezső Színház bérletét a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat, az Újvidéki Színház egyéves bérletét pedig a nagybecskereki Madách Amatőr Színház Ifjúsági Pódiuma kapta.

A Hét Nap különdíjával, a hetilap egyéves előfizetésével jutalmazták a szajáni Nagy Alexet, a botcsinálta doktor (Sganarelle) megformálásáért.

A Hét Nap különdíját, egy könyvcsomagot kapott színészi teljesítményéért és szövegírói-dramaturgiai munkájáért Döme Zoltán.

A Magyar Szó napilap negyedéves előfizetésével Mátyus Bélát, a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület színtársulatának tagját jutalmazták Aladár szerepének megformálásáért.

A Magyar Szó napilap negyedéves előfizetését színészi teljesítményéért Vörös Endre vehette át a Marica grófnőben Dragomir Populescu herceg szerepének megformálásáért.

A zEtna Kiadó könyvcsomagját érdemelte ki rendezői munkájáért Lábadi Tibor, a szajáni drámai csoport rendezője.

A zEtna Kiadó könyvcsomagját kapta színészi teljesítményéért Katona Gábor, a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat tagja.

A Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomagját vette át társulatszervezői munkájáért és nem utolsósorban alakításáért Máriás Endre, az Adai Színtársulat tagja.

A Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomagját a Marica grófnő zenei rendezéséért mgr. Dienes László, a kupuszinai Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport tagja érdemelte ki.

A szajáni helyi közösség különdíját vette át színészi teljesítményéért Molnár Oszkár Tasziló megformálásáért a kupuszinai Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport Marica grófnő című előadásában.

A szajáni helyi közösség különdíját színészi teljesítményéért Lázár Ervin érdemelte ki az Apa megformálásáért a kisoroszi Testvériség-egység Művelődési Egyesület Világtalanok című előadásában.

A szajáni helyi közösség különdíjával jutalmazták színészi teljesítményéért Odri Norbertet (Janika megformálásáért) a nagykikindai József Attila színjátszó csoport Amese marad című előadásában.

A szajáni helyi közösség különdíját a Sorsok/Sors-ok érzékeny színpadra állításáért Mácsai Mónika, a magyarkanizsai Fény-Bárka vezetője kapta.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomagját két társulatban is kiemelkedő színjátszói teljesítményéért Antóci Dorottya kapta.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet különdíját vihette haza a Marica grófnő koreográfusi munkájáért Tót Zsaklina.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomagját két előadásban nyújtott színészi teljesítményéért Búbos Dávid érdemelte ki.

A Dramaturgok Céhe különdíját színházi gondolkodásmódja elismeréséül Oláh Tamás, a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat rendezője kapta.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet különdíját, ingyenes részvételt a 2014. évi MAdT-táborban Király Sándor, a nagykikindai József Attila színjátszó csoport tagja érdemelte ki ígéretes pályakezdő rendezői munkájával.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet különdíját, az ingyenes részvételt a 2014. évi MAdT-táborban színészi teljesítményéért Kocsis Tamás, a topolyai Mara Amatőr Színház tagja kapta.

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének különdíját, ingyenes részvételt a 2014. évi nyári Szép Szó táborban a zsűri két előadásban nyújtott színészi teljesítményéért Nyári Ákosnak ítélte.

A Találkozót a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület, a szajáni helyi közösség, számos helyi civil szervezet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezte. A közönség 17 verseny- és három ajándék előadást láthatott.