Az év emberének nyilvánította a pápát három tekintélyes lap is: a Time hetilap és két napilap: a Le Monde és a The Times. Azzal az indoklással, hogy a most egy éve pápa I. Ferenc „lendületet adott a vallás magáratalálása missziójának, annak a vallásnak, amely ebben a sokszor kegyetlen világban a sértett emberek szolgája és védnöke”, (Time), és „az egyházfő a világszínpad létfontosságú szereplőjévé alakítja át az egyházat” (The Times). De népszerűségét egyformán bizonyítja sok minden a vatikáni látogatók számának megugrásától addig, hogy a Facebook közösségi portál 2013-ban 1200 millió látogatójának leggyakoribb kommentártémája az új pápa volt. Főképp a fiatalok körében lett népszerű. (Egy nemzetközi felmérés szerint a 18–29 év közötti fiatalok 91,5 százaléka tartja rokonszenvesnek, 85,5 százaléka szerint segíteni próbál a szenvedőknek és 85,2 százalékuk úgy véli, hogy a pápa közel áll az emberekhez.) Mert a pápa a megválasztása (2013. március 13.) óta eltelt egy év alatt állást foglalt a világ valamennyi égető kérdésében, a társadalmi és gazdasági problémáktól az olyan válságokig, mint a szíriai, közép-afrikai vagy dél-szudáni tragédia. Már kiadott egy enciklikát Evangelii gaudium, (Az evangélium öröme) címmel.
Rendet teremtett a Vatikánban, a Kúria irányításában és a vatikáni bank pénzügyeiben egyaránt. Már kiváltva a konzervatívok ellenállását elindította a nagy vitát az egyház átalakításáról. Főképp megfogalmazta forradalmi elképzelését a világról és benne az egyház szerepéről, ami már odavezetett, hogy a világsajtóban már megjelent a címünkben feltett kérdés.
Legelőször is az egyházi fényűzéssel szakított; nem vonult be a pápai palotába, hanem ott maradt a vatikáni vendégházban, ahol a pápaválasztásra érkeztekor elhelyezték, onnan jár „munkahelyére”, mint megannyi közember. Egy közönséges Ford Focusszal, minimális biztonsági kísérettel. Egyszerű fehér öltözékében jelenik meg. „Nem vagyok karácsonyfa, hogy feldíszítsetek” – „morgással” utasítja vissza ha öltöztetni próbálják. Habozás nélkül leváltotta a fényűzésükkel, példátlan költekezésükkel már közmegrökönyödést kiváltó főpapokat. Leváltotta a Szent Szék adminisztrációjának vezetőségét. Bizottságot alakított a már pénzmosással vádolt vatikáni bank rendbetételére.
Az egyház megreformálásához, a legvitásabb kérdésekkel kapcsolatos álláspontok kialakításához azonban nagyon óvatosan látott hozzá. A világ legtekintélyesebb bíborosaiból testületet hozott létre a kérdések megvitatására. Általános meglepetésre arra vállalkozott, hogy a modern világ egyik eszközét, a közvélemény-kutatást veszi igénybe, a kérdőívek millióit küldte szét a világba, hogy megismerje a hívők véleményét a legtöbbet vitatott kérdésekben, az elváltak egyházba való visszafogadásától a papi nőtlenség kérdéséig. Közben már új bíborosokat is nevezett ki, hogy a bíborosi testületben – a konzisztóriumban – növelje az Európán kívüli főpapok számát, képviselethez juttasson olyan szegény országokat, mint Haiti és Burkina Faso, nagyobb tekintélyt kölcsönözzön a Szent Szék új vezetőinek, Pietro Parolini új államtitkárnak, Gerhard Ludwig Müllernek, a Hittani Kongregáció új prefektusának stb.
Feltűntek azonban már az egyházi konzervativizmus ellenállásának első jelei is. Az nem keltett meglepetést, hogy az USA-ban már elhangzottak az első bírálatok a pápa később említendő szociális nézeteivel kapcsolatban. Az már kisebb meglepetés volt, hogy ellenállásba ütközött egyik legelső forradalmi újítása, annak engedélyezése, hogy az egyházi házasságukat felbontó személyek részesülhessenek a szentségekben. Mert a pápa megfogalmazásában: „a keresztényeknek anélkül kell hirdetniük az Evangéliumot, hogy bárkit is kizárnának belőle”, és „mindenkinek ugyanolyan joga van a befogadáshoz és az igazságos bánásmódhoz, mert mindenki az emberi méltóság hordozója”. Gerhard Müller, a Hittani Kongregáció új prefektusa ugyanis sietett kijelenteni: „az elvált személyek szentségekhez járulása továbbra is tilos”. A legnagyobb meglepetést azonban az keltette, hogy ez az egyházi konzervativizmus már demonstrálja szembeállását a pápával. A horvát és szerb sajtó felfigyelt például arra, hogy a horvát katolikus egyház lapja, a Glas Koncila csak tizenegyedik oldalán közli a pápa üzenetét és tizenkettedik oldalán a pápa képét.
Jézus a szeretet forradalma – a pápának ez a tétele vezetett oda, hogy a címünkben feltett kérdés felvetődött. Holott maga a kérdés is pusztán félreértés. Annak félreértése, hogy a pápa a szegények vallásává akarja tenni a vallást. Annak félremagyarázása, hogy azt követeli: „Hirdessétek az evangéliumot a városok utcáin, az aluljárókba szorultaknak, a szegényeknek, magányosoknak, kirekesztetteknek”.
Mert valóban forradalminak hat, hogy a pápa nemcsak szóvá teszi az emberek milliárdjainak szenvedését, bírálja azt a világot, amelyben „családok halnak éhen, mások háború elől menekülnek vagy a szabadságot keresve halálra találnak”. Emellett keményen bírálja azt az egész világgazdaság alapját adó, már-már öncélúvá vált fogyasztást, amely a pénz és vagyon rabszolgájává teszi az embereket, hogy azok elfeledkezzenek lelkiismeretükről, az igazán emberi célokról. Ez az állásfoglalás azonban ősibb, mint a kommunizmus, amellyel most azonosítani próbálják. Az egyháznak az a missziója, amelyet már a pápa példaképe, Assisi Szent Ferenc hirdetett; I. Ferenc pápa hangsúlyozza: „a mai egyháznak meg kell válnia a világiasságtól, a pénztől, politikától, hisz nincsen más út, különben az egyház nem több egy szépnek tűnő cukrászsüteménynél”.
