2024. március 29., péntek

Az EU-nak nincs katonája

Az ukrán válság miatt késik az EUFOR RCA indulási parancsa

Ukrajna teljesen elvonta a figyelmet több fontos nemzetközi kérdésről, és válsággócról, ráadásul több kormány tervét felborította. Az Európai Unió sem kivétel, az ukrán válság Brüsszel számításainak egy részét is áthúzta. Az EU emiatt (egyelőre) nem tudja teljesíteni azt az ígértét, hogy békefenntartó katonákat küld a Közép-afrikai Köztársaságba.

Bangui hétköznapok... A felekezeti öldöklésben ezrek haltak meg, és mintegy egymillióan menekültek el (Fotó: Beta/AP)

Bangui hétköznapok... A felekezeti öldöklésben ezrek haltak meg, és mintegy egymillióan menekültek el (Fotó: Beta/AP)

Brüsszel az év elején tett ígéretet arra, hogy márciusban ötszáz fős alakulatot vezényel az afrikai országba, ahol az ENSZ jóváhagyásával már több ezer külföldi katona állomásozik. A tervek szerint az EU-katonák elsősorban a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban és környékén szolgálnának, de az ukrán válság miatt az uniós tagországok még ötszáz fegyverest sem tudtak felajánlani a feladat ellátására.

Franciaország kivételével az európai nagyhatalmak már korábban közölték: nem adnak egy katonát sem. A feladat így a kisebb, és főként a keleti uniós tagokra hárult, de Észtország, Lengyelország és Románia is megerősítette, hogy – korábbi ígéretük ellenére – a válságos ukrajnai helyzet miatt nem tudnak katonákat küldeni a Közép-afrikai Köztársaságba. Több másik ország pedig habozik. Ezért az ötszáz fősre tervezett alakulatnak még az előőrse sem állt össze. Igaz, neve már van: az illetékesek EUFOR RCA-nak keresztelték el.

Philippe Pontiès tábornok, az EUFOR RCA kijelölt parancsnoka egyelőre tehát fantom sereggel rendelkezik csupán. A misszió költségeinek fedezésére szolgáló pénz, vagyis 26 millió euró állítólag már rendelkezésre áll, de szakértők szerint ez az összeg nem fedezi a költségeket, sőt alig elég valamire. Úgy tűnik, hogy Pontiès tábornok egyhamar nem adja ki az indulási parancsot az EUFOR RCA-nak.

A Közép-afrikai Köztársaságban jelenleg kétezer francia és mintegy hatezer afrikai katona próbálja meg fenntartani a rendet, meglehetősen szerény eredménnyel. Sem a fővárosban, sem az ország más részeiben nincs nyugalom, sem biztonság.

A zűrzavaros állapot már egy éve tart a 4,6 millió lakosú koldusszegény országban, amely egykor francia gyarmat volt. Az erőszak tavaly március óta harapózódott el, miután a Michel Djotodia vezette Séléka iszlamista lázadó katonai szervezet megbuktatta Francois Bozizé keresztény elnököt. Az államcsínyt végrehajtó Séléka katonái a keresztény vallású, védtelen polgári lakosságra is rátámadtak, raboltak, fosztogattak, gyilkoltak. A többségi keresztény lakosság szintén fegyveres csapatokat szervezett, és szembeszállt az iszlamistákkal, akiknek vezetője elnökké kiáltotta ki magát. Az iszlamista Djotodia – erőteljes nemzetközi nyomásra – januárban azonban külföldre menekült. Azért kellett távoznia, mert a háború egyik fő felelősének tartják a külföldi hatalmak, amelyek eltökélték, hogy (ENSZ-beleegyezéssel) békét teremtenek az országban. (Djotodia helyét januárban – ideiglenes államfőként – Bangui korábbi polgármester asszonya, Catherine Samba-Panza vette át.).

A muszlim és a keresztény lakosság fegyveresei közötti öldöklésben ezrek haltak meg. A konfliktus miatt egymillióan menekültek el. A felekezeti összecsapások polgárháborúval és népirtással fenyegetnek, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsa külföldi katonákkal akadályozna meg. A világszervezet tavaly decemberben francia és afrikai katonák helyszínre vezénylését javasolta. Az EU pedig januárban döntött arról, hogy ötszáz békefenntartót küld a Közép-afrikai Köztársaságba. Az afrikai országok és a franciák már a helyszínre vitték csapataikat, de az EU – az ukrán válság, és a pénzhiány miatt – késlekedik.

A bizonytalanság és a háborús veszély miatt Ban Ki Mun ENSZ-főtikár a napokban a külföldi békefenntartók számának növelését javasolta. A politikus azt szeretné, ha az afrikai országban összesen tízezer külföldi katona és kétezer rendőr kapcsolódna be a békefenntartásba.

Ban Ki Mun úgy véli, fél év alatt fel lehetne készülni a misszióra, amely szeptember 15-én kezdhetné meg feladata végrehajtását. Szakértők szerint Franciaország támogatni fogja a missziót, de a magas költségek miatt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellenezheti azt.