2024. március 28., csütörtök
ELTŰNT UTASSZÁLLÍTÓ

A találgatások szaporodnak, ám a gépnek nyoma sincs

Nem találták a Boeing 777-es roncsait a kínai műhold jelezte helyen – „Rendben, jó éjszakát” volt a pilótafülkéből a légiirányítóknak küldött utolsó üzenet

Kínai hivatalos vélemény szerint nem a szombaton eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsai azok az úszó tárgyak a Dél-kínai-tengeren, amelyeket műholdfelvételeken észleltek Vietnam déli csücske közelében. A kínai polgári repülési hatóság szóvivője a dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában nem részletezte, hogyan jutottak erre a következtetésre.

Vietnam azt jelezte csütörtökön, hogy a szóban forgó övezetben nem találtak roncsokat, amelyek a kínai műholdfelvételek szerint a Malaysia Airlines Boeing 777-es gépének darabjai lehettek. „Ma reggel két AN–26-os gépet küldtünk a Con Dao-szigethez közeli tengeri zónába, ahol egy kínai műhold három gyanús tárgyat észlelt. Visszatértek, eddig semmit sem találtak” – közölte az AFP hírügynökséggel Dinh Viet Thang, a vietnami polgári repülési hatóság igazgatóhelyettese.

Hasonlóképpen nyilatkozott a malajziai polgári repülés vezetője is, miután több maláj gép átvizsgálta a környéket. „Odamentünk, nincs ott semmi” – mondta Azharuddin Abdul Rahman újságíróknak Kuala Lumpurban.

A The Wall Street Journal eközben azt írta friss számában, hogy amerikai szakértők gyanúja szerint a gép még négy órán át repült, miután elveszítette kapcsolatát a földi irányítókkal. Kiadott jelentésük ezt a hajtóművek adataira alapozza, amelyek automatikusan letöltődnek a földi irányító központnak a rutinszerű karbantartási programok részeként. A jelentés kérdéseket vet fel azt illetően, miért repült volna a gép kapcsolat nélkül, és egyáltalán irányította-e valaki az adott időben. Amerikai terrorelhárítási tisztségviselők azt is találgatják, nem kapcsolta-e ki az egyik pilóta vagy másvalaki szándékosan a transzpondert (válaszjeladó készüléket), hogy a gép hollétét ne tudják észlelni, és eltéríthető legyen.

A malajziai hatóságok később cáfolták az amerikai lap által idézett jelentés állítását, miszerint szombat reggeli eltűnése után a Boeing még négy órán át a levegőben volt. „Ezek az értesülések pontatlanok” – mondta sajtóértekezletén Hishamuddin Hussen közlekedési miniszter. Ő is úgy nyilatkozott, hogy a kínai műholdképeken „semmilyen (repülőgép)roncs sem látható”.

A szombaton eltűnt repülőgép legutolsó – csak most nyilvánosságra hozott – üzenete azt tükrözte, hogy a géppel minden rendben volt. „Rendben, jó éjszakát” – hangzott a pilótafülkéből a földi légiirányítóknak küldött utolsó üzenet öt nappal ezelőtt. Ezután a Boeing 777-esnek nyoma veszett valahol a Dél-kínai-tenger fölött, amint Vietnam felé haladt. Azóta semmit sem lehet tudni a sorsáról. A rutinüzenetet szerdán lejátszották Pekingben a gép 239 utasa több, végsőkig elkeseredett hozzátartozójának.