2024. április 20., szombat

Álszenteskedés Vajdaságért

Vajdaság polgárai felismerik majd, hogy ki az, aki csak a választási kampányok idején száll síkra az érdekeikért, és ki az, aki immár 25 éve őszintén beszél Vajdaságról, mondta Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke a nagybecskereki pártkonvención, amelyen jelen voltak a pártkoalíció többi képviselői is.

A ligások vezetője szerint a koalíció választási eredménye kellemetlen meglepetést okoz majd Vajdaság ellenségeinek. Felszólalásában kitért a csetnikmozgalom néhány tagjának krími „kiruccanására” is, hiányolva az államvezetőség világos elhatárolódását tőlük.

Boris Tadić, az Új Demokrata Párt vezetője elmondta, hogy jelenleg minden harmadik gyerek szegénységben él, és ha a helyzet a választások után nem változik meg gyökeresen, akkor még nagyobb szociális problémákra lehet számítani. Annak ellenére is, hogy az emberek igyekeznek minél gyorsabban elfelejteni a rosszat.

Bojan Kostreš, a VSZL alelnöke hangsúlyozta, hogy a koalíció harcolni fog Nagybecskerekért, Bánátért és Vajdaságért – hogy egy jobb Szerbia legyen.