2024. április 20., szombat

Az ötlettől a megvalósításig

Műszaki és modellező versenyt tartottak a József Attila iskolában

A városi szintű vetélkedőt a körzeti verseny kvalifikációjaként a hétvégén bonyolították le a telepi iskolában, a bejárat előtt felállított kádban csónakmodelleket úsztattak, a tornateremben autómodellek versenyeztek, az iskola füves udvarán pedig rakéta- és repülőmodelljeiket engedték szélnek a diákok.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Az elmúlt tíz évben a városi verseny a hétvégén volt a legtömegesebb, 21 iskola nagyjából 120 diákja vett részt rajta, a szervezők ebből arra következtettek, hogy ismét kezd népszerűvé válni a műszaki-informatikai oktatás. – Ez a tantárgy a legidőszerűbb tantárgy, most, miután nem csupán műszaki nevelésként tanítjuk, hanem műszaki-informatikai tantárgyként, kezdi felkelteni a diákok érdeklődését – bevezetjük őket a technológia és az informatika világába. Korábban a kézi munkára fektettük a hangsúlyt, ma a számítógépes tervezést is beiktatjuk a tantervbe, ez érdekli a gyerekeket, kreativitásra ösztökéli őket. Mindegyik modell, munkaprojektum egy-egy, a gyermekek fejéből kipattanó ötlet nyomán jött létre, kezük munkájának köszönhetően valósult meg, röppent fel. Tehát a technikai rajztól kezdve az anyagmegválasztásig és -kidolgozásig minden a diákok feladata. Nagy munka, de érdekes, és sokat tanulhatnak. Így rávesszük a gyerekeket arra, hogy ne csak a számítógép képernyője előtt üljenek, hanem hogy kreativitással, kézügyességgel kombinálják ezt a vitathatóan hasznos tevékenységet. Mindehhez párosul a barátkozás is – magyarázta dr. Slobodan Popov professzor, aki immár több évtizede követi szervezőként és zsűritagként a versenyeket.

A megmérettetés résztvevői felső osztályokba járó gyermekek voltak, a háromdimenziós tervezéshez a számukra adaptált, ingyenes Catchup szoftvert használtak. Érdekes, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ilyenfajta műszaki tevékenység iránt a lányok is igen nagy érdeklődést tanúsítanak.