2024. március 29., péntek
TENISZ

Federer felülmúlta Đokovićot

Novak Đoković pénteken három játszmában 110 perces meccsen szenvedett vereséget a svájci Roger Federertől a dubaji torna elődöntőjében. A volt világelső szerb tehát az idén már másodízben nem védte meg a tavalyi serleget, és az Australian Open után a közel-keleti tornán is már a zárómeccs előtt búcsúzott. Az egymás közötti mérleg a tegnapi meccs után 17:15 Roger javára, aki szombaton a döntőben a cseh Tomáš Berdych ellen kísérli megszerezni idei első, összesen 78. serlegét, immár hatodik trófeáját a dubaji tornán.

Đoković csak az első játszmában emlékeztetett legjobb napjaira. A második játékban elnyerte a svájci kezdőütését, 3:0-ra vezetett, és a játszmát azután rutinosan nyerte meg. A második szettben Roger 3:2-es vezetéséig tartott az egyensúly. Novak adogatásán Federer szerezte meg az első két pontot, majd rövid esőszünet után a svájci elnyerte az adogatást, és azután ő volt az, aki könnyűszerrel egyenlített. A harmadik játszma is rosszul indult, mert Novak azonnal elveszítette az adogatást, majd az ötödik játékban még egyszer sikertelen volt saját kezdőütésén, így az eredmény kisvártatva már 5:1 volt Federer javára. Novak a nyolcadik játékban szerzett két breaklabdát, ami rövid időre felcsillantotta a fordítás lehetőségét, ám Federer nem bizonytalanodott el, zsinórban négy pontot nyert meg, és azzal ki is harcolta a több mint megérdemelt győzelmet.

Novak tegnapi veresége bizonyosan felvet néhány kérdést, amelyekre a saját pályafutása érdekében kell megtalálnia a megfelelő válaszokat. Novak ugyanis sokkal gyöngébben játszik, mint az elmúlt idény hajrájában, a két idei kudarca után már tekintélyes a lemaradása a ranglistán, és ami még fontosabb, mentális megingással várja az idény folytatását. Egyelőre talán az a legkevésbé fontos kérdés, hogy mit jelent neki az edzőcsere, és kapott-e, vagy inkább veszített azzal, hogy Boris Beckert ültette be a páholyába. Novak számára ezért roppant fontos lesz a márciusi két 1000-es rangú torna, hisz tavaly Indian Wellsben és Miamiban sem nyújtott felejthetetlent, és adott az alkalom a javításra.

Ami a többi e heti tornát illeti, Acapulcóban David Ferrer sérült meg, Grigor Dimitrov és Ernests Gulbis pedig egy rendkívül színvonalas negyeddöntőt vívott. Az acapulcói női tornán a kanadai Eugenie Bouchard botlott meg, míg az olaszországi Beinascóban játszott 25 ezer dolláros összdíjazású női ITF-tornán a magyar Jani Réka Luca az elődöntőig jutott, és tegnap az olasz Anastasia Grymalskától kapott ki.

Indian Wellsben szerdán kezdenek, a selejtezőben pályára várunk néhány szerbiai teniszezőt, és a jövő héten odafigyelhetünk a két tehetség, Jovana Jakšić és Györe László szerepléseire az ITF-tornákon.

DUBAI. – A férfitorna negyeddöntőjében: Federer–Rosol 6:2, 6:2, Berdych–Tsonga 6:4, 6:3, elődöntő: Federer–Đoković 3:6, 6:3, 6:2, Berdych–Kohlschreiber 7:5, 7:5.

ACAPULCO. – A férfitorna negyeddöntőjében: Murray–Simon 1:6, 7:6, 6:2, Anderson–Ferrer 2:6, 4:2 - feladás, Dolgopolov–Karlović 6:4, 7:6, Dimitrov–Gulbis 4:6, 7:6, 7:5. Nők, negyeddöntő: Cibulkova–Eraković 7:5, 6:4, A. Garcia–Bouchard 3:6, 6:1, 6:4, Zsang–Tomljanović 6:1, 5:7, 6:2, McHale–Kanepi 6:1, 2:6, 6:4.

SAO PAULO. – A férfitorna 2. fordulójában: Monaco–Ramos 7:6, 2:6, 7:5, Bellucci–Haider 7:6, 5:7,  6:3, Kližan–Granollers 6:4, 6:3, Lorenzi–Dutra 6:4, 6:3.

FLORIANAPOLIS. – A női torna negyeddöntőjében: Suarez–Niculescu 4:6, 6:0, 4:1 - feladás, Zakopalova–Dulgheru 6:3, 5:2 - feladás, Muguruza–Van Uytvank 6:2, 6:7, 6:3, Svedova–Cadantu 6:3, 6:3.

BEINASCO. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Jani–Šmitkova 6:2, 6:4, elődöntő: Grymalska–Jani 7:5, 2:6, 6:4.