Ukrán válság

Janukovics elszökött... volna

Olekszandr Turcsinov az ideiglenes államfő – Menesztették a külügyért, harminc belügyes ellen indítottak vizsgálatot – Timosenko is az exelnök felelősségre vonását szorgalmazza

(Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP)

2014. február 24., 07:02 >> 2014. február 24., 20:04

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az ukrán parlament Olekszandr Turcsinov házelnököt bízta meg tegnap az államfői feladatok ellátásával az új államfő hivatalba lépéséig. Turcsinov még házelnökként utasította az ukrán törvényhozás képviselőcsoportjainak vezetőit, hogy keddig állapodjanak meg az új parlamenti többségről és a „nép bizalmát élvező” új kormány összetételéről.

Szombaton este Kijevbe érkezett a több mint kétévi börtön után szabadon engedett Julija Timosenko volt kormányfő is, aki a tiltakozások folytatására, valamint Janukovics felelősségre vonására szólított fel. Timosenko tegnap azt is bejelentette, nem akar ismét kormányfő lenni, az államfői tisztségre azonban biztosan jelölteti magát (Fotó:  Beta/AP)

Szombaton este Kijevbe érkezett a több mint kétévi börtön után szabadon engedett Julija Timosenko volt kormányfő is, aki a tiltakozások folytatására, valamint Janukovics felelősségre vonására szólított fel. Timosenko tegnap azt is bejelentette, nem akar ismét kormányfő lenni, az államfői tisztségre azonban biztosan jelölteti magát (Fotó: Beta/AP)

A parlament menesztette tisztségéből Leonyid Kozsara külügyminisztert. A külügyek volt irányítója részt vett a külföldi államokkal folytatott tárgyalásokon, amelyeken Janukovics döntésére Ukrajna elutasította a társulási és szabad kereskedelmi egyezmény megkötését az EU-val, és helyette szorosabbra fűzte gazdasági kapcsolatait Oroszországgal.

Turcsinov bejelentette, hogy a Donyeck megyei hatóságok az ukrán–orosz határon feltartóztatták Viktor Psonka leváltott főügyészt és Olekszandr Klimenko jövedéki és adóügyi minisztert, akik fegyveres testőrök kíséretében próbálták elhagyni az országot. Az ügyvezető főügyész utasítást adott Klimenko és Psonka őrizetbe vételére. Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter pedig közölte, az állambiztonsági szolgálat és a főügyészi hivatal vizsgálja „az ukrán nép ellen elkövetett súlyos bűncselekményeket, ideértve a volt állami vezetők által elkövetetteket is”. Abakov hivatali hatalommal való visszaélés miatt harminc belügyes ellen indított vizsgálatot a tiltakozók elleni rendőri túlkapások kapcsán. Az ukrán határszolgálat ugyanakkor megerősítette, hogy elhagyta az országot és Oroszországba „szökött” Janukovics két hű embere, Mihail Dobkin, a harkivi adminisztráció vezetője, valamint Hennagyij Kernesz, a kelet-ukrajnai város polgármestere.

Kijevben nyugodtan telt az éjszaka. A város központjában a Függetlenség tere továbbra is tele van tüntetőkkel. A tiltakozók önvédelmi egységei, köztük katonai sisakot és pajzsot viselő emberek vették át a rendőröktől az államfői hivatal és a parlament őrzését, hogy útját állják a radikális csoportoknak, amelyek esetleg károkat okoznának az intézményekben, vagy erőszakos cselekményeket robbantanának ki.

Továbbra sem ismert Viktor Janukovics leváltott elnök tartózkodási helye. Egy, Oroszországba induló magánrepülőgéptől, amelynek a fedélzetén tartózkodott, megtagadták a felszállási engedélyt szombaton a kelet-ukrajnai Donyeckben, mert nem voltak rendben a dokumentumai. Janukovics megpróbálta pénzzel „lekenyerezni” őket, de azok „nem álltak kötélnek”. Janukovicsot ezt követően gépkocsin szállították el a repülőtérről. Nincs adat arról, hogy a szárazföldön elhagyta volna az országot, és azt sem tudni, hogy a gép Oroszországon belül hova tartott volna.

Timosenko: Hősök vagytok

Szombaton este Kijevbe érkezett a több mint kétévi börtön után szabadon engedett Julija Timosenko volt kormányfő, aki a tüntetőket hősöknek nevezve a tiltakozások folytatására, valamint Janukovics felelősségre vonására szólított fel. Timosenko – kerekes székben ülve szólt a Janukovics hatalomból való távozását követelő demonstrálókhoz – kijelentve, biztos abban, hogy hazája a közeljövőben csatlakozik az EU-hoz, ami mindent megváltoztat majd. Az elmúlt napokban a kormányzat és a Janukovics távozását követelő demonstrálók közötti összecsapásokban meghalt tüntetőkről szólva követelte a tettesek felelősségre vonását, hogy így tisztelegjenek azok előtt, akik „életükkel fizettek Ukrajna függetlenségéért”.

„Hősök vagytok, ti vagytok a legjobb dolog Ukrajnában” – mondta, arra buzdítva a tüntetőket, hogy maradjanak a téren. Sürgette Janukovics felelősségre vonását, és úgy fogalmazott, el kellene érni, hogy Janukovics a Majdanra menjen.

 

Az EU pénzügyi segítséget ígér

 

Az Európai Unió kész jelentős pénzügyi segítséget felajánlani Ukrajnának, ha már lesz új kormánya – jelentette ki vasárnap Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa az ausztráliai Sydneyben. Hangoztatta, fontos, hogy „világos európai perspektívát mutassanak az ukrán népnek, amely bebizonyította elkötelezettségét az európai értékek iránt.” Hasonlóan nyilatkozott Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint az IMF kész segítséget nyújtani Ukrajnának, ha az a nemzetközi pénzügyi szervezethez fordul.

Miután Janukovics elszökött, és az őrség is elmenekült, a személyzet pedig szétszéledt, Janukovics Kijev melletti „palotájába” beözönlött a tömeg...  (Fotó:  Beta/AP)

Miután Janukovics elszökött, és az őrség is elmenekült, a személyzet pedig szétszéledt, Janukovics Kijev melletti „palotájába” beözönlött a tömeg... (Fotó: Beta/AP)

Az Egyesült Államok kész arra, hogy támogassa Ukrajnát azon az úton, amely visszavezet a demokráciához és a gazdasági növekedéshez – jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter az ausztráliai Sydneyben, hozzátéve, hogy törekvésében más államokkal, köztük Oroszországgal is együtt kíván dolgozni. Jack Lew a legnagyobb fejlett és felzárkózó iparú országokat tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszteri találkozóján külön megbeszélést folytatott orosz kollégájával, Anton Sziluanovval az ukrajnai helyzetről. Sziluanov azt mondta, hogy Oroszország egyelőre kivár annak a kétmilliárd dollárnyi ukrán államkötvénynek a megvásárlásával, amelyet a múlt héten helyezett kilátásba. Akkor döntenek majd ebben a kérdésben, amikor megalakul az új ukrán kormány.

Az emberi jogok Ukrajnában való tiszteletben tartásának nemzetközi ellenőrzését sürgette az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács elnöke, és arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy engedjék be képviselőjüket az országba. Mihail Fedotov szerint az emberi jogok biztosítása elsődleges az általa vezetett testület számára, minthogy Ukrajnában „nem kevés orosz állampolgár él”.

 

Moszkva nem engedheti meg Ukrajna elvesztését

 

A cseh külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Ukrajna ne essen szét, ezért a helyzet megoldásának nem szabad Oroszország ellen irányulnia. Egy tévéinterjúban Lubomír Zaorálek a parlamentet nevezte a jelenlegi egyetlen legitim állami szervnek Ukrajnában.

Az egyik „gyűjtő” Janukovics nevével fémjelzett golfütőt „zsákmányolt” a volt államfő rezidenciájából (Fotó:  Beta/AP)

Az egyik „gyűjtő” Janukovics nevével fémjelzett golfütőt „zsákmányolt” a volt államfő rezidenciájából (Fotó: Beta/AP)

Izraeli értékelések szerint Oroszország még nem mondta ki az utolsó szót szomszédja ügyében, s Putyin nem engedheti meg magának Ukrajna elvesztését. A Háárec című lap szerint Putyin Janukovicsra tett Ukrajnában a 15 milliárd dolláros kölcsönnel, de Janukovics „nem volt elég putyini” az ellenzéki hangok idejében történő elfojtásában. Ám az orosz elnök semmit sem bíz a véletlenre és már előkészítette az utat ahhoz, hogy választás elé állítsa Ukrajnát: vagy Oroszország fennhatósága alatt marad, vagy elveszíti területének jelentős részét. Ennek érdekében három héttel ezelőtt megalapították az ország keleti részében, harkivi központtal az Ukrán Front nevű új szervezetet. A Háárec szerint a cél érdekében kijátsszák a „zsidó kártyát” is: egy, az ukrán főrabbival, Jakov Bleichhel szemben álló, a Putyinhoz hű Chabad szervezethez tartozó kijevi rabbi menekülésre szólította fel a zsidókat az antiszemitizmus veszélye elől, hogy ezzel az ukrán tüntetőket neonáci színben tüntessék fel.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége