2024. április 19., péntek

Mi kell a sikeres korrupcióellenes harchoz?

A közszféra reformja, a médiumokon belüli pénzügyi befolyás csökkentése, a vagyonbevallások ellenőrzése – minderre és sok másra szükség lesz a következő években

A Transparency Serbia korrupcióellenes nem kormányzati szervezet meghatározta azokat a prioritásokat, melyeket a szerb kormánynak és parlamentnek szem előtt kellene tartania az előttünk álló időszakban a korrupcióellenes küzdelem sikerének szavatolása érdekében.

A közbeszerzések és adatkezelések témakörét illetően korábban születtek olyan jogszabályok, amelyek ellentétben álltak a korábban meghozott törvényekkel vagy az ország alaptörvényével, a szervezet ezért a prioritások között elsőként arra figyelmeztet, hogy a leendő jogszabályok meghozásánál alaposan vegye a kormány figyelembe az állam fennálló jogrendjét, s ne javasoljon azzal össze nem egyeztethető megoldásokat. Síkraszáll ugyanakkor a közviták megtartásáért is, melyek nélkül nem lenne szabad meghozni egyetlen új törvényt sem. Az egész folyamatot átláthatóbbá kellene tenni a szervezet szerint, nyilvánosságra hozva a kormányüléseken elhangzottakat, a lobbizások részleteit is.

A szervezet fontosnak tartja a közszféra átalakításának végrehajtását is, a többi között a kormánytagok számának csökkentését, a közszférán belül foglalkoztatottak körének szűkítését. A Transparency szükségtelennek tartja, hogy a kormány folyamatosan bővítse a közszférát az államapparátus hatáskörébe tartozó ügyek kormányügynökségekre történő átruházása révén. Felül kell vizsgálni a munkahelyek elvégzett ésszerűsítését is, és össze kell azt hangolni a reális szükségletekkel. Világos elveket kell hirdetni az új munkaerő foglalkoztatásával és az előléptetésekkel kapcsolatban.

A prioritások között szerepel a korrupcióellenes harcban érintett független szervek helyzetének megszilárdítása, véleményük tiszteletben tartása is. A képviselőház új összetételének részletesen elemeznie kellene az Állami Számvevőszék, a köztársasági ombudsman, a Korrupcióellenes Ügynökség, a köztársasági adatvédelmi biztos és a közbeszerzések folyamatát felügyelő köztársasági bizottság legutóbbi jelentéseit. A parlamentnek köteleznie kellene a kormányt az e jelentésekben bemutatott gondok gyors orvoslására.

A szervezet rámutatott arra is, hogy fel kellene hagyni a médián belüli befolyás növelése érdekében tett költekezések gyakorlatával, törvénnyel kellene tiltani a monopóliumot élvező közvállalatok védnökként való megjelenését. Rendezni kellene a médiumok finanszírozásának a kérdését, továbbá kötelezővé kellene tenni a sajtóorgánumokat érintő tulajdonjogi viszonyok nyilvánosságra hozását is. Szükségesnek tartják a közbeszerzések egész folyamatának újragondolását is a korrupció minél hatékonyabb visszaszorítása érdekében, az ugyanis jelen van már a közbeszerzések tervezése, a pályázatok kiírása során is, de nem ritka a szerződések végrehajtásánál sem.

A Transparency Serbia szorgalmazza a korrupciót bejelentők védelméről szóló törvény meghozását az ilyen panaszok számának növelése érdekében. Elő kell írni a kenőpénzt adó személy felelősség alól történő felmentését, amennyiben kényszerítették ennek a cselekedetnek a megtételére, s amennyiben jelenti az illetékes szervnek a történteket. Szükség lenne a büntető törvénykönyvnek a kiegészítésére is, melynek tartalmaznia kellene az ENSZ korrupcióellenes konvenciója által megfogalmazott törvénytelen gazdagodásra vonatkozó tételeket. Hatékonyabban kellene elemezni a politikusok adó- és vagyonbevallásaiban közölt adatok valósságát. A politikai pártokat arra kellene kötelezni, hogy a megadott határidőn belül átadják a különböző szintű választásokon folytatott kampány finanszírozásáról szóló jelentéseiket. A szervezet szerint az alkotmány módosítására is szükség lesz a sikeres korrupcióellenes harchoz, noha az jelenleg nem számít elsődleges feladatnak.