2024. április 19., péntek
BIRKÓZÁS – JUNIORKUPA, SZABADKA

Spartacus-vezetés

Szombaton 23 klub 92 versenyzőjének részvételével Szabadkán megtartották a szerbiai birkózókupa első versenyét a juniorok részére. Az első helyet összesítettben a házigazda Spartacus szerezte meg két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel. Andrija Romić, a Spartacus Birkózóklub elnöke elégedettségének adott hangot a szabadkai birkózók szereplését illetően.

– Nyolcpontos előnnyel végeztünk az első helyen a magyarkanizsai Potisje előtt, úgyhogy teljesen elégedett vagyok. Bebizonyosodott, hogy nagyon jó juniorjaink vannak, annak pedig külön örülök, hogy a serdülőkorú versenyzőink is szépen szerepeltek, érmeket is nyertek. A klubban kiváló munka folyik, edzőink jól dolgoznak, és a jövőben is jó eredményekre számítunk. Megpályázzuk a 2015-ös serdülő-Európa-bajnokság rendezési jogát – a helyszínről a napokban Finnországban döntenek –, s ha ez sikerül, akkor a jövőre másodéves serdülőink közül néhányan esélyesek arra, hogy a kontinensviadalon érmet nyerjenek Szabadkának – mondta Romić.

A magyarkanizsai Potisje birkózói két aranyat és három bronzot nyertek, s ezzel a ranglista második helyén végeztek. Slejher László, a Potisje edzője elmondta, hogy a szabályváltozások nagyon kellettek már, és újra látványossá tették e sportágat, a szombati tornán pedig 4-5 fiatal kiemelkedett a mezőnyből.

– A Potisje csapatában is van több nagyon értékes birkózó, akik előtt szép karrier állhat. Előttük az út, meglátjuk, ki mennyire tűri a gyűrődéseket, ki mennyire lesz odaadó, ki mennyire birkózik meg a nehézségekkel. A látottak alapján jók a kilátásaink, hiszen jó páran nagyon szorgalmasan dolgoznak – mondta Slejher.

A felsőhegyi Hercules tagjai négyen jöttek el Szabadkára, és két érmet vihettek haza.

– Horti Miklós megerősödött az utóbbi időszakban, és egy súlycsoporttal feljebb indult, de a 66 kg-osok között is diadalmaskodott, és Kolompár Szebasztián is szépen birkózott 55 kg-ban, végül harmadik lett. A verseny színvonala olyan volt, amilyen a mi birkózásunk, azaz közepes. Tíz-egynéhány gyerek ugrott ki a mezőnyből – megemlíteném a 60 kg-ban győztes Dudást, az 55 kg-ban első Nagyot, a 96 kg-ban szintén első Stankićot –, a többiek közepes birkózást mutattak ma – mondta Kopasz Károly, a Hercules Birkózóklub edzője.

A Zenta edzőjének, Molnár Miklósnak a tanítványai egy ezüst- és két bronzéremmel térhettek haza.

– Fiatal csapattal vettünk részt ezen a tornán (sokan most indultak először juniorversenyen), és az elért eredmények nem épp a legfényesebbek. Fekete Erik és Zörgő Iván önmagához képest kicsit alulteljesített, a többiek megcsinálták azt, ami szükséges volt. Jó, hogy 92 versenyző lépett ma szőnyegre, de nem tudnék tíz olyan versenyzőt felsorolni, akik elérnék a nemzetközi szintet. Nem túl jó a felhozatal, s úgy gondolom, 2-3 éven belül egy nagy űr lesz a sportágban – fejtette ki véleményét Molnár.

Eredmények, 50 kg: 1. David Šupica (Proleter), 2. Orcsik Kálmán (Zenta), 3. Srđan Kovač (Soko) és Gan Đoko (Potisje). 55 kg: 1. Nagy Szebasztián (Potisje), 2. Živica Ostojić (Proleter), 3. Kolompár Szebasztián (Hercules) és Stefan Pajić (Zenta). 60 kg: 1. Dudás Róbert (Spartacus), 2. Dalibor Karamarković (tamáslakai (tomaševaci) Partizan), 3. Fejszthámel Dániel (Potisje) és Dejan Mihajlović (Kragujevac). 66 kg: 1. Horti Miklós (Hercules), 2. Csikós Norbert (Spartacus), 3. Aleksa Erski (Partizan) és Juhász Krisztián (Potisje). 74 kg: 1. Penjov Ervin (Spartacus), 2. Danilo Čolić (belgrádi Radnički), 3. Luka Buljovčić (Spartacus) és Dušan Marić (Novi Sad). 84 kg: 1. Slejher Tamás (Potisje), 2. Jovan Kalaba (Proleter), 3. Marko Perišić (Kragujevac) és Đorđe Kalanović (Kragujevac). 96 kg: 1. Vladimir Stankić (Fruškogorac), 2. Jankovics Emil (Spartacus), 3. Horváth Szabolcs (Spartacus) és Bicskei Dávid (Zenta). 120 kg: 1. Branko Živanović (Partizan), 2. Andrej Dukić (zombori Radnički), 3. Neven Vuković (Aleksandrovo) és Boban Živanović (Partizan).

Összesítettben: 1. Spartacus 32, 2. Potisje 24, 3. Proleter 18, 4. Zenta 14, 5. Partizan 13, 6. Hercules 10 ponttal stb.