Afrika egyik legfejlettebb országa hátat fordított Észak-Koreának. A többségében bantuk lakta Botswanának azért lett elege a világtól elzárkózott sztálinista-kommunista ázsiai országból, mert ott rettenetes dolgok történnek, az emberi jogok pedig ismeretlenek az ott élők számára. A botswanai döntéshozók erről az ENSZ legutóbbi országjelentéséből értesültek. A lesújtó jelentés teljesen fölháborította a dél-afrikai állam politikai elitjét.
Nem is sokat tétovázott a mintegy kétmillió lakos érdekeit képviselő kormány, a héten megszakította Botswana minden kapcsolatát a Kim Dzsong Un diktátor vezette Észak-Koreával. A kormány egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy az ázsiai ország „teljesen semmibe veszi állampolgárai emberi jogait”.
Az ENSZ minapi jelentése azért ennél sokkal terjedelmesebb, és riasztóbb részleteket tartalmaz a kommunista Kim-dinasztia által 65 éve vasmarokkal irányított Észak-Koreáról. Az ENSZ az ország jelenlegi rendszerét a hitleri Németországéhoz hasonlította.
A világszervezet – közel nyolcvan szemtanúra, menekültre és volt rabokra hivatkozva – csaknem 372 oldalon döbbenetes részletességgel számol be az Észak-Koreában uralkodó állapotokról, ahol a lakosság nagy része éhezik, nyomorog, és félelemben él. A dokumentumban szó esik a rendszer ellenségei számára fenntartott kényszermunka-táborokban uralkodó borzalmas állapotokról, az „elmondhatatlan atrocitásokról”, a (nők ellen elkövetett) szexuális bűncselekményekről, kínzásokról és kivégzésekről.
A rezsim könyörtelenségéről és embertelenségéről ilyen részletes elemzés még nem látott napvilágot. A dokumentumból ugyanakkor az is kiderül, hogy a politikai és katonai vezetők, illetve hozzátartozóik, vagyis a hatalmat ellenőrző mintegy 160 észak-koreai család tagjai – a külföldi szankciók ellenére is – élnek, mint hal a vízben.
Az ország vezére, a fiatal Kim Dzsong Un pedig császárokat megszégyenítő luxust teremtett magának. Az ifjú diktátor 2012-ben például 645 millió dollárt költött élvezeti cikkekre, szórakozásra és a hóbortjaira. (Alattvalói szerencsés esetben csak különleges engedéllyel juthatnak néhány dollárhoz.). Édesapja, Kim Dzsong Il – aki fiához hasonlóan imádta a whiskyt és a francia konyakot – azért sokkal visszafogottabb volt: ő „csak” háromszáz millió dollárt fordított évente luxuscikkekre, amelyek a Phenjanban hivatalosan romlottnak és ellenségesnek tartott külvilágból, elsősorban Nyugatról származtak.
Az uralkodói fényűzésre fordítandó pénzt csalafinta módon teremtik elő az arra kijelölt, megbízható emberek, majd küldik el az arra kijelölt számlára. A pénzszerzés módjai változatosak, és gyakran a bűncselekmény kategóriájába tartoznak.
Szinte minden engedélyezett, beleértve a fegyver-, a kábítószer-, a műtárgy-, az alkohol-, vagy éppen az elefántcsont kereskedelem is. Utóbbit épp az ENSZ tiltotta meg, még 1989-ben. A szeszes italt elsősorban muszlim országokban terítik az észak-koreai ügynökök, vagyis ott, ahol hivatalosan tilos a fogyasztása, és ezért szépen lehet vele keresni.
Az illegális észak-koreai pénzhalmozás már több évtizedes múltra tekint vissza, jól bejáratott csatornák segítségével működik, s a munkából a diplomaták is kiveszik a részüket. Bár a tiltott üzletek bonyolítása olajozottan működik, egyre több valuta kell.
A még csak bő két éve uralkodó Kim Dzsong Un ugyanis valósággal szórja a pénzt. Az ő luxus életmódjának tehát egyre nagyobb az ára. Környezetében azonban senki nem meri kifogásolni a magas személyi költségeket, például azt sem, hogy rövid uralkodása alatt már több tucat zongorát vetetett magának.
