2024. április 19., péntek

A radikálisok (is) a hatalomban!

A nagybecskereki városi képviselő-testület az SZRP képviselőjét nevezte ki a Vízművek élére

Kádercserék jellemezték a nagybecskereki városi képviselő-testület tegnapi ülését, amely a január 29-én létszámhiány miatt elmaradt ülés napirendje alapján lett összehívva. Bár egyik kádercsere sem szerepelt az eredeti napirenden, az ülésen leváltották Bojan Putićot, a Városi Vízművek ügyvezető igazgatóját, aki helyére Goran Tajdić, a Szerb Radikális Párt tagja került, a Történelmi Levéltár új igazgatója Ružica Cvetić lett, aki Nada Boroš helyére került, a Radio Zrenjanin közvállalat első embere pedig ezentúl Goran Starčević lesz, aki a nemrég kinevezett, de új munkahelyre távozó Nedeljko Golušint váltja.

Bár az utóbbi napokban voltak ilyen irányú találgatások, a radikálisok képviselőjének a kinevezése az egyik legjelentősebb közvállalat élére sokakat meglepett. Már csak azért is, mert a radikálisok voltak az egyik legádázabb bírálói a haladó–szocialista hatalmi koalíciónak. Tegnap azonban a négy képviselőjük szokatlanul visszafogott volt. Hogy ez a radikálisok végérvényes csatlakozását jelenti-e a hatalomhoz, arról Radovan Bulajić (SZSZP), a helyi parlament elnöke csak annyit mondott, hogy „formálisan nem – de ha már képviselőjük egy közvállalat élére került, akkor feltételezhető, hogy igen”.

A másfél éve kinevezett Bojan Putić (SZER) leváltását a Vízművek Igazgatóbizottsága kezdeményezte, azzal a megindokolással, hogy munkáját szakszerűtlenül végezte, nem oldotta meg a város vízellátásának problémáját, a vízgyár építésével kapcsolatban pedig nem működött együtt a helyi hatalommal. A felsoroltakat a leváltott igazgató cáfolta, kiváltképp azt nem hajlandó magára vállalni, hogy ő okolható, amiért nem sikerült megoldani Nagybecskerek vízellátását, hiszen az már három évtizedes probléma. Mint mondta, ebből a szempontból „egy grammnyi” felelősséget sem érez. Szerinte egy kis jóakarattal, alternatív vízforrások segítségével akár két hónap alatt is meg lehetne oldani a város vízellátási problémáját. Érdekes, hogy Bratislav Tomić (DP) a Vízművek korábbi igazgatója éppen tegnap tette közzé a polgármesternek írt nyílt levelét, amelyben Bojan Putić menesztését sürgeti, figyelmeztetve, hogy rossz munkájának következményeként vízellátás nélkül maradhat a város. Egyes hírek szerint tegnap az állami revizor vizsgálódott a közvállalatban.

Goran Tajdić, a Vízművek új ügyvezető igazgatója, gépészmérnök, egyelőre csak annyit mondott, hogy egyértelmű, hogy a közvállalat súlyos helyzetben van, de a lehetséges intézkedésekről csak azután dönt, ha részletesen megismerkedik a helyzettel. Szerinte a vízgyár építésével kapcsolatos lépések fontosak, de most elsősorban azt kell megakadályozni, hogy a nyári hónapokban komolyabb fennakadás történjen a vízellátásban.

Goran Kaurić (DP) arra figyelmeztette a helyi hatalmat, hogy lépjen Siniša Marinac ügyében, akinek leváltását a Sportszövetség éléről törvénytelennek ítélte a bíróság, immár jogerősen is, arra kötelezve a várost, hogy helyezze vissza a korábbi munkahelyére. Milan Mrkšić, a vkt titkára azzal magyarázkodott, hogy még nem kapták meg az ítéletet.

A másik figyelmet érdemlő bejelentést David Dimkić, a polgármester pénzügyi tanácsadója tette, közölte, hogy biztosították a pénzt a Mezőgazdasági Középiskola épületének a felújítására és a diákok őszre visszatérnek a katolikus egyház Leánynevelő Intézetéből (Zárda) az egykori honvédkaszárnya épületébe.

Mellékajtón a ligások

A városi közigazgatás határozata értelmében a nagybecskereki polgárok tegnap óta csak az épület Népfront-utcai mellékajtaján juthatnak be a városházára. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga szerint ezzel a jelenlegi hatalom el akar zárkózni a polgárok elől, nehogy számon kérhessék eddigi ténykedésüket. Tiltakozásul a ligások képviselői tegnap a mellékajtón mentek be a városházára.