2024. március 29., péntek

Kezünkben a döntés

Erzsébetlakon tartott lakossági fórumot a VMSZ

Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Vicsek Annamária képviselőjelölt, Juhász Attila tartományi képviselő és Madarász Gyula, a Fókusz Klaszter elnöke voltak a vendégei a VMSZ keddi, Erzsébetlakon megtartott lakossági fórumának. A VMSZ küldöttsége előtte ellátogatott Szabó Rudolf és Aranka tejtermelőhöz, a kertészettel foglalkozó Bancsov Zoltán és Elvirához, valamint Nagy Mihály termelőhöz.

A lakossági fórumon Nagy Mihály, a VMSZ helyi szervezetének elnöke és Puskás János, a VMSZ nagybecskereki körzeti szervezetének elnöke köszöntötték az egybegyűlteket.

Erdély Lenke véleménye szerint a VMSZ az eddigi öt helyett akár hét képviselői helyet is szerezhet.

– Akárhány képviselő is jut majd be a parlamentbe, akkor lesz csak hitelessége, ha a szavazatok száma akkora lesz, hogy hitelt ad annak, hogy igen is vannak itt még magyarok, akiknek az érdekeit képviselni kell. A VMSZ képviselői azok, akik a vajdasági magyarságnak érdekeit prezentálni tudják, mert nem elég, hogy csak tudjuk, mik a problémák, azokat meg is kell fogalmazni. A koalíciós partnerekkel pedig olyan kommunikációt kell létesíteni, hogy azok hajlandóságot mutassanak arra, hogy a mi érdekeinket fölkarolják, és támogassanak bennünket – mondta Erdély Lenke.

Vicsek Annamária elmondta, hogy továbbra is fokozott figyelmet szentelnek azokra, akik a városon kívüli környezetben élnek. Folyamatban van a falugondnoki hálózat kialakítása, az egészségügyi ellátás terén pedig szeretnék elérni azt, hogy a városokon kívül élő emberek is ugyanolyan egészségügyi ellátásban részesüljenek, mint akik közelebb élnek a kórházakhoz. Jelentősnek ítélte az erzsébetlakiaknak azt a kezdeményezését, hogy egy öregotthont hozzanak létre a faluban.

– Választáskor sokan azt mondják, hogy azt úgysem tudják befolyásolni, hogy szavazatuk úgysem számít. Higgyék el, hogy minden egyes szavazat számít, hogy a mi kezünkben van a döntés, a mi kezünkben van a választásnak a lehetősége. Éljünk a lehetőséggel, mérjük fel, hogy melyik az a párt, amelyik már eddig valamit fölmutatott. Azt hiszem, hogy érdemes bízni abban, hogy ezt a munkát folytatni tudjuk – mondta Vicsek Annamária.

Juhász Attila szerint megengedhetetlen, hogy a belgrádi politikai lobbi teljesen marginalizálta Vajdaságot, és csak a Tartományi Nagyberuházási Alapra lehetett támaszkodni. Az új hatalomtól nagyobb mértékű vajdasági befektetéseket követelnek. Harcolni fognak a gazdák egészségügyi és nyugdíjbiztosításának igazságosabb megfizettetéséért, kezdeményezik annak a törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek értelmében 2017. szeptember elsejétől külföldi is vásárolhat nálunk földet, kiállnak a földalapú támogatási rendszer és a támogatások növelése mellett, és fontos kitűzött céljuk a falugazdász-rendszer további kiépítése.

Madarász Gyula szerint összefogással a szegénységben is ki lehet harcolni a megélhetést, amire a muzslyai kistermelők által létrehozott Császárkert Kft. is bizonyítékul szolgál. Mint mondta, a vidéknek a nádkitermelésen kívül nagy lehetőségei vannak, elsősorban a falusi turizmus és vadászat terén.