Hozzávetőleg háromhavonta kapok a mobiltelefonomra egy hívást. Belgrádi körzetszámról. No, nem az államfő hív, hogy ki szeretne tüntetni tevékenységem elismeréseként, hanem a bankom központja. Udvarias női vagy férfihang – felváltva – szól hozzám, aki előzékenyen közli, hogy nekem jogom van hitelt igénybe venni a folyószámlám után és kissé számon kérően, szinte már szemrehányóan konstatálja, hogy én ezt még nem tettem meg. Pedig… És itt elkezdi darálni a betanult szöveget, amelynek lényege, hogy ha ezt én igénybe veszem, akkor ilyen meg olyan kedvezményeket élvezhetek satöbbi, satöbbi. Egy alkalommal annyira unott hangon beszélgettem az akkor éppen hímnemű telefonálóval, hogy monológja közben egy pillanatban leállt és megkérdezte tőlem: Itt van még? Igen, itt vagyok, és eszem ágában sincs ezt a jófajta kedvezményt igénybe venni. A folyószámlahitel, amiről itt szó van, az a banki termék, amit a vajdasági magyar köznyelv „megengedett mínusznak” nevez, a szerb megfelelője, a „dozvoljeni minus” után.
A szerbiai lakosság által igencsak előszeretettel használt banki termékről van szó, annak ellenére is, hogy ez messzemenően a legkedvezőtlenebb hitelforma, ami csak létezik. Mert sokakban nem is tudatosul, hogy ebben az esetben nem a saját pénzünket használjuk, hanem a bankét. A bankok pedig nem arról ismertek, hogy bármit is ingyen adnának, de azt hiszem erre már mindenki rájött. Itt arról van szó, hogy a számlánk havi forgalma alapján a bank megállapít egy keretet, amennyivel túlléphetjük a számlánk egyenlegét. Ez a folyószámlahitel, a „megengedett mínusz”. De emellett van egy másik kategória is, a „nem megengedett mínusz”. A bankok ugyanis folyamatosan figyelemmel kísérik a pénzforgalmunkat, és ha látják, hogy csökkentek bevételeink, akkor bármikor csökkenthetik a felhasználható keretösszeg nagyságát is. És, ha mondjuk a mi „megengedett mínuszunkat” 40 ezerről lecsökkentik 20 ezerre, mi pedig éppen 30 ezer dináros hátralékban vagyunk, az azt jelenti, hogy 10 ezer dinárral túlléptük az aktuális megengedett hitelkeretünket. Ez a „nem megengedett mínusz” zónájába esik és erre az összegre akár 80–90 százalékos kamatot is elszámolhat a bank. Persze, erre nyilván ritkábban kerül sor, többnyire a jóváhagyott kereten belül mozognak a polgárok, csak hát nagyon sokan vannak, akik egész évben nem tudják magukat utolérni. A magyarázat egyszerű: havi bevételeikből nem tudják lefedni kiadásaikat, enni, inni kell, a gyereket iskoláztatni kell, fűtésszámlát kell fizetni, az autót tankolni kell és erre nem elég a fizetés. Éppen ezért sokan úgy érzik, a folyószámlahitel az egyetlen lehetőségük a mindennapi túlélésre. Csak hát érdemes lenne utánaszámolni, ugyanis ez a túlélés igencsak ráfizetéses, és ha folyamatosan ebből a fajta hitelből élünk, azzal csak a rést növeljük a családi költségvetésen. Ugyanis a folyószámlahitel éves kamata 30 és 40 százalék között van, miközben egy közép- vagy hosszú lejáratú hitelhez 15–20 százalékos kamat mellett is hozzájuthatunk. Azoknak, akik gyakran tartózkodnak számlájukkal a „negatív zónában”, tanulságos lehet, ha év végén kérnek bankjuktól egy kivonatot a számlájuk mozgásáról. Akkor megláthatják, hogy a folyószámlahitel felhasználása nyomán mekkora összegeket is emel le számlájukról a bank hónapról hónapra.
Tapasztalatból is mondom ezt, mert nekem is volt rossz élményem a „mínusz” miatt. Maga a téma egyébként napjainkban aktualizálódott, amikor a honi napisajtó leközölte, melyik bank mekkora kamatokat számol el a megengedett és a nem megengedett hitelkeret felhasználása után. A bankkormányzó ajánlást tett arra vonatkozóan, hogy a bankok ezeket a kamatokat csökkentsék, de ez nem kötelező érvényű. A bankok erről önállóan döntenek és szemmel látható, hogy hallgatólagos megegyezés van közöttük arra vonatkozóan, hogy ennek a terméknek az árát magasan tartsák. Elsősorban azért, mert a megszokott hitelformákat az emberek ma igen kis mértékben használják, a bankok létezésének értelme pedig, hogy profitáljanak. És remek eszköz erre a folyószámlahitel. Jóvá van hagyva, ott van a zsebben a VISA kártya. Igaz, hogy a havi fizetésünket már feléltük, de a VISA kártya afféle bibliai kígyóként vibrál a zsebünkben, bizserget bennünket és igyekszik rávenni, hogy illesszük be a bankomat nyílásába és vegyük el a tiltott gyümölcsöt, kerüljön az bármennyibe is. Márpedig kerülni fog. A Paradicsomból a banki felhasználót olyan mértékben kiebrudalja az adóssága, hogy hosszú hónapokig dolgozhat csak azért, hogy egyáltalán nullára hozza magát és újra használhassa a saját pénzét, vagyis egyáltalán kopoghasson a Paradicsom ajtaján.
Tény, hogy nagyon nehéz az élet, nagy a munkanélküliség, polgárok milliói élnek máról holnapra. De akkor is, jó lenne odafigyelni, és ha már adósságba kell verni magunkat, akkor ezt ne olyan módon tegyük, hogy szinte uzsorakamatot kelljen fizetnünk érte. Legjobb példa a „mínuszos” emberek helyzetére az a történet, amely szerint a tanár a negatív számokat magyarázza a diákoknak, akik sehogy sem képesek azt megérteni. Ekkor dühösen ezt mondja: Hogyhogy nem értitek? Ha egy buszon öten utaznak, és tíz utas leszáll, akkor öt utasnak kell újból felszállnia ahhoz, hogy a buszon senki se legyen.
