2024. április 19., péntek

Délvidéki emlékút

Az 1944/45-ös mészárlások emlékhelyeit járták be

A vajdasági mészárlások hetvenéves évfordulója alkalmából a Keresztény Értelmiségi Kör és a magyarországi Keresztény Értelmiségi Szövetség közös szervezésében a hétvégén sor került a Délvidéki emlékútra, melynek során a Magyarországról érkezett mintegy ötven fős csoport és a KÉK tagjainak egy csoportja ellátogatott az 1944/45-ös mészárlások vajdasági helyszíneire.

Rétvári Bence (Fotó: Molnár Edvárd)

Rétvári Bence (Fotó: Molnár Edvárd)

Az emlékhelyeken a kivégzett áldozatok leszármazottai vagy pedig olyan helyi kutatók, szakértők meséltek a hetven éve lezajlott vérengzés részleteiről, akik behatóan foglalkoztak az események feltárásával. A három napos emlékút során a csoport ellátogatott Horgosra, Martonosra, Adorjánra, Újvidékre, Csúrogra, Bácsföldvárra, Óbecsére, Bajmokra és utolsó állomásként a szabadkai Zentai úti temetőbe is, s az emlékhelyek mindegyikénél koszorút helyeztek el. A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Kéthelyi Mátyás, a KÉSZ egyik tagja az emlékút jelentősége kapcsán elmondta, a látogatásuk egyik célja az emlékezés arra, hogy mi történt itt a magyarokkal hetven évvel ezelőtt, a másik a kiengesztelődés, vagyis a megbocsátás azoknak, akik ezeket a szörnyű bűntetteket elkövették, a harmadik pedig, hogy ezzel is kifejezzék összetartozásukat és együttérzésüket azok iránt, akiknek a családja ezt a tragédiát és meghurcoltatást átélte.

Szombaton több tucat magyarországi vendéggel együtt a vajdasági résztvevők az újvidéki ferences vértanúk – Kriszten Rafael, Lukács Pelbárt, Kiss Szaléz, Károlyi Bernát, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó és Körösztös Krizosztom – emlékhelyénél rótták le kegyeletüket. A misét megelőzően a ferences templomban dr. Harmath Károly ferences rendi katolikus szerzetes, pap ismertette a két vértanú – a rendház- és templomalapító Körösztös Krizosztom és rendtársa, Kovács Kristóf – életútját és a rendház történetét.

A szentmisét dr. Osztie Zoltán budapesti katolikus plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöke celebrálta. A szentmise végén, amely alatt a Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus énekelt, a KÉSZ képviselői koszorút helyeztek el a vértanúk emlékhelyén, majd Matuska Márton kimerítő előadás keretében tárta a megemlékezők elé az 1944-45-ös vérengzések és megtorlások kegyetlenségeit. Az ünnepség a ferenceseknél közös ebéddel zárult a Bonaventurianum Fiúkollégiumban, majd koszorúzással folytatódott a katolikus temetőben. A rendezvénysorozatot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

– Saját kutatásaim adatai alapján megállapíthatom, hogy a vajdasági magyaroknak kb. 30 papja és lelkésze veszett oda az 1944-45-ös vérengzésben. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy azt mondjuk: ezt a szerbek csinálták. Mint ahogy az 1942-es razziát sem mi, magyarok követtük el. Újvidék valószínűleg az egyik olyan város Vajdaságban, ahol a legtöbb áldozatot követeltek a vérengzések, és még sincs méltó emlékhely számukra – hívta fel a figyelmet Matuska Márton.

Újvidék után Csúrogra, Bácsföldvárra és Óbecsére látogatott el a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Keresztény Értelmiségi Kör.

Csúrogon, a magyar áldozatok emlékművénél történt koszorúzás alkalmával Matuska Márton publicista, a megtorlások eseményeinek krónikása idézte meg a csúrogi magyarok felett elkövetett atrocitásokat. Matuska kiemelte: a szerb és a magyar államfő tavalyi közös főhajtása a szerb és a magyar áldozatok emléke előtt a szerb bocsánatkérés elmaradása miatt felemásra sikeredett, ezért a várt teljes megbékélésre még nem került sor – ehhez a szerb és a magyar fél közös akaratára van szükség.

A magyarországi csoport Bácsföldváron a katolikus temetőben felállított emlékkeresztnél is elhelyezte a kegyelet virágait, itt Légvári Sándor beszélt a bácsföldvári magyar lakosság által átélt atrocitásokról és családja tragédiájáról. Az emlékút következő állomása Óbecse volt, ahol a belvárosi templomkertben megkoszorúzták a Petrányi Ferenc vértanú plébánosnak felállított emlékhelyet. Az apátplébános odaadó munkásságát, a vérzivataros időket és Petrányi Ferenc meghurcoltatását Szilágyi Edit idézte fel.

Az 1944-es mészárlások 70. évfordulójára szervezett vajdasági emlékútra a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával került sor.

Az emlékutat a szabadkai Zentai temetőben tett látogatás zárta, ahol az áldozatok nevét őrző emléktáblák előtt Rétvári Bence, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szólt az egybegyűltekhez. Megjegyezte, a KÉSZ teljesen újító azzal, hogy egy ilyen emlékutat megszervezett, hiszen Magyarországon nagyon kevesen hallottak ezekről a mészárlásokról, s azok, akik itt voltak, sok újat hallhattak az emberi kegyetlenségről, az itteni módszerekről.

– Korábban még nem hallottam arról, hogy bárki elindult volna egy ilyen emlékútra, hogy végiglátogassák azoknak a nemzettársainknak a sírhelyeit, emlékhelyeit, akiket itt kivégeztek. Közigazgatási és igazságügyi államtitkárként az ember az igazságszolgáltatással, az emberek bűnöző hajlamával nagyon sokszor találkozik és a börtönök ma is tele vannak olyanokkal, akik valamilyen módon, emberi gyengeségből vagy kegyetlenségből bűncselekményeket követnek el, azzal a különbséggel, hogy ők az igazságszolgáltatás rendszerében utólag el is nyerik büntetésüket. Azonban a mészárlás elkövetői sajnos nem lettek kellőképpen felelősségre vonva, mely a történelem egy félbe maradt, igazságtalan lépése. Mindig van gonoszság, s vannak olyan emberek, akik hajlamosak az ilyesfajta cselekményekre, csak nem mindegy, hogy egy rendszer mire építi magát. Az emberben lakozó jóból építkezik vagy az emberekben mindig lappangó rossznak ad teret, s korlátok nélküli lehetőséget, hogy pusztítson és nemzetiségi, vallási alapon, gyűlöletből megpecsételje az ott lévő leigázott, elfoglalt területeken élő emberek sorsát. Az akkori rendszer nem arra épült, hogy az emberekben lévő jót teljesítse ki, hanem a rosszra épített, hogy az emberek kiéljék gyűlöletüket, hogy akit a háborúban a vesztesek oldalára sodort a történelem, magánszemélyként, családosként utána váljék teljes mértékben jogfosztottá, és akár az élete is legyen szabadon elvehető, a sírja pedig legyen egy jeltelen rész a temető oldalában vagy a város külső részében. Ezért fontos egy keresztény ember számára, hogy egy államberendezkedés mindig valamilyen morális alapon építkezzen, s ne a keresztény értékek tagadására épüljön, mint amilyen a nácizmus és a kommunizmus volt, mely emberek millióinak a halálával folytatódott, s jogfosztáshoz, emberek deportálásához, kivégzéséhez vezetett – mondta az államtitkár, hozzátéve, amikor megkoszorúzzák ezeknek az áldozatoknak a sírját, akik vesztesek, jogfosztottak voltak, azért teszik, mert nem az akkori hatalom igazságában hanem az igazság hatalmában és az Istenben hisznek, aki ezeknek az áldozatoknak a túlvilágon igazságot szolgáltat.