2024. március 28., csütörtök

Kirgizisztán követheti Ukrajnát?

A Berkut ukrán különleges rendvédelmi alakulat nemrég még a Janukovics-rezsim egyik támasza volt. Viktor Janukovics elnök megbukott, a rendőri alakulatot pedig az új ukrán hatalom feloszlatta, részben azért, mert a Berkut tagjai részt vettek a kijevi tüntetők elleni véres karhatalmi akciókban. Bár a Berkut nem váltotta be a hozzá fűzött hatalmi reményeket, a testület mintájára egy másik rendőri egységet akarnak megalakítani. Igaz, nem Ukrajnában, hanem Kirgizisztánban.

E közép-ázsiai ország jelenleg több vonatkozásban is hasonlít Ukrajnára. Mindketten a Szovjetunió tagköztársaságai voltak, de az államszövetség 1991-es felbomlásakor önállóvá váltak. Jóval később, 2005-ben – az Egyesült Államok támogatásával – mindkét országban tüntetők buktatták meg a Moszkva-barát rezsimet. (Kijevben a narancsosnak, Biskekben a tulipánosnak nevezett forradalom keretében.) Az utóbbi években azonban ismét Oroszországhoz közeledtek, a rendkívül korrupt és maffiaszerűen kormányzó politikai vezetőik jóvoltából. Kirgizisztán orosz elkötelezettsége már minden korábbit felülmúl. Ez viszont nem tetszik mindenkinek a mintegy 5,5 milliós lakosságú országban, amelyben az emberek nagy többsége szegénységben él, miközben a hatalmi elit dúskál a javakban.

A 2011-ben megválasztott Almazbek Atambajev elnök ugyan gyakran és sokat beszél a demokráciáról és annak fontosságáról, de a való életben, valamint a helyi politikában semmi sem úgy működik, ahogyan ő azt szónoklataiban ígéri és vázolja. Egy szűk hatalmi elit dönt mindenről, a fontosabb ügyekbe pedig Moszkva is beleszólhat, ha úgy ítéli meg.

A Kreml már komoly pozíciókat épített ki Kirgizisztánban. Az ország kiszolgáltatottsága Moszkvának és a szovjet birodalom helyreállításával vádolt, autokrata irányítási módszereiről is ismert Vlagyimir Putyin orosz elnöknek rendkívüli mértékben megnőtt a tekintélye.

Erre utal az a tény is, hogy a Kreml felügyelte Gazprom állami óriásvállalat (egy dollárért) megszerezte Kirgizisztán egész gáziparát. A hadiipart szintén oroszok ellenőrzik. Orosz cégek nyomultak be a vízgazdálkodás területére is, és a helyi politikai vezetéssel egyeztetve hatalmas erőműveket akarnak építeni néhány folyón, amelyek a szomszédos országok – mezőgazdasági területeinek – öntözésében különösen fontosak. Emiatt, és más okokból is, egyre feszültebb Kirgizisztán viszonya Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal.

A haragos szomszédok – így Kazahsztán és Üzbegisztán – már sokszor zárták el (csikorgó hidegben) a Kirgizisztánba vezető gázcsőrendszer csapjait. Hivatalosan azért, mert a kirgiz állam nem fizette ki a korábban leszállított földgáz mennyiséget.

A kirgiz vezetést alighanem jobban nyugtalanítja a belső problémák miatt zúgolódó lakosság. Bár a szegénység és a kilátástalanság miatt már sokan mentek külföldre (legtöbben Oroszországba), s vállaltak ott munkát, az otthon maradottak egyre elégedetlenebbek a nyomorúságos helyzetük miatt.

Alighanem ez lehet a fő oka annak, hogy a kirgiz belügyminisztérium a tömegtüntetések „kezelésére” alkalmas különleges rendvédelmi alakulat létrehozását jelentette be. Tervezik egy új koordinációs központ kialakítását is, amely az ország egész területén figyelemmel kísérné a biztonsági helyzetet.

A hírt Szurancsijev Abdulda Sergazijevics belügyminiszter jelentette be, aki szerint a jól kiképzett és felszerelt rendőri egység hasonló feladatokat lát majd el, mint korábban az ukrán Berkut, amely fénykorában négyezer tagot számlált. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a döntésnek semmi köze az Ukrajnában november óta zajló eseményekhez.
Érvelése nem győzött meg mindenkit. Hazájában ugyanis sokan már arról pusmognak, hogy Ukrajna után esetleg Kirgizisztán lesz a következő népfelkelés helyszíne a volt szovjet térségben.