2024. április 20., szombat

Arab belháború?

Katar állítólag meg akarta gyilkoltatni a szaúdi uralkodót

Súlyos belső konfliktus alakult ki a Nyugat-barát országokat tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanácsban (GCC), miután Szaúd-Arábia a napokban azzal vádolta meg Katart, hogy évekkel ezelőtt meg akarta gyilkoltatni a szaúdi uralkodót, Abdullah királyt. Szaúd-Arábia a hat országot tömörítő GCC vezető hatalmának számít, a rossz hírbe hozott Katar viszont már régóta a közösség „fekete bárányának” számít.

A monarchikus berendezkedésű két ország viszonya eddig még soha nem mérgesedett el ennyire, mint napjainkban. A kapcsolatok azóta romlottak meg, hogy Szaúd-Arábia a hónap elején visszahívta katari nagykövetét. Akkor még arra hivatkozott, hogy Katar nem írta alá a GCC legújabb biztonságpolitikai szerződését, amelynek értelmében a szervezet tagjai nem avatkozhatnak be egymás belpolitikájába. Emiatt az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Omán is hazarendelte katari nagykövetét.

Az említett országok lényegében megszakították diplomáciai kapcsolatukat Katarral, ami példa nélküli intézkedés a szervezet mintegy harminc éves történelmében.

A döntésnek egyéb okai is vannak. Ezek között talán az a legfontosabb, hogy Katar nem hajlandó megszüntetni az együttműködést az egyiptomi iszlamista Muzulmán Testvériséggel, amelyet Kairóban tavaly ősszel betiltottak, majd az év végén terrorszervezetté minősítettek. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek idén (márciusban) szintén terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget, és ere szólította fel Katart is, amely még mindig hajthatatlan ebben a kérdésben.

Katar régóta kilóg a GCC tagországok sorábólm ugyanis a Közel-Keleten mindig is támogatott (fanatikus) iszlamista csoportokat. A nagykövetüket visszahívó GCC-országok most fel is rótták Katarnak, hogy olyan iszlamista mozgalmaknak nyújt segítséget, amelyeknek szerepük volt a régió zavargásaiban, az arab tavaszként ismert diktátorbuktató felfordulásokban. Az elégedetlen öböl menti országok arra is figyelmeztetnek, hogy ez elfogadhatatlan viselkedés, ami a pánarab biztonságot veszélyezteti.

A térség vezető hatalmának számító Szaúd-Arábia – a szigorú diplomácia intézkedések mellett – egyéb büntető intézkedéseket is kilátásba helyezett a szomszédos Katarral szemben. A napokban jelezte, hogy a Katar elleni akció második szakaszában lezárhatja a két ország közötti határátkelőket. Ez súlyos csapást jelenthet Katarra nézve, hiszen a parányi területű országnak kizárólag Szaúd-Arábián keresztül van közúti összeköttetése a külvilággal. Ráadásul ezeken a közúti határátkelőkön keresztül érkezik Katarba az importált élelmiszerek csaknem háromnegyed része.

A rendkívül komoly és veszélyes diplomáciai konfliktus már az egész Nyugat-barát szövetség létét fenyegeti. Politikai elemzők szerint a katari–szaúdi viszály felboríthatja az Arab-félsziget politikai erőviszonyait, és alaposan átrendezheti a térség államainak az Egyesült Államokkal fenntartott eddigi szoros kapcsolatait. Barack Obama amerikai elnök hamarosan Szaúd-Arábiába utazik, ahol az eredeti program szerint találkozott volna a GCC hat államfőjével. A diplomáciai botrányok miatt azonban már csak Abdullah királlyal tárgyal.