2024. március 29., péntek

Ősztől belakhatnák a diákok

Adán két hónapon belül befejeződik a leendő középiskolai kollégium átépítése

Az adai rekreációs központban 2010 szeptemberében kezdődött el az egyemeletes ifjúsági és felderítőotthon, vagyis az ORTC épületének középiskola kollégiummá való átalakítása a Tartományi Nagyberuházási Alap és Ada község önkormányzatának támogatásával. Az elmúlt években a létesítmény átépítése megszakításokkal és vontatottan haladt, bár 2013 tavaszától viszonylag jó ütemben zajlott. Az önkormányzatban azt ígérték, hogy két hónapon belül elkészül a 47 férőhelyes, kétemeletes kollégium, szeptembertől pedig belakhatják a középiskolás diákok, amennyiben az adai Műszaki Iskolának sikerül akkreditálni az oktatási minisztériumnál.

– Az egykori ORTC épületének átalakítása és felújítása, bútorzat nélkül, megközelítőleg 33 millió dinárba került. Ebből 15 millió dinárt vállalt magára a Tartományi Nagyberuházási Alap, illetve 18 millió dinárt az adai önkormányzat – mondta Bilicki Zoltán adai polgármester. – Az önkormányzat eddig 7-8 millió dinárt fizetett ki a kivitelező cégnek. Most zajlik a negyedik elszámolás, amelynek az összege 3-4 millió dinárt lesz, ezt a tartomány fogja fizetni. A munkálatok viszonylag jól haladtak az utóbbi időben, főleg az előző periódushoz viszonyítva, amikor egy másik alvállalkozónk volt, ami gátolta a munkálatokat. Megközelítőleg 60 napra van szükség a munkálatok teljes befejezéséhez. Azzal, hogy fontos tényező a pénz. Az önkormányzat biztosította erre a célra az anyagi eszközöket. Két hete írásos formában megkaptuk a Tartományi Nagyberuházási Alap értesítését, hogy a rendelkezésükre áll a projektum befejezéséhez szükséges pénz. Viszont továbbra is megoldatlan problémának számít az épület berendezése, ami körülbelül 5 millió dinárba kerülne. Több intézménnyel tárgyalunk ennek a költségnek a finanszírozásáról. A legrosszabb esetben az önkormányzat magára vállalja ezt a költséget, mert mindenképpen az a célunk, hogy szeptember elsejétől a középiskola diákjai beköltözzenek a kollégiumba. Az önkormányzat a kollégium használati jogát átruházza az adai Műszaki Iskolára, amely akkreditálná a létesítményt az oktatási minisztériumnál. Így az alkalmazottak után járó költségeket a minisztérium állná, a rezsiköltségeket viszont a helyi önkormányzat – nyilatkozta a polgármester.

Az adai Műszaki Iskolában szintén abban reménykednek, hogy szeptembertől a diákjaik belakhatják a kollégiumot. Miklós Nándor iskolaigazgató elmondta: az elvándorlás miatt egyre kevesebb a diák, de a kollégium megnyitása biztosíthatná a kellő létszámú diákságot a középiskolának. Mint mondta, a diákotthon révén lehetőség lenne arra is, hogy a szórványból érkező magyar diákok anyanyelvükön tanuljanak Adán, mert szülőhelyükön erre nincs lehetőségük.

Az elmúlt év tavaszán még elszomorító látványt nyújtott a kollégium épülete. Horti György, az adai önkormányzat nagyberuházási és gazdaságfejlesztési osztályvezetője megjegyezte, hogy azóta a kivitelező cég elvégezte az összes külső és a jelentősebb belső munkálatot. Mint mondta, az épületre egy emelet rész kerül, felújították a tetőszerkezetet, amelyet új cseréppel fedtek le, a födémet is kijavították, akárcsak a lépcsőt és a belső vakolást. Az épületet hőszigeteléssel látták el, és befestették, illetve kicserélték az összes külső nyílászárót. Hozzátette, hogy hamarosan lecserélik a belső ajtókat is, amelyek szintén rossz állapotban vannak. Egyelőre már csak a kisebb munkák maradtak hátra, amelyeknek hamarosan nekikezdenek.

– Az épületben be kell fejezni a padlóburkolását, vagyis le kell fektetni a laminált padlót, illetve el kell végezni a lapozást. A vizesblokkokat szintén ki kell lapozni. A belső ajtók beállítása után már csak a festés marad hátra. A vizesblokkok levegőztetésére szolgáló szellőzőrendszer szintén befejezés előtt áll. A szellőzőrendszert már beépítették a falakban, már csak a tetőtérben kell elhelyezni a csöveket a szellőzőnyílásokig. Az épületet csatlakoztattuk a város víz- és csatornahálózathoz. Van áram is, egyedül a földgázt kell bevezetni, mivel a kollégiumot két 49 kilowattos gázkályhával fogják fűteni. A radiátorokat és a csőrendszer már beszerelték – közölte Horti György.

A kollégium kétemeletes. A földszinten található az előtér a recepcióval, két iroda, konyha, ebédlő, gondnoki lakás és a vizesblokk. Az első emeleten a diákoknak tíz szobát alakítottak ki, amelyek között lesz két-, három-, négy- és ötágyas helyiség, valamint vizesblokk. A második emeleten nyolc darab, egy- és kétágyas szoba található, klubhelyiség, tanulószoba és vizesblokk.