Ha beválik mindaz, amiről Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője a közelmúltban nem egyszer nyilatkozott, akkor a választások után megalakítandó kormány valóban meghatározza majd az ország következő 10-15 évét, még akkor is, ha mandátuma csupán négy évre szól. A választásokat követő első legfontosabb lépésként Pásztor az alkotmánynak a módosítására, a társadalom mély újjászervezésére számít. „Két-három igen nagy jelentőséggel bíró folyamat áll előttünk. Az Európai Unióval folyó csatlakozási tárgyalások több száz törvény meghozását teszik szükségessé. Ezenkívül a szerb társadalom teljes átalakítására is szükség van, mert a jelenlegi körülmények között már egyszerűen képtelen lesz fennmaradni. Gondolok itt a közigazgatásra, az államapparátusra, az egészségügyre, az oktatásra, az úthálózati infrastruktúrára és természetesen magára az alkotmányra is.”
Valamennyien részesei voltak már hatalmi koalícióknak. Miért nem hajtották eddig végre ezeket a változásokat?
Fotó: Ótos András
– Három, négy, esetleg öt mandátummal, amennyivel 2007-ben rendelkeztünk, nem lehettünk, s a jövőben sem leszünk abban a helyzetben, hogy mi határozzuk meg az irányt.
Be tudnának lépni a Szerb Haladó Párt által alkotott kormányba?
– Ennek a kérdésnek az erőltetése eltereli a figyelmet a Szerbiát ma meghatározó aktuális helyzetről. A VMSZ úgy véli, hogy nem áll rendelkezésünkre további négy vagy nyolc év, hogy kivárjuk a pillanatot, amikor egyszer majd megint azok kerülnek hatalomra, akik régen voltak. Ha pedig a problémákat most fogják rendezni – márpedig most fogják, az európai csatlakozási tárgyalások okán – akkor az egyedüli kérdés az marad: mi részt vehetünk-e majd a fontos döntések meghozásában, vagy sem.
Módosítani fogják-e az alkotmányt a választások után?
– Számos oka van annak, amiért az alaptörvényről vitát kell nyitni, meg kell vizsgálni, szükséges-e, és milyen módon szükséges annak módosítása. Nem lenne szabad megismételni mindazt, ami 2006-ban történt, mármint hogy néhányan megbeszéljék, mit kell az alaptörvénynek tartalmaznia, s hogy végül az a napi politikai kívánságok kellékeként lásson napvilágot. Széles társadalmi párbeszédnek kell megelőznie az alkotmány meghozását.
Mi mellett foglal állást? A szélesebb körű autonómia megteremtését tartja fontosnak?
– Az alkotmánymódosítás folyamatában Vajdaság kérdése valóban lényeges kérdést jelent számunkra.
Valaki azt mondhatná, Koszovó kérdése szinte lezárult, s most emiatt van szükség a vajdasági kérdés feszegetésére.
– Napirendre fog kerülni Vajdaság kérdése, éppen úgy, ahogyan más régiók kérdése is.
Sandžakra céloz?
– Nem. A szerb állam rendszerszerű decentralizálására célzok. Amikor az alkotmány módosításának szükségességéről vagy Vajdaság státusáról kezd valaki beszélni, azonnal arra gondolnak, hogy szeparatista célok vezérlik az illetőt. Mindenki megfeledkezik róla, hogy Vajdaság lakosságának 70 százalékát szerbek képezik. Mit jelentsen mindez? Hogy a szerbek el akarják szakítani az anyaországtól területének egy részét? Nem tűnik őrültségnek?! A közép-szerbiai szerbek megkérdőjelezik a vajdasági szerbek lojalitását, akik mellesleg 70 százalékát képezik a vajdasági lakosságnak! A kilencvenes évek ereklyéje az effajta gondolkodás, melyben mindig léteznie kell egy potenciális ellenségnek, akire ujjal mutogathatunk, ha el akarjuk terelni a figyelmet saját gondjainkról, tehetetlenségünkről.
Nem tartja érthetőnek ezt a félelmet a koszovói tapasztalatok után?
– Egyáltalán nem, mert a vajdasági történet semmiképp sem egyenlíthető ki a koszovóival. A koszovói fejlemények jórészt éppen annak az alkalmatlanságnak a következményei, hogy párbeszédet alakítsanak ki a problémáról. Amikor valamilyen gondot nem vitatnak nyíltan meg, akkor fennáll az esélye a helyzet elharapózásának is. Koszovóban éppen ezzel a helyzettel álltunk szemben. Vajdaság politikai színterén még csak híre sincs olyan pártnak, amelyik hasonló forgatókönyvet kívánna végrehajtani a tartományban.
A tartományi parlamenti választásokról egyeztetett-e már az SZHP-vel?
– Nem. Ez a téma – a politikusok közé bedobott csontként – állandóan a közbeszéd tárgyát fogja képezni, noha mindenki teljesen tisztában van azzal, hogy választásokat csak akkor írhat ki valaki, ha arra megteremtődnek az előfeltételek. A képviselőház elnöke úgy írja ki az előrehozott választásokat, hogy előbb meggyőződik ezen feltételek valamelyikének létezéséről. Nem gondolom, hogy ma ez realitás lenne. Ki fogom írni a választásokat, ha annak bármelyik feltétele is előáll, de biztos vagyok abban, hogy ezeket a választásokat nem politikai egyezkedés eredményeképp írom majd ki.
Milyenek a kapcsolataik a magyarországi államvezetőséggel?
– Jók, s természetesnek tartom, hogy a más országokban élő szerb kisebbségi közösségeknek is jó kapcsolatokat kell ápolniuk Szerbiával, anyaországukkal. Az itteni parlamenti többséggel és kormánnyal. Semmi különbséget nem vélek felfedezni e tekintetben a horvátországi, boszniai vagy bármelyik más államban élő szerb közösséghez viszonyítva.
Belgráddal vagy Budapesttel szorosabbak ezek a kapcsolatok?
– Ezek a kapcsolatok különböznek egymástól. Sorsunk azonban ehhez az államhoz köt bennünket, melyet saját államunkként élünk meg. Az anyaországgal ápolnunk kell kapcsolatainkat, támogatnia kell bennünket anyagilag is.
A Szerbiai Demokrata Pártnak az az álláspontja, hogy ez az anyagi támogatás egy olyan külföldről finanszírozott projektum eszközévé válhat, amelyiknek az elszakadás a célja. Slobodan Samardžić szerint az Ön alkotmánymódosításért folytatott tevékenysége sem más, mint államcsíny, a jogrendszer ellen intézett támadás.
– Egy fikarcnyi realitás sincs ezekben az állításokban. Február 14-én a Tomislav Nikolić államfőnél megtartott fogadáson vettem részt, melyen ott volt Milorad Dodik is. Vajon nem számít teljesen normálisnak az, hogy ő is jelen lehetett? Szerintem igenis annak számít. Miért jelent akkor problémát, ha hasonló szituációkban jómagam kapcsolatba lépek a magyar kormánnyal vagy államelnökkel? Ezek a kapcsolatok csak hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Szerbia előtt minél több lehetőség megnyíljon a közeljövőben.
A Szerb Haladó Párt nem értett egyet Vajdaság brüsszeli irodájának megnyitásával. A párt retorikája a Szerbiai Demokrata Párt retorikájához hasonlítható Vajdaság kérdésében.
– Vajon azt kell-e mindennek jelentenie, hogy e retorika miatt a következő 15-20 évben, amíg a politikai színtéren lesznek, egyáltalán nem működhetünk velük együtt? Számomra a jelenlegi helyzet nem arról szól, mit gondolunk mi az SZHP-ről, hanem arról, hogyan tudjuk véghezvinni a választási programunkat. Erre pedig csakis akkor lesz lehetőségünk, ha egy asztalhoz ülünk, és párbeszédet folytatunk.
Vagyis akkor, ha a hatalom részévé válnak?
– Így van. Ha azon kívül maradunk, olyan károkat szenvedünk el, melyeket a későbbiek folyamán már nem tudunk meg nem történtté tenni. Kisebbségi közösségként nem lehet ugyanolyan nézőpontunk, mint a Demokrata Pártnak vagy bármelyik másik szerbiai politikai szervezetnek.
Elmagyarázta-e mindezt Bojan Pajtićnak is? Vele is leül beszélgetni? Mit kérdez Öntől Pajtić?
– Erről nem beszélgetünk. E kérdés kapcsán egyedül mi döntünk. Nem köt engem köldökzsinór sem hozzá, sem bárki máshoz. Ha nem tudunk kihatni a folyamatokra, hatalmas károkat leszünk kénytelenek elszenvedni. Nem várhatunk még négy vagy nyolc évet, hogy ki tudjunk végül hatni ezekre a folyamatokra, mert időközben száz vonat is elmegy előttünk.
Beszélt-e Boris Tadićtyal?
– Nem.
Dragan Đilasszal?
– Nem, vele sem. Tadićtyal utoljára két hónappal ezelőtt találkoztam a Zoran Đinđić-díjak kiosztásakor. Đilasszal soha sem beszéltem, egy alkalommal kezet fogtunk.
Tomislav Nikolićtyal?
– Kevesebbet kommunikálunk, amióta államelnök lett, azt hiszem, ez teljesen normális is. Vučićtyal néhány alkalommal találkoztam, beszéltem, s az elmúlt két év alatt számos kérdés megoldásához járultunk hozzá konstruktív ellenzéki politikát folytatva. A pozíciók változnak. Ki gondolta volna 2011-ben, hogy 2014-ben ilyen helyzetbe kerül a Demokrata Párt? Mindenki azt hitte, hogy harminc évig senki sem tud majd a közelébe férkőzni ennek a pártnak...
Hogyan történhetett meg mindez a demokratákkal?
– Minden nagy párt történetébe bele van kódolva az, ami történt. A párt egy adott pillanatban azt képzeli magáról, hogy örök, s elveszíti az önkontrollt. Aki nem reagál megfelelően, és nem tesz rendet a pártban, az a saját nyaka köré helyez hurkot.
