2024. április 20., szombat

Záró kampányt tartott a VMSZ Újvidéken

A Vajdasági Magyar Szövetség csütörtökön a szateliti piacnál szervezte meg utolsó utcai kampányát

Ladisity Melinda, a VMSZ telepi jelöltje elmondta a Magyar Szónak, hogy az első naptól kezdve nagyon intenzív kampányt folytattak az újvidékiek.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

– Az aktivisták rendszeresen járták a terepet, én a Telep városrészben élek, és az aktivitásaim is túlnyomórészt ide kötődnek. Most zárjuk lassan a kampányt, csütörtökön reggel a szateliti piacon próbáljuk megszólítani az embereket, nem csak a magyarokat, hanem a más nemzetiségűeket is. Megpróbáljuk megmagyarázni, miért lenne jó, ha a választásokon az ötös számot karikázzák be, mert a VMSZ nem csak a magyarok érdekeit képviseli, hanem mindenki érdekét, szeretnénk egy jobb Szerbiában élni – mondta Ladisity. Hozzátette, a terepen igyekeztek felkeresni mindazokat a magyarokat, akik itt élnek, és meghallgatni őket, alkalmat adni arra, hogy elmondják mi a kívánságuk, esetleg mik a sérelmeik, és mi az amit elvárnak a VMSZ-től itt Újvidéken.

– Szerettünk volna egy kis örömet szerezni az Újvidéken élő idősebb korosztálynak is, nagyon pozitívak a visszajelzések, örömmel fogadták, hogy valaki bekopog hozzájuk, elbeszélgetnek velük, törődnek velük. Ezt folytatni kell, nemcsak a kampány idejében, hanem később is. Gondot kell viselni az emberekről, minden szinten – magyarázta Ladisity.