2024. március 28., csütörtök

Szexuális zaklatással vádolnak egy izraeli minisztert

Egykori beosztottja feljelentette a rendőrségen Szilván Salom energia- és vízügyi minisztert egy másfél évtizeddel ezelőtti szexuális zaklatás miatt. A tizenöt évvel ezelőtti ügy a bírósági vádelemés szempontjából elévült, a panaszos célja kései lépésével annak megakadályozása, hogy Salom államelnök lehessen. A miniszter ugyanis bejelentette, hogy jelöltetni kívánja magát Simon Peresz utódjának.

A hatóságok hitelesnek tartják a korábban a miniszter mellett dolgozó titkárnő vallomását. A rendőrség tudomása szerint Salom további két nővel szemben is hasonló cselekményt követett el.

Az ügyben Salomnak is vallomást kell majd tennie. Arra számítanak, hogy cáfolni fogja a vádakat, és ekkor az elévülés miatt vádemelés nélkül lezárhatják majd az ügyet. Salom persze tagadja történteket, és azt hangoztatja, hogy az egész kísérlet államelnöki jelölésének megakadályozására.