2024. április 19., péntek

Hagyományaink Ünnepe

A Zenta községbeli hagyományőrző és hagyományápoló csoportok bemutatkozóján az idén kétszázhetven fellépő és hetven kiállító vett részt

Zsúfolásig megtelt a zentai Művelődési Ház szombaton este a XVI. Hagyományaink Ünnepe elnevezésű rendezvény idején, amelyen mintegy kétszázhetven fellépő és hetven kiállító vett részt, akik a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is együtt tisztelegtek hagyományaink előtt, ugyanis a rendezvény fontos célja, hogy hozzájáruljon a Zenta községbeli hagyományőrző és hagyományápoló csoportok fejlődéséhez, valamint a csoportok közötti kapcsolatok elmélyítéséhez is.

A XVI. Hagyományaink Ünnepe a hagyományos mákos ételeket bemutató kiállítás megnyitóünnepségével vette kezdetét, amelyet Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, a zentai Városi Múzeum munkatársa nyitott meg. A mák rendkívül hálás témának bizonyult, hiszen mivel elődeink is előszeretettel alkalmazták alapanyagként a különféle édes és sós sütemények elkészítéséhez, ezért a mákos ételeket bemutató kiállítás is rendkívül gazdag ízvilágú édes és sós süteményeket vonultatott fel, sőt, akadtak olyan résztvevők, akik mákkal készült húsételekkel kívánták elkápráztatni a zsűrit és a közönséget is.

A kiállítás megnyitóünnepségét követő gálaműsort a szervezők az idén Paksa Katalin népzenekutató azon gondolata jegyében hívták életre, miszerint „A népdal a közösségépítés legegyszerűbb és talán legszebb eszköze, védelmet nyújt az elidegenedés ellen és iránytű a globalizáció idején. Hűségre, önfeladás nélküli befogadásra, szeretetre tanít bennünket.” A gálaműsor kezdetén Kormányos Katona Gyöngyi, a zentai községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja mondott ünnepi köszöntőt, majd a Zenta községbeli hagyományőrző és hagyományápoló csoportok tagjai mutatták be produkcióikat. Elsőként Rekovics Réka mesemondó lépett színpadra, aki A kolbász, a béka és az egér című mesét adta elő, majd a Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ Ispiláng gyermekcsoportja óvodás korosztályának tagjai következtek, akik völgyesi játékokat mutattak be. Őket a bogarasi Búzavirág Művelődési Egyesület vegyes kórusának tagjai követték, akik aratódalokkal léptek a közönség elé, majd a Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ keretében működő Ispiláng gyermekcsoport kisiskolás korosztályának tagjai rábaközi táncokat, a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusának tagjai katonadalokat, a kevi Móra István Művelődési Egyesület Pillikék gyermektánccsoportjának tagjai pedig somogyi játékokat adtak elő. A folytatásban Polyák Ákos mesemondó A tulipánná változott királyfi című mesét mondta el, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület Szarkaláb gyermektánccsoportjának tagjai pedig somogyi táncokat mutattak be. A kevi Móra István Művelődési Egyesület Bazsarózsa asszonykórusának és Jó barátok tamburazenekarának tagjai a Szép a gyöngyvirág című összeállításukkal léptek színpadra, a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület Sarkantyú tamburazenekara tagjai Zenta környéki katonadalokat, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület Délibáb néptánccsoportjának tagjai dél-alföldi táncokat, a felsőhegyi Népdalbarátok Klubja tagjai vajdasági népdalokat énekeltek, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület vegyes kórusának és tamburazenekarának tagjai pedig a Szép Zentába kiöntött a kanális című produkciójukkal léptek a közönség elé. A program zárásaként előbb a kevi Móra István Művelődési Egyesület Gyöngyvirág néptáncegyüttesének tagjai dél-alföldi táncokat mutattak be, majd a zentai Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusának tagjai az Ucca, ucca című produkciójukat adták elő.

– Nagy öröm számunkra, hogy ennyire népes volt az idei rendezvényünk, hiszen az idei Hagyományaink Ünnepének minden korábbinál több résztvevője volt, annak pedig külön örülünk, hogy a gyermekek is igen nagy számban képviseltették magukat, hiszen rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ők is megmutatkozzanak annak érdekében, hogy felnőjön egy olyan generáció, amelynek tagjai tovább tudják vinni és tovább tudják éltetni a hagyományainkat – magyarázta Hajnal Anna, a rendezvény főszervezője, a zentai Városi Könyvtár vezetője.

A Hagyományaink Ünnepe elnevezésű rendezvény, amelynek főszervezője a zentai Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ, főtámogatója pedig Zenta község önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű vajdasági magyar regionális amatőr rendezvénye.