2024. április 18., csütörtök

Már három arab ország betiltotta a Noé című új hollywoodi szuperprodukciót

Vallási okokra hivatkozva három arab ország betiltotta a Noé című új amerikai filmet, és várhatóan más országok is követik a példájukat - közölte a Reuters hírügynökséggel a gyártó, a Paramount Pictures.

A hollywoodi filmstúdió egy képviselője szerint a héten Katar, Bahrain és az Egyesült Arab Emírségek közölte hivatalosan is a céggel, hogy nem forgalmazzák a 125 millió dolláros hollywoodi szuperprodukciót, mert az az Iszlám tanításával ellentétben képileg ábrázolja a muszlim szentírásban, a Koránban prófétaként szereplő alakot.

A Paramount arra számít, hogy Egyiptom, Jordánia és Kuvait is betiltja a Russell Crowe és Anthony Hopkins főszereplésével forgatott, Darren Aronofsky rendezte filmet, amely március végén kerül a mozikba világszerte.

Egyiptomban a vallási vezetők csütörtökön vallási rendeletben, fatvában szólítottak fel a film betiltására.