Jókora meglepetéssel hallottam ismerősöktől – akik magyar állampolgárok (is) lettek a közelmúltban –, hogy nem vesznek részt az anyaországi parlamenti választáson. Ők természetesen a választói névjegyzékbe sem vetették föl magukat. Kevésbé a döntésükön csodálkoztam, hanem a magyarázaton: nem akarják befolyásolni a választási eredményt, hiszen az Országgyűlés a különböző törvények által mégiscsak a Magyarországon élők sorsát, életét határozza meg, s nekik nincs szándékukban ebbe beleavatkozni. (Ezt mondta egykor a kettős állampolgárságot, majd a szavazati jog megadását ellenző baloldal is.) Persze mindenkinek szíve joga eldönteni – mert a világon csak néhány országban kötelező a voksolás –, hogy „bajlódik-e” a bejelentkezéssel és a szavazószelvénnyel, vagy másokra bízza a döntést, nekem meg legalább ugyanolyan jogom elmondani, hogy miért sántít a magyarázatuk.
Részben amiatt, mert aki állampolgárságot kért és kapott, azzal együtt jár a szavazati jog is. Aki tehát ezzel a lehetőséggel nem él, az szinte ugyanazt teszi, mint amikor a maga országában mellőzi véleményének a kinyilvánítását.
Kissé bonyolultabb viszont a kérdés etikai és politikai megközelítése. Éppen az idén lesz tíz esztendeje – mégis milyen emlékezetes –, amikor a baloldali ellenpropaganda következtében dicstelenül és eredménytelenül ért véget a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. És mennyire lehangolódtunk miatta. Nem azért, mert útra készen álltunk kofferokkal, hogy elfoglaljuk a magyarországi munkahelyeket, csak amiatt, mert hittük, hogy a szavazás által kifejezésre jut a határ túloldalán is a nemzeti összetartozás érzete.
Újabb hat év elteltével (mekkora fordulat!) pedig elfogadta a magyar parlament a választási törvény módosítását. No nem szocialista javaslatra, hanem fideszes és KDNP-s képviselők terjesztették be, ám korábban sem titkolózva, hiszen Orbán Viktorék hangoztatták a választási kampányukban is, hogy amennyiben kormányra jutnak, nagyon gyorsan lehetővé teszik, hogy egyszerűsített eljárásban állampolgársághoz juthassanak a külhoni magyarok. S a törvénymódosítás már 2010. május 26-án megszületett, néhány nappal a kormány megalakulása előtt! Vajon amikor egy pártkoalíció zászlajára tűzi a „kettős állampolgárság” bevezetését, és kétharmados többséget szerez az Országgyűlésben, akkor van okunk kételkedni abban, hogy kellő támogatást élvez az ilyesféle döntésben? És még az ellenzék is „megfeledkezett” egy pillanatra ellenzékiségéről. Ilyen méretű nemzeti egység ritkán szokott megnyilvánulni bármely demokratikusan választott parlamentben is, még ha a baloldal egy része esetleg csak menteni akarta is a menthetőt. (Elismerem, nem lett 100 százalékos az eredmény, csak 97 körüli, mert Gyurcsány két társával együtt kitartott a nem mellett.) Nem állíthatjuk tehát, hogy „éppen csak átcsúszott” a törvény, hanem szinte egyöntetű támogatást élvezett.
Igaz, hogy a nemzetpolitika következő lépéseként csak 2012 novemberében született döntés a külhoni magyarok (avagy a határon túli magyar állampolgárok) választójogáról, de a kormánypárti vezető politikusok korábban is szinte folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy nem létezik első- és másodosztályú állampolgárság, ami azt is jelentette, hogy szavazati jogot is kap a külhoni magyarság.
Ha tehát most azzal indokoljuk távolmaradásunkat a választásoktól, hogy nincs jogunk beleszólni a magyarországi lakosság sorsába, ez egyben azt is jelenti, hogy abba sem akarunk beleszólni, hogy milyen nemzetpolitikát folytat a választások után a leendő kormány, nincs szándékunkban kinyilvánítani véleményünket, hogy támogatjuk-e a nemzetegyesítés továbbépítését, miközben különösebb lelkiismeret-furdalás (sőt!) nélkül igényeltük a magyar állampolgárságot.
Tudom, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a külhoni magyarok szavazatai döntően befolyásolnák a választások kimenetelét – mondjuk, egy, két vagy három képviselőn múljon a parlamenti abszolút vagy kétharmados többség –, de ha mégis? S ha mégsem, akkor is illene kinyilvánítani véleményünket – ha már törvény adta jogunk – legalább a létszámunkhoz illő arányban, hogy egyetértünk-e az anyaországi kormány nemzetpolitikájával, vagy jó nekünk az is, ha nemzet helyett kizárólag államban gondolkodunk; esetleg akkor sem mozdulunk, ha valakik majdan úgy gondolják, megszüntetik a kettős állampolgárságot. Aki a fentebbi ok miatt döntött úgy, hogy nem szavaz, az valójában a választójog, vagyis a törvény helyénvalóságát vonja kétségbe. Más szempontok szerint pedig nem fontos (sőt talán nem is tenne jót), ha a külhoniak szavazata döntő hatással lenne a választás végkimenetére, hiszen a szavazati jog (esetünkben) inkább a nemzeti együvé tartozás egyik gyakorlati megvalósulását jelenti.
Megtörténhet, hogy nem lesz rosszabb a választási részvételi arányunk, mint az anyaországi állampolgároké, de valamiért jobbra számítottam, mint amire a közzétett adatok utalnak. Persze javítóvizsgát már nem lehet tenni, hiszen a választói névjegyzékbe vétel lezárult, de azzal még javíthatunk a helyzeten, ha mindenki sürgősen leadja a szavazatát, aki ezt megteheti.
