2024. március 29., péntek

Petőfi-szobrot avattak Magyarcsernyén

Petőfi Sándor szobrának fölavatásával emlékeztek az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra pénteken Magyarcsernyén. A költő nevét viselő általános iskola előtti kertben avatták fel a mellszobrot, amelyet a hetvenes évek közepe táján Vera Počuča alkotott meg. Eredetileg Szabadkán kellett volna felállítani, de erre nem került sor. A szobor Antal Mihály öntödéjében maradt, és a magyarcsernyeiek egyik nem régi látogatásakor merült fel annak lehetősége, hogy négy évtized után mégis felavatásra kerüljön – Magyarcsernyén.

A pénteki ünnepségen jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Várady Emil, Magyarország belgrádi nagykövetségének első titkára, Kern Imre, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese, Dobai János tartományi környezetvédelmi titkárhelyettes, Pera Milankov Magyarcsernye polgármestere, Juhász Attila és Újhelyi Ákos tartományi képviselők, valamint a környező magyarlakta települések küldöttségei, az iskola tanulói és a helybéli polgárok. A rendezvény ünnepi műsorában felléptek az iskola diákjai és Fazekas Erika szavaló.

Az egybegyűlteket Bicók Tibor tanácselnök, Magyarcsernye polgármester-helyettese köszöntötte. Köszönetet mondva Antal Mihálynak a Petőfi-szoborért, reményét fejezte ki, hogy még nagyon sokáig fog itt állni, hiszen sokat jelent a magyarcsernyeieknek, akik ezentúl minden március 15-én, méltó helyen emlékezhetnek majd az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra.

Csányi Mihály nyugalmazott iskolaigazgató Petőfi Sándor életét és költészetét méltatva hangsúlyozta, hogy költőnk neve eggyé forrt március 15-ével, és nem véletlen, hogy a forradalom bukása után a megvert, megalázott nép elsiratta a 13 aradi vértanút, Petőfit pedig visszavárta.

– 1965 óta viseli iskolánk Petőfi Sándor nevét. Minden évben ezen a napon ünnepeltük és ünnepeljük iskolánk napját. Akkor is, amikor meg kellett magyaráznunk, mi ez az ünnep, és akkor is, a nyolcvanas évek végén, amikor félve, de kimondtuk, hogy ez a nap nemcsak iskolánk napja, hanem nemzetünk ünnepe is. Akkor benn a teremben egy pillanatra csend lett, de megkönnyebbültünk, valami felemelő érzés fogott el bennünket. Hát ezért az érzésért volt érdemes ezt a nevet adni az iskolának, és ma szobrot állítani a nagy költőnek – mondta Csányi Mihály.

Pásztor István köszönetet mondott a bánáti magyar közösségnek azért a több évtizedes, áldozatkész munkáért, amelynek eredményeképpen annyi köztéri szobor került ki az Antal-öntödéből, ami nemcsak mesterségbeli kérdés, hanem elkötelezettségbeli kérdés is.

Mint mondta, a Petőfi-szobor nem kerülhetett volna jobb helyre, mint ahova került. Nemcsak azért, mert ez az iskola Petőfi Sándor nevét viseli, hanem mert az elmúlt több mint egy évtizedben az itteni magyar közösség egy olyan nagy utat tett meg, egy olyan pozitív példát mutatott föl az egész vajdasági magyar közösségben életerőről, kapaszkodásból, összefogásból, reménykedésből, amely egészen biztos méltóvá teszi arra, hogy ez a szobor, amelyik közel negyven évig állt a műhelyben, leterítve, porosan, itt csillogjon most.

– Igaz, hogy 1849-ben vereséggel végződött a forradalom és szabadságharc, de az, ami a márciusi ifjak által megfogalmazódott, és az, ami futótűzként terjedt Budapest utcáin 1848. március 15-én, a 12 pontnak a lenyomata, annak a szelleme, annak az ambíciója, 166 éve éltet bennünket. Az képezte az alapját a Segesvár utáni fegyverletételt követő reménykedésnek, a ’67-es kiegyezésnek, annak a föllendülésnek, amelyet ’67 után, egészen az első világháború kitöréséig ez az ország megélt és megteremtett magának. Az képezte az alapját annak a kitartásnak és talpon maradásnak, amely bennünket Trianon után több mint kilencven éve még mindig itt tart. Ha nem lett volna ’48, ha nem lettek volna a márciusi ifjak, ha nem lett volna a 12 pont, mi ma nem avatnánk Petőfi-szobrot. Nem volna meg hozzá a tartásunk – mondta Pásztor István.

Az avatóünnepség a szobor megkoszorúzásával ért véget.