2024. március 28., csütörtök

Községi egyezmény az erőszak ellen

A családon belüli erőszak visszaszorításáról tárgyalt a köztársasági ombudsmanhelyettes az érintett helyi intézmények képviselőivel

Csütörtökön az adai községházán Gordana Stevanović köztársasági ombudsmanhelyettes megbeszélést tartott a helyi rendőrség, ügyészség, az egészségház, a szociális központ és a községi önkormányzat képviselőivel, hogy felhívja a szakemberek figyelmét a családon belüli, főleg a nőkön és a gyerekeken elkövetett erőszak gyakoriságára, valamint a jelenség elleni fellépés fontosságára. A megbeszélés után az adai szociális központ kezdeményezésére a fenti intézmények az óvodával, az általános és középiskolával, valamint egy civil szervezettel kiegészülve aláírták azt az egyezményt, amellyel igazolják, hogy hajlandók együttműködni, és szeretnék támogatni Ada községben a családon belüli erőszak csökkentését. Az adai szociális központ igazgatója, Apró Bakai Magdolna elmondta, hogy akárcsak másfelé, Ada község területén is elterjedt a családon belüli erőszak:

– Ennek ellenére kevés családon belüli erőszakot tudunk nyilvántartani, mert félnek jelentést tenni az emberek, maguk az áldozatok, de azok is, akik tudnak ezekről az eseményekről, mivel ennek van folytatása és következménye. Minden rendellenes jelenség leghatásosabb kezelése a megelőzés lenne, sajnos még itt nem tartunk községi szinten sem. A mai egyezmény aláírásának ugyanakkor az volt a célja, hogy hatékonyabban működjenek együtt és erősítsék egymást mindazok a szervezetek és intézmények, amelyek kapcsolatban kerülnek a családon belüli, főként a nőkön és a gyermekeken elkövetett erőszak jelenségével – közölte Apró Bakai Magdolna.

Ombudsmani ügyfélfogadás

Március 14-én, pénteken a köztársasági ombudsman ügyfélfogadást tart Adán, a Szarvas Gábor Könyvtár képtárában. A lakosság kérdéseivel és problémáival pénteken 8 és 15 óra között keresheti fel a könyvtár épületében az ombudsman munkatársait.