2024. március 28., csütörtök

Ana és Rafa a tű fokán át

Jelena Janković és Ana Ivanović is bejutott az Indian Wells-i torna 3. fordulójába, míg a még versenyben levő harmadik szerbiai, Novak Đoković az éjjel kezdte meg szereplését a román Victor Hanescu ellen. A nőknél három híresség, Viktorija Azarenka, Angelique Kerber és Sabine Lisicki már kiesett, a férfimezőny menői közül pedig senki sem bukott el, csupán a világelső Rafadel Nadal állt a cseh Radek Štepanek elleni meccsen a szakadék szélén, csakúgy mint Ivanović, végül azonban mindketten kiharcolták a folytatás jogát.

Jankovićnak nem volt különösebb gondja az osztrák Yvonne Meusburgerrel, akinek mindössze négy játékot engedélyezett. A volt világelső szerbre a 32 között valamivel nehezebb feladat vár, hisz a jó képességű szlovák Magdaléna Rybárikovával találkozik, akit mindkét korábbi meccsükön le tudott győzni. Ha Janković nyer, szép esélye lesz, hogy feltörjön a ranglista 6. helyére. Ivanović a tehetséges ukrán Elina Szvitolinával bajlódott több mint két és fél órát át. Mindketten 8 kettős adogatási hibát vétettek, és egyformán ötször nyerték el egymás adogatását, azzal, hogy Ana 19 breakalkalmat nyújtott az ukránnak, és ebből 14-et hárított. Ivanović második ellenfele a 20 éves és a ranglistán 17. amerikai Sloane Stephens lesz, aki ellen a szerb 2:0-ra vezet. Mindkét korábbi mérkőzésüket a US Openen játszották, és a harmadik is a 3. fordulóban következik. Bojana Jovanovski a 2. fordulóban esett ki, mivel nem volt képes a méltó ellenállásra a dán Caroline Wozniackival szemben.

Đoković az éjjel a 32 éves és a ranglistán 87. román Victor Hanescuval kezdett. Hatszor játszottak, Novak rendre nyert, azzal, hogy a román háromszor feladta a vesztésre álló csatát. Ha nyert, Đoković a 3. fordulóban a horvát Ivan Dodig és a kolumbiai Alejandro González meccsének győztesével találkozik.

A sérülés után visszatérő fehérorosz Viktorija Azarenka formán kívül volt, és két játszmában veszített a fiatal amerikai Lauren Davis ellen, aki még tovább is haladhatna, hisz következő ellenfele a szlovák veterán Daniela Hantuchovát verő Varvara Lepcsenko lesz. Kerbert nagy meglepetésre a spanyol Maria-Teresa Torro-Flor búcsúztatta, a wimbledoni döntős Sabine Lisickit pedig a lengyel származású kanadai Alexandra Wozniak győzte le.

Raffael Nadal öröme nem meglepő, hiszen a tű fokán át jutott tovább (Fotók: Beta/AP)

Raffael Nadal öröme nem meglepő, hiszen a tű fokán át jutott tovább (Fotók: Beta/AP)

A férfiak 2. fordulójában a tábla felső felének meccseit játszották. A két svájci, Stanislas Wawrinka és Roger Federer szolid teljesítménnyel könnyen nyert, a brit Andy Murray játszmát veszített a cseh Lukáš Rosol ellen, a másik cseh, a veterán Štepanek pedig nagy sikere közelében járt, hisz a döntő játszmában 3:2 és 40:0-nál volt három kötött breaklabdája Nadal ellen, de miután ezeket kihagyta, a vereséget sem tudta elkerülni. Federer a következő körben az orosz Dmitrij Turszunovval, Murray a cseh Jan Veselývel, Wawrinka az olasz Andrea Seppivel, Nadal pedig az ukrán Alekszandr Dolgopolovval játszik, s valamennyien kimondott esélyesek.

Jovana Jakšić számos breaklabdát kihagyott, és veszített az irapuatói negyeddöntőben, Peđa Krstin viszont kiválóan játszott az iráni Kishben, pályafutása harmadik tornáját nyerte meg, és a ranglistán kb. 25 helyet halad, vagyis jövő hétfőn már a 330. hely tájára jut.

Indian Wells, nők, 2. forduló: Janković–Meusburger 6:3, 6:1, Ivanović–Szvitolina 4:6, 7:5, 7:6, Wozniacki–Jovanovski 6:1, 6:3, Halep–Nara 6:2, 6:2, Šafářová–Wickmayer 6:3, 6:4, Bouchard–Peng 6:2, 6:2, Errani–Fichman 6:1, 6:1, Vinci–Keys 6:3, 6:3, Dellacqua–Flipkens 1:6, 6:3, 6:1, Lepcsenko–Hantuchová 6:3, 6:2, Davis–Azarenka 6:0, 7:6, Rybáriková–Rogers 6:4, 6:3, Svedova–Kanepi 6:3, 6:2, Suárez–Mladenović 6:3, 6:3, Cornet–Soler 6:3, 4:6, 6:2, Beck–Vesznyina 6:2, 3:6, 6:3, A. Radwanska–Watson 6:4, 6:3, Na Li–Cseng 6:1, 7:5, Ka. Plíšková–Zakopalová 6:2, 7:5, Pavljucsenkova–Garcia 6:4, 7:5, Wozniak–Lisicki 7:5, 1:6, 7:6, Cibulková–Vekić 6:3, 6:2, Makarova–Niculescu 5:7, 7:6, 6:3, Kuznyecova–Záhlavová 6:3, 6:3, Kvitová–Vandeweghe 6:1, 6:3, Sarapova–Görges 6:1, 6:4, Giorgi–Cirstea 7:6, 6:3, Pennetta–Townsend 6:3, 6:7, 6:3, Stosur–Schiavone 6:2, 6:3, Stephens–Tomljanović 6:4, 6:0, Klejbanova–Muguruza 6:3, 6:2, Torro–Kerber 2:6, 7:6, 6:4.

Férfiak, 1. forduló: Hanescu–Robert 7:5, 3:6, 6:4, Gabasvili–Mahut 6:2, 7:5, Zeballos–Ram 6:3, 7:6, Lu–Kamke 6:0, 6:4, Davigyenko–Goffin 7:6, 4:6, 7:6, Haase–Smith 6:4, 6:4, Sousa–Nedovjeszov 6:4, 6:1, Nieminen–Brands 4:6, 6:2, 6:2, Bautista–Johnson 6:3, 6:3, F. López–Sela 7:5, 6:3, Kukuskin–Groth 6:4, 2:6, 7:6, Thiem–Kosakowski 6:2, 7:6, Benneteau–Muñoz 3:6, 6:1, 6:3, Matošević–Klahn 6:4, 6:4, Lorenzi–Carreno 3:6, 6:1, 6:2, Gonzalez–Mannarino 5:7, 6:4, 7:6, 2. forduló: Nadal–Štepanek 2:6, 6:4, 7:5, Dolgopolov–Smyczek 7:6, 6:4, Monfils–Sztahovszkij 6:2, 6:4, Fognini–Harrison 5:7, 6:1, 6:4, Raonić–Roger-Vasselin 7:6, 4:6, 7:6, Falla–Janowicz 6:3, 2:6, 7:6, Veselý–Andujar 6:1, 2:6, 6:1, Murray–Rosol 4:6, 6:3, 6:2, Wawrinka–Karlović 6:3, 7:5, Seppi–Querrey 4:6, 7:6, 6:3, Anderson–Hewitt 7:6, 6:4, Donszkoj–Russell 6:4, 6:3, Haas–Chardy 6:3, 6:4, Nisikori–Giraldo 6:1, 6:3, Turszunov–Monaco 7:6, 6:4, Federer–Mathieu 6:2, 7:6.

IRAPUATO. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: De Vroome–Jakšić 6:2, 6:4.

KISH. – A futures torna elődöntőjében: Krstin–Linzer 4:6, 7:5 – feladás, döntő: Krstin–Crivoi 6:4, 6:1.