2024. március 29., péntek

Öt nap a választásokig

Még a hétfői nap folyamán jelentkezhettek azok a szerbiai állampolgárok, akik megfigyelőként kívánnak részt venni a március 16-i rendkívüli parlamenti választásokon. Két évvel ezelőtt 1500 megfigyelő felügyelte a választások szabályosságát. A korábbiakhoz hasonlóan külföldi megfigyelők is figyelemmel kísérik a voksolás szabályosságát.

A szavazásra jogosultaknak hétfő éjfélig kellett megkapniuk az értesítést a választásokról. Az értesítőn a szavazóhely címét is feltüntetik, valamint azt, hogy a polgár milyen sorszám alatt szerepel a választói névjegyzékben. Az is szavazhat, aki valami miatt nem kapja meg az értesítést. A szavazás napján a polgár a szavazóhelyen személyi igazolványával, útlevelével vagy vezetői engedélyével igazolhatja magát. A szavazólapok az idén halványkék színűek lesznek.

KI, MIÉRT A HALADÓKKAL?

Ami a kampányt illeti, hétfőn is folytatódott a találgatás, hogy melyik pártok és miért szándékoznak belépni a majdani kormánykoalícióba. Boris Tadić, az Új Demokrata Párt elnöke megerősítette, hogy a Szerb Haladó Párttal is hajlandó lenne együttműködni, abban az esetben, ha sikerülne megállapodniuk az ÚDP köré tömörülő választási koalíció képviselte központi elvek megvalósításáról. Ha azonban a következő összetételű kormány nem áll el az aktuális kormány gyakorlatától, vagyis folytatódik Szerbia elbulvárosodása és a beruházások Szerbiába való vonzásával kapcsolatos ügyetlenség, akkor az ÚDP köré tömörülő koalíciónak semmi keresnivalója a hatalomban, ellenzékből is lehet politizálni, fejtette ki Tadić, majd megcáfolta, hogy tárgyalásokat folytatott vagy megállapodott Aleksandar Vučićtyal, az SZHP elnökével.

Tadić azt is elmondta, hogy részt kíván venni a Szerbia fejlesztésével kapcsolatos stratégia kidolgozásában. Tadić azért tartja magát erre alkalmasnak, mert államfőként korábban számos olyan nemzetközi fórumon vett részt, ahol a Szerbia gazdasági és egyéb problémáihoz hasonló problémákat oldották meg. Az aktuális kormány a gazdaság területén mutatta fel a legrosszabb teljesítményt, hiszen szinte egyetlen külföldi beruházót sem vonzott az országba, értékelte Tadić, majd hozzátette: a rossz gazdasági helyzet miatt a választásokat követően minél gyorsabban meg kellene alakulnia az új kormánynak. A közvállalatokat meg kellene reformálni, és le kellene váltani a Srbijagas igazgatóját, Dušan Bajatovićot, véli az ÚDP elnöke.

Bojan Kostreš, a választásokon az ÚDP-vel közösen részt vevő Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke nem lelkesedik az ötletért, hogy esetleg a haladókkal működjön együtt, mert mint mondta: a pártot továbbra sem éli meg hasonló elveket követő politikai csoportosulásként. A VSZL számára az alkotmány módosítása, az európai integráció folytatása, a brüsszeli megállapodás végrehajtása, az életszínvonal növelése és a reformtörvények meghozása a prioritás, nyomatékosította Kostreš, hozzátéve: nem biztos azonban, hogy a VSZL-nek el kellene állnia céljaitól, ha ezeket mondjuk az SZHP is magáénak vallja a választások után. A VSZL és az ÚDP együttműködésével kapcsolatban Kostreš elismerte, hogy a két párt, vagyis Tadić és a VSZL nem mindig nem képviselte ugyanazokat az elveket Vajdaság autonómiájának tekintetében.

– Viszont azt is igaz, hogy Tadić nagyon hamar felismerte a szerb alkotmány hiányosságait Vajdasággal kapcsolatban, ezért ő és Miodrag Rakić, párbeszédet folytatva Nenad Čanakkal és velem, több olyan megoldást is lehetővé tett a tartomány vonatkozásában, amelyeket ma az alkotmánybíróság elvitat, mondva, hogy Szerbián belüli centralizmusról van szó. Ha azok, akik Karadžić és Mladić védőiként, Šešelj helyetteseiként és Milošević sajtófelelőseiként kerültek hatalomra, és a legnagyobb européerré válhattak, Tadić vajon miért nem láthatja be, hogy Vajdaság fuldoklik és haldoklik a centralizmus ölelésében? – fogalmazott Kostreš.

Az SZHP részéről Bratislav Gašić alelnök fejtette ki abbéli meggyőződését, hogy pártja vasárnap a szavazatok több mint ötven százalékát fogja megszerezni. Ezzel az SZHP olyan pozícióba kerül, hogy megfelelő módon hajthatja végre a reformokat, értékelte Gašić, majd megerősítette, hogy az SZHP még nem gondolkodik lehetséges kormánykoalíciós partnereiről. Az SZHP számára mindenki elfogadható, aki Szerbia modernizálását és a korrupció, valamint a szervezett bűnözés kiirtását szorgalmazza, emelte ki Gašić.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

A szerb kormány előtt tiltakoztak a párthovatartozás alapján történő foglalkoztatás ellen és a befektetési szerződések nyilvánosságra hozása mellett a Zoran Radulović által vezetett Elég volt! választási lista szimpatizánsai. Egy Mercedes márkájú autóbusz „utasaiként” érkeztek meg a kormány épülete elé, ekképp reagálva az első Mercedes márkájú autóbusz előállítására az Ikarbus gyárban, mely Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes egyik megígért beruházása volt, s melynek részletei nem teljesen ismertek. Öt kilométeres óránkénti sebességgel haladt e Mercedes busz, mely, mint mondták, még mindig gyorsabb Vučić reformjainál.

NYUGDÍJASOK, NE FÉLJETEK!

Rasim Ljajić, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt elnöke, az SZHP koalíciós partnere a nyugdíjasokat biztosította arról, hogy nyugodtak lehetnek, mivel a nyugdíjrendszer reformja nem fogja a nyugdíjak csökkenését eredményezni. A nyugdíjasok kiemelt prioritás az Aleksandar Vučić – A jövő, amelyben hiszünk választási lista számára, hangsúlyozta Ljajić, kiemelve, hogy a nyugdíjrendszer reformjának gazdaságilag fenntarthatónak és igazságosnak kell lennie.

– A nyugdíjak és a szociális juttatások a választások után is rendszeresek lesznek. A nyugdíjasoknak szerzett jogaik vannak, ezeket nem lehet megrövidíteni. A nyugdíjrendszer reformját nem lehet egyik napról a másikra végrehajtani, a reformnak folyamatosnak kell lennie, és figyelembe kell venni az ország szociális helyzetét. Minél több embernek kellene munkát adni, hiszen a nyugdíjalapba csakis így folyhat be pénz. A nyugdíjasok eldönthetik, hogy kire szavaznak vasárnap: azokra, akik mesékkel hitegetik őket, vagy azokra, akik elismerik, hogy nehéz lesz, ám a nehéz helyzetből van kiút is – magyarázta Ljajić.

Aleksandar Vučić is megerősítette, hogy a nyugdíjasoknak semmitől sem kell tartaniuk, szerzett jogaikat senki nem kívánja megrövidíteni. A nemzetközi intézményeknek is elmondta, hogy Szerbia másképpen is takarékoskodhat, a nyugdíjakat biztosan nem adja, emelte ki Vučić. Az SZHP erős gazdaságot fog kiépíteni, az pedig biztosítéka a nyugdíjaknak, mondta.

A Liberális Demokrata Párt megvádolta a VSZL-t, hogy következetlenül képviseli Vajdaság érdekeit, hiszen koalícióra lépett Boris Tadić és Dušan Petrović pártjaival. Az LDP komolyan síkraszáll Vajdaság érdekeiért, a VSZL azonban azokkal lép koalícióra, akik a 2006-os alkotmány megfogalmazói, olvasható a liberálisok tartományi szervezetének közleményében.

Nenad Čanak, a VSZL elnöke pedig nyomatékosította, hogy pártja mindent megtesz azért, hogy 2017-től az Európai Unió állampolgárai ne vásárolhassanak ugyanazok a feltételek mellett termőföldet, mint a szerbiaiak. A VSZL mindenkivel szembeszáll, aki azt a keveset is eladná, ami Vajdaságnak megmaradt.

– Nem elég, hogy eladták kőolajunkat, termálvizeinket és az égboltot a fejünk felől, most a földet lopnák el. Akkor jut eszükbe Vajdaság, ha valamit el kell lopni – fogalmazott Čanak.

Dragan Đilas az LGBT közösséget szólította fel, hogy adják szavazatukat a DP körüli koalíciónak, hiszen az mélyen elkötelezte magát az emberi jogok védelmének irányába. A DP már eddig is sokat tett az LGBT közösség jogai védelmének tekintetében, kampányolt Đilas.