A hatalmas máglyák napokig lobogtak a múlt héten Kijev központjában. Háborús állapotokat idézett minden, ami az ukrán fővárosban történt, kezdve az orvlövészektől a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartók közötti véres összecsapásokig, amelyek legalább 88 ember halálát és több mint ezer sebesülését okozták. De ez nem igazi háború volt. „Csak” a 2013. november 21-e óta tartó rezsimellenes tüntetéssorozat (a résztvevők szerint forradalom) legerőszakosabb és legvéresebb fejezete, amely ráadásul példátlan a Szovjetunió 1991-es felbomlásakor függetlenné vált Ukrajnában.
Az iszonyú konfliktust egy tavalyi politikai döntés előzte meg. Kijev 2013 novemberében ugyanis váratlanul és általános meglepetésre szinte az utolsó pillanatban felfüggesztette az EU–ukrán társulási és szabad kereskedelmi megállapodás aláírásának előkészületeit. Helyette az Oroszország által létesítendő és felügyelt gazdasági-kereskedelmi közösséghez, az eurázsiai vámunióhoz csatlakozna, amelybe már Fehéroroszország, Kazahsztán és Örményország is kérte felvételét. A közösség az EU mintájára és piaci versenytársaként működne, a tervek szerint 2015-től.
Az oroszbarát ukrán vezetéssel szemben álló, EU- és Nyugat-párti ellenzék és a politikusokból kiábrándult lakosság jó része fellázadt a döntés ellen, követelve Viktor Janukovics elnök meg társainak távozását. Kitartásuk kifizetődött: a korrupt és sokak szerint maffiaállamot működtető Janukovicsot a hétvégén leváltotta a parlament, a kormány romokban hever, a rezsim néhány (fontos) politikusa pedig külföldre menekült.
A hatalomváltást és Ukrajna európai uniós integrációjának folytatását követelő demonstrációk során azonban súlyos belpolitikai válság alakult ki, amely kiélezte a Kijevet támogató Moszkva és az ellenzék külső pártfogói, elsősorban Washington és Brüsszel viszonyát.
A háttérben szintén hatalmas csata dúl: diplomáciai, titkosszolgálati, és egyéb eszközökkel. A folyamatosan fojtogató gazdasági problémákkal és krónikus pénzhiánnyal küszködő Ukrajna a globális politikai és gazdasági hatalmak vetélkedésének tárgyává vált. Következésképpen sorsáról is ezek az erők fognak dönteni.
Az USA és az EU szeretné növelni ottani befolyását, ahogyan Oroszország is, amely gazdasági, politikai, geostratégiai érdekei mellett történelmi okokat is (lásd: kora középkori Kijevi Rusz) felsorakoztathat ukrajnai terjeszkedésének „igazolására”. Az autokrata vezetési stílussal gyanúsított Vlagyimir Putyin orosz elnök már 2008-ban, a NATO bukaresti csúcstalálkozóján közölte: Ukrajna „történelmi félreértés”, hiszen szerinte „orosz területen jött létre”.
A teljesen megosztott, és a helyi oligarchák által uralt Ukrajna jó példája az utóbbi években tapasztalható orosz külpolitikai offenzívának, nemzetközi pozíciószerzésnek, amellyel a Kreml azt igyekszik bizonygatni otthon, hogy Oroszország komoly világpolitikai tényező. Szíria, Irán, Egyiptom, vagy némely EU-tagállam szintén ennek a törekvésnek, törtetésnek a bizonyítékai.
A 45 millió lakosú Ukrajna azért is fontos Moszkvának, mert Putyin egyik külpolitikai prioritása az eurázsiai vámunió létrehozása. Minél több szovjet utódállamot akar bekapcsolni ebbe a gazdasági-politikai szövetségbe, hogy ilyen módon mindegyiket jobban ellenőrizhesse.
Kijev valószínűleg moszkvai nyomásra lépett vissza az uniós társulási szerződés novemberi aláírásától, és indult el – a 15 milliárd dollár hitelt is ígérő – Oroszország felé. Ez nemcsak tüntetésekhez vezetett, hanem kivívta maga ellen az EU és az USA haragját is. Ukrajna és jó néhány másik szovjet utódállam – a piaca mellett – mindenekelőtt azért jönne jól a Nyugatnak, hogy védvonalként, ütközőövezetként, egyfajta politikai senki földjeként működjön Oroszország irányába.
A brüsszeli próbálkozás eddig felemás eredményt hozott, az EU képtelen volt kiváltani Ukrajnában az orosz gazdasági és politikai befolyást, függőséget. A kötélhúzás azonban megviselte Moszkva és Brüsszel viszonyát, de feszültséget gerjesztett az EU és az USA között is. Különösen azok után, hogy amerikai tisztségviselők az új ukrán kormány személyi összetételéről folytatott – betyáros káromkodással is tarkított – minapi telefonbeszélgetésükben tehetetlenséggel és tétlenséggel vádolták Brüsszelt.
Nem tudni, hogy az amerikai szitkozódás segített-e a kijevi tűz eloltásában. De az tény, hogy a lángokat külső, uniós közvetítői (tűzoltói) segítséggel fékezték meg. A tartós káosz uralta, vagy a „tüzes” Ukrajnára ugyanis semmi szüksége az EU-nak, de az USA-nak és Oroszországnak sem. Igaz, Moszkva – az ukrán helyzet hazai ismertetésekor – azt is igyekezett elhitetni az orosz választókkal, hogy (putyini) rendnek és fegyelemnek kell lenni, különben náluk is a szomszédságban tapasztalható zűrzavar alakulhat ki.
Ukrajnában a hétvégén (talán) megkezdődött a válság rendezésének folyamata. A megoldás azonban távolinak tűnik. Még nehéz megjósolni, hogy az ország (Moszkva és az EU–USA páros területi vitáiban) végleg az orosz érdekszférán belül marad-e, a Nyugat felé sodródik, esetleg kettészakad.
A füst továbbra is Kijev főterén, a Majdanon gomolyog, és még sok mindent elhomályosít. A válság parazsa is tovább izzik az országban. Az viszont már biztosan tudható, hogy kik lesznek a vesztesei ennek a nagy nemzetközi marakodásnak: Ukrajna polgárai.
