2024. április 18., csütörtök

Választási földrengés

Politikai földrengésként lehetne jellemezni a vasárnapi választásokat, vagyis azok eredményeit. A tizedik szerbiai parlamenti választás egy újabb komoly lépés volt az átalakulóban lévő politikai színtér letisztulási folyamatában, amely 2012 májusában Boris Tadić elnökválasztási veresége nyomán indult el. A mostani választásoknak vannak nagy győztesei és legalább olyan nagy vesztesei is, emellett külön foglalkozunk a választások magyar vonatkozásaival, mert itt is nagy vesztesek és egy nagy győztes van.

GYŐZTESEK

A legnagyobb győztes értelemszerűen a Szerb Haladó Párt, amelynek igazából ez is volt a célja a választások kiírásával, viszont végül a dolgok úgy alakultak, hogy ez a diadal jóval nagyobb arányú lett, mint azt sokan várták volna. A párt a szavazatok valamivel több, mint 48 százalékát szerezte meg, de mivel nagyon sok párt szorult parlamenten kívül, ezért a választási matematika szerint ez mintegy 160 képviselői helyet jelent számukra, vagyis a 250 fős parlamentben az abszolút többség és a kétharmad közötti sávban helyezkednek el.

Már a választások éjszakáján választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy a haladók és a szocialisták szövetsége megmarad-e, ugyanis Ivica Dačić megjelent az SZHP székházában és közölte, hogy az új kormány mögött egy 200–210 fős parlamenti többség áll majd. Ezzel a szocialista pártvezér biztosította viszonylag hosszabb időre pártja pozícióját, persze kérdéses még, hogy a jelen erőviszonyok mellett mekkora szerepet, hány minisztériumot szán nekik Vučić.

A szavazópolgárok döntésének magyarázata egyszerű. Az ország gazdasági és szociális helyzetét nem kell bővebben ecsetelni, a problémákat ismerjük: munkanélküliség, lyukas szociális háló, korrupció, elvándorlás. Viszonylag sokan otthon is maradtak vasárnap, ők azok, akik a letargia és közönyösség olyan szintjére jutottak, hogy inkább nem is nyilvánítottak véleményt. Azok közül viszont, akik választottak, a többség úgy döntött, maximális hatalmat ad annak a pártnak a kezébe, amely az elmúlt időszakban többször is hangoztatta, hogy radikális reformokat kíván megvalósítani, a nép mentalitásán kíván változtatni, erőteljes európai irányultságú politika felé fordul.

Éppen ezért a hatalmas többség hatalmas felelősséget is jelent, a Szerb Haladó Párt a polgároktól egy biankó csekket kapott, amelynek azonban a lejárati ideje nem többéves. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy Vučićék irányába talán némileg irreálisak is az elvárások, a lakosság egy része egyfajta szuperhősként tekint rá, aki majd pik-pakk rendbe teszi az ország dolgait. A bejelentések szerint az új kormány egy hónapon belül megalakul, úgyhogy a haladók feladata most rátermett, megfelelő kádereket találni, elővenni a kampány miatt félretolt rendszerbeli törvényeket, köztük a munkaügyi törvénycsomagot is, és nagyon gyorsan belevágni a reformokba. Érthető, hogy a kampány miatt az olyan rázós dolgokról nem beszéltek, mint az állami szférában várható elbocsátások, a közvállalatok átalakítása vagy pedig mondjuk a nyugdíjrendszer reformja, de hamarosan elő kell állni ezekkel és még sok mással. Ezért is lesz érdekes, hogyan alakul majd a haladók és a szocialisták és koalíciós partnereik, elsősorban a nyugdíjas párt viszonya, az utóbbiak ugyanis tudni valóan ellenzik a bejelentett reformokat. A kétharmadra elsősorban az alkotmánymódosítás miatt van szükség, amelynek során a legfőbb jogi aktust összehangolják az európai törvényhozással. Ebben az esetben a legérdekesebb mozzanat az lesz, hogy eltörlik-e vajon a hírhedt Koštunica-féle preambulumot, miszerint Koszovó Szerbiai elidegeníthetetlen része.

Röviden összegezve, a haladók történelmi eredményükkel történelmi esélyt kaptak, az pedig elsősorban az ő felelősségük, hogy ezzel élni is tudnak-e.

VESZTESEK

A mostani választásnak alapvetően három párt a nagy vesztese, ezek pedig a Szerbiai Demokrata Párt, a Szerbia Egyesült Régiói és a Liberális Demokrata Párt, amelyek kiszorultak a parlamentből, mindegyik fennállása óta első ízben. Koštunicáék esetében kisebb fajta meglepetésnek számít az, hogy végül az ötszázalékos küszöb alá kerültek, hiszen szinte minden elemzés azt mutatta, hogy ők kirobbanthatatlanok, 6-7 százalékot akkor is hozni tudnak, ha csak annyit mondanak: Vesszen az EU és Nem adjuk Koszovót. Ezúttal nem így történt, kinn rekedtek, amiért azon nyomban a Nyugatot vádolták meg (ki mást?). A párt a fővárosi parlamentbe bekerült, úgyhogy nem fognak eltűnni a süllyesztőben, itt maradnak és adott esetben újra láthatjuk majd őket. Persze, nyilvánvaló, hogy népszerűség-csökkenésük részben a választási apátiának is betudható, és annak, hogy azok a körök, amelyek szelet bocsátottak vitorlájukba, eltűntek mögülük.

Dinkić a 2000-es évek nagy túlélője volt, ebben a kampányban már ő is azzal reklámozta magát, hogy elpusztíthatatlan. Mint kiderült, nem az. A korábban G17 Pluszként futó, majd SZER-ré avanzsáló pártszövetség előtt is becsapták a parlamenti kaput a szavazók. Ami kissé meglepő, hogy Dinkić közölte, politikai pályafutásának annyi, a jövőben mással foglalkozik. Ennek ismeretében megtörténhet, hogy e pártunió is eltűnik a süllyesztőben.

A Liberális Demokrata Párt a harmadik nagy vesztes, akik nagyon rossz taktikával, üres ígéretekkel járták az országot és szinte várható is volt, hogy az, amit produkálnak, kevés lesz a bejutáshoz, nagyjából, mint a mackósajtban a brummogás. Kissé visszatetsző volt, hogy az LDP milyen mértékben ráhajtott a magyar szavazatokra. Napilapunkban hirdettek, Szabadkán kétszer is megjelent maga a pártvezér is. Nem biztos, hogy komoly stratégiára vall, ha egy országos párt valamely nemzeti közösség szavazataival akar eredményes lenni. Sőt, biztos, hogy nem.

A vesztes, de túlélő pártok közé tartozik a valamivel 5 százalék fölött parlamentbe jutó Demokrata Párt és Tadić koalíciója. A történelmi válságukat élő demokraták számára ez az eredmény egy falat kenyérrel ér fel, biztosítja számukra a túlélést, esélyt ad, hogy rendezzék soraikat. Mélypontjukról mi sem tanúskodik jobban, mint hogy Vajdaság területén szavazatok tekintetében a VMSZ mögé kerültek.

A demokraták, Tadićék, a SZER és az LDP, vagyis a padlót fogó október 5-i pártok esetében valószínűsíthető, hogy majdan ezekből alakulhat ki egy egységes ellenzék, persze a jelen állapotokat tekintve a haladóknak legalább egy, de inkább két parlamenti cikluson át nem lesz komoly versenytársuk.

MAGYAROK

Külön foglalkozzunk a választások magyar vonatkozásaival, mert azok is tanulságos és könnyen értelmezhető üzenetet hordoznak. Egészen konkrétan, bebizonyosodott, hogy továbbra is egyetlen komoly magyar politikai erő létezik Szerbiában, ez pedig a Vajdasági Magyar Szövetség, amely a magyarság túlnyomó részének a támogatását tudhatja maga mögött. Azzal, hogy ez a párt ismételten növelni tudta parlamenti képviselői számát, megmutatta, hogy jól szervezett, tömeges, mozgósítani képes párt, konkrét elképzelésekkel rendelkezik, amelyeket el is tud juttatni választóihoz. Mint a kampány végén elhangzott, mintegy 500 rendezvényük volt, nagyon sok polgárral találkoztak, beszélgettek. Az külön jó ötlet volt, hogy a kampányban a párt helyi vezetői is részt vettek, mert így értesültek a polgárok legégetőbb gondjairól, amelyeket részben helyi szinten kell megoldani, és ha ezekre oda tudnak figyelni, akkor a következő önkormányzati választások a mostani eredményt meg tudják erősíteni.

Magyar vonatkozásban külön ki kell térni Szabadkára. Elmondhatjuk, hogy a VMSZ-nek sikerült visszaszereznie a városban a többséget, a leadott szavazatok mintegy 30 százalékát szerezték meg abban a térségben, ahol a legnagyobb számban él a tömbmagyarság. Ez pedig azt is jelenti, hogy a szabadkai magyarok jelentős számban elmentek szavazni, az eredmények pedig azt is mutatják, hogy kire. Ez azért is szép eredmény, mert a szabadkai magyar szavazatokért ismét nagy volt a tolongás, ezekre hajtott az LDP, a SZER, a demokraták, de az új demokraták is.

Mindenképp ki kell hangsúlyozni, hogy a VMSZ egyértelmű üzenettel állt a polgárok elé: közölték, hogy a haladók vezette új hatalmi többség részei kívánnak lenni, mert így célkitűzéseik jelentős részét képesek lesznek megvalósítani. A magyarság esetében megállapítható, hogy hasonlóan szavazott, mint országosan a szerbek. A legmarkánsabb, leginkább felismerhető és egyedüli komoly pártot választották. Innentől Pásztor, Varga, Kovács és a többiek térfelén pattog a labda, bízzunk benne, hogy a haladók megbízható partnernek bizonyulnak és sikerül a vajdasági magyarság szempontjából fontos dolgokat elérni.

A magyar szavazatokért sorban állt a többi magyar párt is, amelyek két menetoszlopban szálltak ringbe, illetve a VMDP nem indult. A VMDK a Boris Tadić vezette koalíció része volt, ezen a listán is a biztosan nem befutó 40. helyen, úgyhogy tudni lehetett, hogy képviselőjük nem lesz. Ráadásul a párt komoly(talan)ságát bizonyítja, hogy a koalíció szabadkai bemutatkozóján meg sem jelent Csonka Áron pártelnök, vagyis ott, ahol a legtöbb magyar szavazó él, nem volt számukra fontos, hogy népszerűsítsék magukat.

A bosnyák–horvát–magyar kisebbségi listán indult a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Párt. Hármuk közül elsősorban az MRM volt hangos, ők hirdették agresszíven, hogy alternatívát kínálnak a VMSZ-szel szemben. Ez a koalíció enyhén fogalmazva is csúfosan leszerepelt, a szavazatok 0,15 százalékát szerezték meg. Úgy tűnik túl nagy volt a mellény. A párt egyébként a médiablokádra panaszkodott, csak egy dolgot felejtettek el megemlíteni: az MRM szinte egyáltalán nem is kampányolt, leszámítva néhány piaci látogatást. Az ő kampányuk kimerült egy általam korábban már bírált álhírportálon különböző kvázi oknyomozó és leleplező gúnyiratok gyártásában, illetve a tetszik és nem tetszik gombok szervezett nyomkodásában. Számukra e választások fő tanulsága, hogy az internetes poéngyártás korántsem azonos a komoly politizálással.

Ezen eredmények alátámasztották azt a többször is hangoztatott véleményt, miszerint a kisebb magyar pártok támogatottsága nagyjából egy falusi kultúregyesület tagságának felel meg. Addig pedig, amíg a tevékenységük is ennyiben merül ki, nem sok beleszólási joguk lehet a dolgok alakulásába.