2024. március 28., csütörtök

RIK: a VMSZ hat mandátumot szerzett

Pásztor István: Utoljára huszonkét évvel ezelőtt volt a vajdasági magyar politikának annyi mandátuma, mint amennyi most

15:50 A RIK 99,44 százalékos feldolgozás melletti eredményei szerint az SZHP koalíciója 158 mandátumot szerzett, a szocialisták koalíciója 44-et, a Demokrata Párt 19-et, az Új Demokrata Párt köré tömörülő opció pedig 18 képviselői helyet szerzett. A VMSZ-nek 6 képviselője lesz, a Sandžaki Demokratikus Akciópártnak három, a Demokratikus Tevékenység Pártjának kettő. A VMSZ a szavazatok 2,11 százalékát szerezte meg, ami 75 248 szavazatot jelent.  

12:10 Nem egyértelmű még, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség hat vagy hét parlamenti helyet szerzett-e. A CeSID végeredménye szerint a VMSZ-nek 7 parlamenti képviselője lesz, a szavazatok 2,2 százalékát tudhatja magáénak a párt. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) nem hitelesített, 99,08 százalékos feldolgozottság mellett hat VMSZ-es képviselői helyről számolt be. A RIK adatai szerint a VMSZ 2,1 százalékos eredményt ért el.  

08:00 - A Választási Bizottság (RIK) hétfői előzetes eredményei szerint ( a szavazatok 65 százalékos feldolgozottsága alapján) a Szerb Haladó Párt a 250 fős képviselőházban 156 mandátumot szerzett, a szocialisták koalíciója 45-öt, a Demokrata Párt 17-et, az Új Demokrata Párt vezette koalíció 18-at, a Vajdasági Magyar Szövetség 9-et, a Sandžaki Demokratikus Akciópárt hármat, a Demokratikus Tevékenység Pártja egyet. A VMSZ a szavazatok 3,01 százalékát szerezte meg. 


Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az idei választásoknak a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági magyar közösség az egyik győztese, jelentette ki vasárnap éjszakai sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a VMSZ-re szavaztak, akik az elmúlt egy hónapban részt vettek a kampányban, a jelölteknek és mindazoknak, akik az elmúlt években megtettek mindent a VMSZ sikere érdekében és hozzátette, hogy az eredmények várakozáson felüliek, így az örömük is az eredmények szintjén van.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

– Utoljára huszonkét évvel ezelőtt volt a vajdasági magyar politikának annyi mandátuma, mint amennyi most. Akkor egy más választási rendszer volt, de százezerrel többen is voltunk. Azok, akik nekünk adták bizalmukat, nem fognak csalódni bennünk. Ugyanazt a politikát folytatjuk, amit eddig képviseltünk. Állhatatosan, kitartóan, makacsul ragaszkodva azokhoz a célkitűzésekhez, amelyeket megfogalmaztunk – hangsúlyozta a párt elnöke.

Megjegyezte, hogy a választásokon jelentős eredményeket értek el, hiszen az elmúlt három-négy évben voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy a VMSZ nem tudja túlélni az ellenük fordított támadásokat.

– Most pedig úgy tűnik, hogy akik a sírunkat ásták, maguk estek bele, mi pedig még mindig talpon vagyunk. Úgy maradtunk talpon, hogy nem csak mandátumban, hanem tartásban is megerősödtünk, A mai naptól kezdve, minden vajdasági magyar ember tartása megerősödött. Mindez egész biztosan többlet esélyt ad elképzeléseink megvalósítására, helyi szinten, önkormányzati szinten, tartományi szinten is – mondta Pásztor. Mint mondta, a vajdasági magyar politikumnak 22 évvel ezelőtt, vagyis 1992-ban 9, 1993-ban 5, 1997-ben 4, 2000-ben a DOS részeként, megbeszélés alapján 5, 2004-ben 0, 2007-ben 3, 2008-ban 4, 2012-ben 5 mandátuma volt.

– Ha minden igaz, mostantól hét mandátummal rendelkezik a VMSZ. Ez egy olyan eredmény, amely joggal tesz bennünket büszkévé. Nem szeretném, ha ezen mondatok mögül bárki is elbizakodottságot, vagy fenyegetést hallana, de az eredmények megerősítette azt, hogy az az út amelyen a VMSZ jár, az mögött ott van a vajdasági magyar közösség támogatása. Számunkra ez a fontos, és aki mögött ez nincs meg, azzal nincs miről beszélni. Azok, akik önmagukat alternatívaként próbálták bemutatni, azok mára oda jutottak, hogy arányuk a viszonyunk vonatkozásában egy a tizenöthöz. Jó volna leoltani a lámpát és becsukni az ajtót. Ez a mai napnak az egyik üzenete és ezt üzenem azoknak is, akik ennek a közösség megbontása érdekében Magyarországról támogatják azokat, akik egyet valósítottak meg, amikor mi minimum tizenötöt – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Végezetül elmondta, hogy a következő napokban tárgyalásokra kerül sor és függetlenül attól, hogy a Szerb Haladó Párt abszolút többséggel rendelkezik a jövőbeni parlamentben, a VMSZ pozíciója nem változik: továbbra is a parlamenti többség része kíván lenni.

– Nem birkaként és feltétel nélkül, de ugyanakkor nem is zsarolva, hanem megbeszélések alapján – érvelt Pásztor. Szavai szerint szeretnék, hogy az általuk fontosnak tartott prioritások bekerüljenek a jövőbeni szerb kormány programjában. Ha ez megtörténik, akkor teljes mértékben részt tudnának venni a parlamenti többség munkájában.