2024. április 19., péntek

Fedett medence és wellnessközpont épül Adán

A helyi önkormányzat és az Adica közvállalat három év alatt 150 millió dinárból építené ki a létesítményt

Ada község önkormányzata és az Adica üdültetési közvállalat csütörtökön stratégiai megállapodást írtak alá, amely szerint az elkövetkező három esztendőben közösen kiépítenének egy kisebb fedett medencét és wellnessközpontot, valamint egy termálkutat fúrnak Adán, a strandfürdő szomszédságában, mégpedig a jelenlegi állatkert helyén. A megállapodást Bilicki Zoltán adai polgármester és Juhász Tibor, a közvállalat igazgatója írta alá Tóbiás József tartományi képviselő és a Dragin Miricki Zita, a DP köztársasági képviselőjelöltjének jelenlétében.

– A projektum megvalósításához 2014-ben szeretnénk biztosítani a vagyonjogi feltételeket, illetve a területet, amelyen most az állatkert helyezkedik el – magyarázta Bilicki Zoltán. – Az állatkert működtetőjével tárgyalásokat folytattunk egy új helyszín kijelöléséről és kiépítéséről. Az idén tervezzük még, hogy a beruházáshoz biztosítjuk az ötlettervet és a főtervet, illetve az esztendő utolsó hónapjaiban szándékozzuk elhelyezni a létesítmény alapkövét. Az adai önkormányzat az idén több nagyberuházást befejez, amiben fontos anyagi szerepet vállaltunk, köztük a moholi kerülőút és sportcsarnok, az adai kollégium kiépítésében. Ezért reálisnak tartjuk, hogy jövő tavaszra belekezdhetünk a wellnessközpont és fedett medence kiépítésébe, amelyet 2016 végéig önerőből is megvalósíthatunk. Ennek ellenére azon is dolgozunk a tartományi és köztársasági szervekkel, hogy társfinanszírozót találjunk a projektumhoz. A létesítményre községünknek szüksége van, igény mutatkozik rá. A terveink között szerepel egy termálkút biztosítása is. A kútfúrás összegén kívül megközelítőleg 150 millió dinárra van szükségünk, hogy ezt a projektumot megvalósítsuk – nyilatkozata az adai polgármester.

Az adai strandfürdőt működtető Adica közvállalat igazgatója, Juhász Tibor a stratégiai megállapodásról elmondta: a projektum óriási jelentőségű a cég számára, de a községi turizmus fejlesztése szempontjából is nagy jelentőséggel bír, hiszen fedett meleg vizes medence, wellnessfürdő és termálkút épül:

– Az Adica közvállalat számára fontos a termálkút, hiszen akkor már májustól üzemeltetni tudjuk az adai strandfürdőben a nyitott medencéket. A meleg vizes medence és wellnessközpont pedig a terveink szerint tizenkét hónapon át működne. A projektum által Ada turizmusa is fejlődni fog, ami egyrészt új munkahelyet jelent, másrészt bővülhet a vendéglők kínálata és a szálláshelyek száma – közölte Juhász Tibor.