2024. április 20., szombat
MPSZ

Rácz Szabó nem mond le

Az MPSZ elnöke a pénzhiányt és a velük szemben folytatott rosszindulatú propagandát okolja a választási vereségükért

A Magyar Polgári Szövetség szerint a Nemzeti Közösségek Listájának a rendkívüli parlamenti választásokon történt csúfos szereplése elsősorban azzal magyarázható, hogy a szavazópolgárokhoz nem jutott el az üzenetük, ami egyrészt az ehhez szükséges anyagi eszközök hiányából fakadt – nyilatkozta tegnap sajtótájékoztatón Rácz Szabó László, a párt elnöke, aki megjegyezte azt is, hogy a nagyobb pártok óriási összegeket öltek bele a választási kampányba. Rácz Szabó szerint a médiumokban sem tudták mindazt bemutatni, amit igazán szerettek volna, de a választási kudarcukhoz nagyban hozzájárult a velük szemben folytatott rosszindulatú, pletykázós, suttogó propaganda is.

Munkatársunk kérdésére, miszerint a választásokon alulteljesítő több párt vezetője is lemondott posztjáról, s nem gondolt-e erre az MPSZ elnöke is, Rácz Szabó megjegyezte: nem a Magyar Polgári Szövetség hibája az, hogy ilyen kevés szavazatot kaptak. Hozzátette, hogy azért nem mond le, mert muszáj továbbvinni azokat az elveket, ami miatt a Magyar Polgári Szövetség megalakult. Szerinte igazából csak a MPSZ tudja képviselni a vajdasági magyarok autonómiatörekvését.

A párt elnöke kitért a magyarországi parlamenti választásokra is, és kifejtette, hogy ha már részt vehetünk ezeken a választásokon, és így beleszólhatunk a magyar politikai élet alakulásába, akkor a vajdasági magyarságnak arra kell odafigyelnie, hogy melyik lista tudja a mi érdekeinket képviselni. Ezért az MPSZ szerint a vajdasági magyaroknak azokra a listákra kellene szavazniuk, amelyek támogatják az autonómiatörekvéseinket, illetve azokéra, akik a vajdasági magyarságnak segítő kezet nyújtanak.