2024. március 29., péntek

Kampány a fiatalokért

Tegnap Újvidéken kampányolt a Szerb Haladó Párt. Vanja Udovičić képviselőjelölt, jelenlegi ifjúsági és sportminiszter tett látogatást a tartományi székvárosba. A médiáknak nyilatkozva arra szólította fel az újvidéki polgárokat, hogy vállalják fel politikai beállítottságukat, és éljenek azzal a lehetőséggel, amely két évvel ezelőtt nem adatott meg nekik.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Udovičić kiemelte, a szerbiai fiatalok jogosan elégedetlenek és joggal követelik az új munkahelyek megnyitását, azonban a jelenlegi szerbiai kormány az elmúlt hat hónap alatt bizonyította, hogy igenis foglalkozik a fiatalokat érintő kérdésekkel és fontosnak tartja őket.

Aleksandar Vučić csapatával fáradhatatlanul járja körbe egész Szerbiát és meghallgatja a polgárok problémáit, új munkahelyeket létesít és foglalkozik a hátrányos helyzetű polgártársakkal is. Elsősorban a fiatalok bizalmát szeretnénk visszanyerni, azt, hogy higgyenek a szebb jövőben és itt maradjanak, ne költözzenek külföldre. Ehhez szükség van a gyorsabb és hatékonyabb reformokra, valamint Szerbia korszerűsítésére – fejtette ki a Szerb Haladó Párt képviselőjelöltje Újvidék központjában.